Állami főreáliskola, Lőcse, 1890

A lefolyt iskolai évben a lőcsei áll. főreáliskolának a gyászból is kijutott a maga része. 1891 január 24 én meghalt Kupetz Lycurg­ez intézetnek volt igazgatója, ki 14 éven át ritka ügybuzgalommal és teljes odaadással vezette a gondjaira bízott iskolát és azt finom modora, helyes tapintata és nagy műveltsége segítségével a mostoha helyi viszonyok és ked­vezőtlen szellemi áramlatok daczára virágzásra hozta. Élete és működése szoros összefüggésben vannak intézetünk fejlődése történetével. Született Lőcsén 1822. deczember 1-én. Atyja is tanító volt és a fiút gondos neve­lésben részesítette. Miután az elemi iskolákat — a magyar nyelv elsajá­títása végett — Pelsőczön — Gömör megyében — elvégezte, 1831-ben visz­­szatért Lőcsére és itt az akkori időben még virágzó evang. Lyceum­ban végezte a középiskolai tanulmányokat, melyeknek befejeztével több évig neve­­lősködött, míg 1847-ben a th­eologiai pályára készülve Halléba egyetemre ment. 1849-ben a lőcsei evang. Convent őt a Lyceumhoz meghívta tanár­nak, mely állását azonban csak egyetemi tanulmányainak teljes befejezése után, az 1850—1851. iskolaévben foglalta el. De a Lyceum tanerők és anyagi eszközök hiányában már­ az 1854—1855-iki iskolaévben 6 és két évvel rá 4 osztályú gymnásiummá olvadt össze, melynek rectorságával a convent Kupetzet bízta, meg. Ezen idő alatt több helyről, mint Pozsony-, Eperjes-, Igló-, Késmárkról, igen megtisztelő és anyagi tekintetben sokkal kedvezőbb meg­hívásokat kapott, de ő nem akarta elhagyni szülővárosát, sem községét, melynek nehéz küzdelmeit lankadatlanul végig küzdötte; mert mindig remélte, hogy a magas kormány az intézetet át fogja venni és állami evang. gym­­nasiumot fog alakítani belőle. Be is teljesedett a remény, de csak tíz évi kínos vajúdás után. 1860 október elején nyílt meg az ev. állami gymnasium Schubert Vilmos igazgatósága alatt és Kupetz mint helyettes tanár alkal­maztatott. Nyolcz évig marad ezen állásban, míg a tiszáninneni egyház­

Next