Ludas Magazin, 1968 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1968-09-01 / 5. szám

^ NMMNNTO TELEFON mi RIZSOV HANYIN jm mikor hazajöttem, a fe­­n­ m­­leségem a nyakamba borult. Elhűltem. En­­­nyi gyöngédség vagy azt je­lenthette, hogy mégis meg­vette részletre a mosógépet, vagy azt, hogy megint itt van a nagynénije a három gye­rekkel. Sajnos, ezúttal sokkal ko­molyabb­ dologról volt szó. Feleségem az előszobában álló asztalra mutatott. Mit gondolnak, mi volt rajta? Egy telefon! — Ki intézte el? — Senki — felelte a fele­ségem. — Jött egy szerelő, és bekapcsolta a telefont. — És nem kérdezted, kitől jött? — Természetesen a tele­fonközpontból. — Természetesen? Szigorú pillantást vetettem feleségemre. Nem lehet olyan buta, hogy ne ismerje az aranyszabályt: a jólét nem születik a semmiből, jólétet csak jólét helyébe várt. Ke­resztkérdéseknek vetettem alá. — A szerelő mielőtt hozzá­kezdett volna a munkához, senkitől sem adott át üdvöz­­letet? — Senkitől. — Miközben dolgozott, nem beszélt az élet nehézségeiről? — Nem beszélt. — És amikor elment, nem tett célzást semmire? — Az égvilágon semmire! — Nem próbáltad revan­­zsálni? — Dehogynem! — És ő? — Azt mondta: „Szó sem lehet róla. Ez a kötelessé­gem !” Kötelessége?! Mit jelenthet ez? Lehet, hogy lekötelezet­tem? Vagy valakinek, aki nekem lekötelezett? De ki le­het az? Egész éjjel le sem hunytam a szememet. Megfeleztem egy papírt, hogy évi mérleget ké­szítsek: bal oldalra írtam azokat, akiknek én voltam lekötelezett, jobb oldalra, akik­­ nekem. De csak az derült ki, hogy 70 rubelt be kell tennem a KST-be és már egy éve tartozik 2 rubel­lel a sógorom. De a telefon?! Szörnyű fejfájással indul­tam dolgozni. Az autógarázs diszpécser szobájában levő íróasztalomon két telefon van. De engem egész nap csak az a harmadik izgatott. Ennek eredményeképpen há­rom teherautót Minszkbe irá­nyítottam Mozsajszk helyett és dömpert küldtem egy zon­goráért. Az igazgató behíva­tott: — Négyszemközt vagyunk. Barátian arra kérlek, lehelj rám! Ráleheltem. Izgatottan he­begte : — Hát akkor mi bajod? Este a feleségem kihívta a körzeti orvost. Rögtön beteg­­állományba helyezett. Egy hét múlva, amikor kezdtem magamhoz térni, el­határoztam: felhívom a tele­fonközpontot és beismerő vallomást teszek. — Csináljanak velem, amit akarnak, de nekem telefonom van! Megmondtam a nevemet, a címemet. Egy közömbös hang azt kérdezte: — Na és mit akar? — Tudni akarom, milyen alapon szerelték be a telefo­nomat ! — Hogy-hogy milyen ala­pon? Protekció nélkül, a terv szerint... ... Valamivel már jobban vagyok, holnap már dolgo­zom. De még szednem kell a tablettákat. Valamilyen ritka nyugtatót kapok. Borzalma­san idegesít, ki szerezhette nekem a telefont? (Oroszból fordította: Barabás Péter)

Next