Ludas Magazin, 1968 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1968-09-01 / 5. szám
^ NMMNNTO TELEFON mi RIZSOV HANYIN jm mikor hazajöttem, a fen mleségem a nyakamba borult. Elhűltem. Ennyi gyöngédség vagy azt jelenthette, hogy mégis megvette részletre a mosógépet, vagy azt, hogy megint itt van a nagynénije a három gyerekkel. Sajnos, ezúttal sokkal komolyabb dologról volt szó. Feleségem az előszobában álló asztalra mutatott. Mit gondolnak, mi volt rajta? Egy telefon! — Ki intézte el? — Senki — felelte a feleségem. — Jött egy szerelő, és bekapcsolta a telefont. — És nem kérdezted, kitől jött? — Természetesen a telefonközpontból. — Természetesen? Szigorú pillantást vetettem feleségemre. Nem lehet olyan buta, hogy ne ismerje az aranyszabályt: a jólét nem születik a semmiből, jólétet csak jólét helyébe várt. Keresztkérdéseknek vetettem alá. — A szerelő mielőtt hozzákezdett volna a munkához, senkitől sem adott át üdvözletet? — Senkitől. — Miközben dolgozott, nem beszélt az élet nehézségeiről? — Nem beszélt. — És amikor elment, nem tett célzást semmire? — Az égvilágon semmire! — Nem próbáltad revanzsálni? — Dehogynem! — És ő? — Azt mondta: „Szó sem lehet róla. Ez a kötelességem !” Kötelessége?! Mit jelenthet ez? Lehet, hogy lekötelezettem? Vagy valakinek, aki nekem lekötelezett? De ki lehet az? Egész éjjel le sem hunytam a szememet. Megfeleztem egy papírt, hogy évi mérleget készítsek: bal oldalra írtam azokat, akiknek én voltam lekötelezett, jobb oldalra, akik nekem. De csak az derült ki, hogy 70 rubelt be kell tennem a KST-be és már egy éve tartozik 2 rubellel a sógorom. De a telefon?! Szörnyű fejfájással indultam dolgozni. Az autógarázs diszpécser szobájában levő íróasztalomon két telefon van. De engem egész nap csak az a harmadik izgatott. Ennek eredményeképpen három teherautót Minszkbe irányítottam Mozsajszk helyett és dömpert küldtem egy zongoráért. Az igazgató behívatott: — Négyszemközt vagyunk. Barátian arra kérlek, lehelj rám! Ráleheltem. Izgatottan hebegte : — Hát akkor mi bajod? Este a feleségem kihívta a körzeti orvost. Rögtön betegállományba helyezett. Egy hét múlva, amikor kezdtem magamhoz térni, elhatároztam: felhívom a telefonközpontot és beismerő vallomást teszek. — Csináljanak velem, amit akarnak, de nekem telefonom van! Megmondtam a nevemet, a címemet. Egy közömbös hang azt kérdezte: — Na és mit akar? — Tudni akarom, milyen alapon szerelték be a telefonomat ! — Hogy-hogy milyen alapon? Protekció nélkül, a terv szerint... ... Valamivel már jobban vagyok, holnap már dolgozom. De még szednem kell a tablettákat. Valamilyen ritka nyugtatót kapok. Borzalmasan idegesít, ki szerezhette nekem a telefont? (Oroszból fordította: Barabás Péter)