Katolikus főgimnázium, Lőcse, 1911

Dénes Ferenc rendes tanár nyugalomba vonulása. A múlt iskolaév végével két tanára vonult az intézetnek vissza a taní­tás oly üdvös, de fáradságos munkájától, melyet 40 évig ernyedetlenül folytattak. Előbb december végéig szabadságot, január elejétől pedig nyugal­­mazásukat kérték. Nem akarunk hízelgőknek látszani, sem szerénységük önérzetét nem szeretnék sérteni, azért mellőzzük iskolai munkásságuk mélta­tását, ismeri annak értékét ezer meg ezer volt tanítványuk. Csak röviden soroljuk el életrajzuk azon adatait, melyek a növendékek és a közönség szeme elé nehezebben jutnak, vagy feledésbe merülnek. A testület szerény, de annál szívesebb érzelmekkel és hangulattal fűszerezett házi vacsorával búcsúzott el szeretett két tagjától az intézet deákasztalának helyiségében. A felsőbb helyről érkezett elismerés szavait alant közöljük. Dénes Ferenc született Újterebesen, Szepes megyében, 1845. április 4-én. Középiskoláit Lőcsén végezte ugyanabban a gimnáziumban, melyben később 4 év leszámításával egész 40 évi tanári működését kifejtette. Fél évet töltött a bécsi műegyetemen, majd magyar állami ösztöndíjjal 41/2 évig a bécsi­, 2 évig pedig a budapesti tudomány-egyetemen a latin és görög nyelvet tanulta. 1873-ban nyert oklevelet. Részt vett 1870-ben a budapesti tanárképzőben, 1896-ban egy egyiptomi tanulmány­úton, 1899-ben pedig egy budapesti művé­szettörténeti tanfolyamon. Két évig tanított, 1871—1873-ig, a budapesti ág. h. ev. főgimnáziumban. 1873. szeptemberben a lőcsei kir. kát. főgimnáziumhoz nevezték ki helyet­tes tanárnak, 2 év múlva az újvidéki kir. kát. főgimnáziumhoz került ren­des tanárul, de 1 év múlva, 1876-ban visszahelyeztette magát Lőcsére, hol pár hónapig a reáliskolában, majd ismét a gimnáziumban tanított. Itt is maradt 1811. december végén bekövetkezett nyugalomba vonulásáig. Idő­közben 1898/99-ben öt hónapig az igazgatói teendőket is ellátta. Kiterjedt munkásságot fejtett ki a Magyarországi Kárpátegyesületben, számos térképet rajzolt, sok turistaútat épített, így a Klotild-utat is ő ter­vezte, ő indította emlékiratával a bécsi katonai földrajzi intézetet arra, hogy a Tátra új térképét elkészítse s ennek kefelevonatát meg is kapta vélemény­­adás végett. Több külföldi tudóst vezetett mint tanácsadó és magyarázó is a Tátrát és Kárpátokat illető tanulmányaik alatt, kik ezt műveikben készség­gel ismerik el. A Szepes megyei Történelmi Társulatban is tevékeny szerepe volt. Önzetlenül és feltűnés nélkül hozott számtalan áldozatát és fáradságát fel sem hozhatjuk. Számos cikket irt a Kárpát-egyesület évkönyvébe, a budapesti Turisták Lapjába, a bécsi Turistenzeitungba, a Budapesti Hírlapba, Szepesi Hírnökbe, Szepesi Lapokba, a lőcsei gimnázium Értesítőjébe.

Next