Katolikus főgimnázium, Lőcse, 1901

Fazekas Alajos: A jász-kunok emlékezete. Közli: Banczay József. 1845 május hava 20.-án ülték meg a jászkun-kerületek válsá­guknak első százados örömünnepét. Ma már talán kevesen vannak — néhány hivatásból evvel foglalkozót kivéve — kik ez ünnepély jelentő­ségét ismerik. Pedig valóban örömünnepe volt az a szabad kerületeknek, melyek száz évvel azelőtt, Mária Terézia alatt, váltották meg a III. Károly idejében elsőbben a német lovagrendnek, majd a „csonka vitézek“ mene­dék­házának 500.000 forinton elzálogosított, eladott kiváltságaikat. Maga az ünnepély méltó volt a száz év előtti tett nagyszerűségéhez s nem egy költő lantját ihlette dalra. Legalább az ünnepség névtelen, de részletes leírása többeket említ, kik a százados örömünnepre alkalmi verseket írtak.*) így Nagy Sámuelt, a kis-kun-szabadszállási református lelkészt, Toldi Lászlót, sz. ferenczrendi szerzetest, a jászberényi gyakorály költészet­tanítóját, Pap Melchizedeket, a jászberényi kir. tanodalom ferenczrendi oktatóját. De senki sem említi azt az embert, kinek munkája nem csak ez ünnepélyesség jelentőségénél fogva érdemel figyelmet, de kegyeletes megemlékezéssel említendő, mint irodalmunk utolsó befejezett klasszi­kus eposza. Ez a megemlítés nélkül maradt költő: Fazekas Alajos, kiről érdemes irodalomtörténetíróink is teljesen megfeledkeztek, műve a Jász­­kunok emlékezete, vagy teljes czimével: Emlékezet | a | jász-kunok | ere­detéről | s | viszontagságairól, | midőn a tekintetes | jász-kun kerületek | viszváltási | százados ünnepüket | Jász-Berény | városában | 1845-diki május hó 20-án | megülnék. | Szegeden. | Nyomatott Grünn János betűi­vel. | 1845. A műből tudomásommal csak két példány létezik. Az egyik a II. Múzeum könyvtárában, a második —­­ levél díjjával — a család birto­kában. Lehetetlen azonban, hogy a mű összes példányai a kettőn kívül elkallódtak volna s inkább csak igénytelen külsője s czíme oka, hogy eddig figyelembe nem vették. *­ A szabad Jász-Kun-Kerületek váltságának első százados örömünnepe. 118. 1. 1*

Next