Ludas Magazin, 1974 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
eggel megkért a feleségem: menjek el a házkezelőségre és jelentsem be, hogy a fürdőkád csapja nem működik. — Nem fogod elfelejteni? — kérdezte a feleségem, ismerve a feledékenységemet. — Nem. Ma csak kettőig leszek elfoglalva, van időm elintézni. Negyed három óra tájban elhatároztam, hogy a Filodendron eszpresszóban iszom egy duplát. Már éppen fizetni akartam, amikor megjelent az asztalomnál Bábolnai. Nagyon megörültem neki, mert hosszú ideig együtt dolgoztunk a Harántműveknél és érdekelt, mi újság a vállalatnál? Régóta nem láttuk egymást, mert Bábolnai szálka volt a feleségem szemében. Ezért sohasem hívtam fel telefonon, ő is tudta, hogy Irén, a nejem, neheztel, rá, így ő sem jelentkezett. De ha már véletlenül bejött a Filodendronba, ki kellett használnunk ezt a találkozást. Bábolnai óvatosan megkérdezte: — Irént várod? — Nem, ülj le, a vendégem vagy. Irént meg kell értened. Már félig-meddig a menyasszonyom volt, amikor te azzal a szándékkal mutattad be a húgodat, hogy... — Én akkor nem tudtam, hogy annyira szereted Irént, és nálad megfelelőbb férjet nehezen találtam volna Piroskának. — Hagyjuk ezt. Beszélj a Harántművekről. És ő beszélt. Szapultuk az ismerősöket, régi eseteket elevenítettünk fel, végül vicceket meséltünk egymásnak. Így történt, hogy csak estefelé értem haza. A feleségem nyomban megkérdezte: — Elintézted a csapot a házkezelőségen ? Lelkiismeret-furdalásom volt, és nem mertem bevallani, hogy egész délután az eszpresszóban ültem, pláne Bábolnaival. — Nem intéztem el. — Hát mit csináltál kettőtől mostanáig? — kérdezte élesen. Elsápadtam. Már-már azon voltam, hogy megmondom az igazat, de féltem a nagy jelenettől. Házkezelőség helyett a Filodendron és Bábolnai!... Hazudnom kellett, mert nem akartam őt felbőszíteni. — Találkoztam Kerekessel — mondtam szemrebbenés nélkül. Ez annyiból igaz is volt, hogy ő is ott ült az eszpresszóban egy fiatal nő társaságában. — És aztán? — Elmentem a kölcsönkönyvtárba. — De hiszen a kölcsönkönyvtár hétfőn zárva van. — Az tavaly volt szívem, most szombatonként van zárva. — És hol a könyv, amit hoztál? — Azok közül, amelyeket kértem, egy sem volt a könyvtárban. — Azért valamilyen könyvet hozhattál volna. Na és, hová mentél a könyvtár után? — Bementem a borbélyhoz. — A borbélyhoz? Hiszen nincs levágva a hajad! — Sokan voltak. Vártam, vártam, de meguntam. — És aztán? — faggatott tovább a feleségem. Ezek a nők! Hazugságra kényszerítik az ártatlan férfit. De most már igazán nem vallhattam be a Bábolnaival eltöltött délutánt. — Az utcán találkoztam Fellegivel. — De hiszen Fellegi Lipcsében van. — Már a múlt héten megjött — vágtam rá, pedig tudtam, hogy még Lipcsében van. — Persze bementetek egy eszpresszóba, aztán elfeled ■keztél a csapról. Te, ha megtudom, hogy valami nővel voltál... — Ugyan kérlek, én és egy kislány?! — Nana! Kínomban bementem a fürdőszobába és megeresztettem a csapot, hátha működik. Mit tesz isten? Működött. Visszamentem a feleségemhez és jelentettem: — Már jó a csap! — Hát az hogy lehet? — ámult. — Hiszen azt mondtad, hogy nem voltál a házkezelőségen... Bevallottam, hogy hazudtam. Palásti László