Ludas Matyi, 1867 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1867-08-04 / 18. szám
Mint vezér tüntette mindegyik ki magát . . . Egész szenvedélyei rabolták a hazát. Midőn látták, hogy még igy se bírnak vele — Az egyenetlenség tüszkét dobták bele. Ki magyar léttére ilyet tenni tudott Egy ilyen mákvirág minékünk is jutott. Ez rátok barátom nem hoz becsületet, Mert ezen dib-dáb, korcs, köztetek született. És ti ezt az embert még felkaroltátok! A ki ily rettentő szégyent hozott rátok. Mert Schmerling és Bachnak ezen hü szolgája, — Most horrendum! Zemplén vármegyét szolgálja. Olyan hűséges volt, elmondhatom róla, Mintha csak e czélra mondva készült volna. Én meg nem foghatom, ugyan mond meg kérlek ? Hogy termett nálatok ez a szolga lélek? Az a föld, ily embert táplálni hogy tudott ? A mely, a hazának egy Kossuthot adott. Csudálatos dolog! hinni alig merem, alogy azon a földön áruló is terem. Ilyesmit én soha fel nem tettem volna. Ha ez a gézengúz meg nem győzött volna. Ki, — miután otthon tartották mazurnak, Ide jött köziblink, — méltóságos urnák. Mert most az a divat itt Magyarországba, Hogy ki a vagyonát végkép elprédálta, Könnyelmű tettein cseppet sem törődik, Nem nézi, hogy minő szolgává szegődik. Ily bérencz, ily szolga, hazánkban sok vagyon. Fizetik a nemzet zsírjából gazdagon. És még azon felül nagyságolják őket, így jutalmazzák most a gonosztevőket. Egy kis tanács. Azoknak a bajai apró deákféle embereknek, akik bizalmi szavazatot küldenek hírlapi utón a baloldal részére, és aztán vissza is veszik. Tanuljátok meg azt ecsém ! hogy a nagy lelkesedés mindig megárt az olyan kis deákféle embereknek, akiknek hátuk megött még ott áll az a kopaszképű görcsös orrú reverendás tubákos professor barát a nádpáczával, — mert lássátok, a még Ádám idejéből maradt üdvös szokás, hogy a fiatal embernek, aki még iskolába jár, hát nem szabad semmi másért lelkesedni, csak a katekhismusért. Már most osztán, ha mégis egy némelyik közzületek a hazafias buzgóságtól annyira elragadtatik, hogy még ki is rúg a gymnasiális hámból, miként a minapi példa bizonyítja. — mingy előáll a tisztelendő páter a skutikával, azután Pesten meg az a szamártövis rágó Idők Tanúja, s úgy körül vesznek benneteket, hogy rá kényszerítenek benneteket szavatok vissza vonására, a mi egy a hazugsággal, — amit persze hogy nektek sem illik elfogadni, de ama szent életű embereknek sem illik ám benneteket rá kényszeríteni, mert ez által Ezek az okai csaknem minden bajnak. Veszne ki a magva ennek a gazfajnak. Zemplén megyének egy mostoha gyermeke. Ezen gyönyörű faj kitűnő remeke. Ki, mig a rá szállott örökségből tartott, Fényűzés rabja volt, pazarolt, kártyázott; Midőn szép vagyonán végképen túl teve, A bécsi rendszernek vakeszköze leve. Bukott állapotját használta üzletnek, Elalkudta magát, s beállott németnek. Mindent elkövetett, hogy híven szolgáljon, Hogy belőlünk bárgyú osztrákot csináljon. — „E nemzet önálló alkotmányt nem kaphat, Boldogságot nékünk csak a Raixrath adhat, Ősi alkotmányunk széttépett régi kép, Mi nem vagyunk nemzet, csak leigázott nép.“ E tant prédikálta, ez igét hirdette, De biz azt, itt néki senki el nem hitte. Egy évig folytatta e szép mesterséget, Hogy kizsákmányolja a beamterséget. Aztán pedig zsidó sáfárjának csapott. A vizi puskákért jó perczentet kapott. Szegény községekre jó drágán rá tolta. Úgy kellett megvenni a hogy parancsolta. De ezen üzletetet be nem végezhette. Mert Majláth kanczellár csúfosan kitette. Ki, hivatalához oly sok reményt kötött, s Ugocsa megyéből czudarul megszökött. Mint bukott méltóság vissza ment közzétek, Mi nem hozzuk vissza, — legyen a tietek; Vészt akart ő hozni saját nemzetére . . . Áldás helyett, átok szálljon a fejére. Az igaz ügy kortesei már ily jókor hozzá szoktatnak a köpenyeg forgatáshoz, ami pedig egyátaljában nem becsületes magyar emberhez illik. Azt a tanácsot adom hát nektek jó fiuk! hogy miután az igazi becsületes magyar ember adott szava hetedhét országra szóló nagy hírű valami, melynek azért van oly nagy hire, hogy evvel semmiféle más nátzió szava nem állhat egy glédába ; tehát míg kicsik, tehetlenek vagytok, addig tanuljatok hallgatni, s majd ha sem a skutika, sem a csuklyás professor nem áll a khatekhismussal a hátatok mögött, csak akkor szavazzatok olyan tiltott portékára, mint a szabadságbizalmat, — hanem akkor osztán úgy, — hogy se barát, se káté, de még az akasztófa se térítsen el adott szavatoktól. — Addig pedig üdvözlégy ód dicső skutika és üdvadó káté, mert hisz ti tőletek nő meg a magyar ember ezopfja, — tokája, hasa, — csak az esze nem. Tehát kedves bajai ifjú atyámkal tiszteljétek a pátert, a skutikát és az Idők Tanúját, hogy hosszú életűek lehessetek e földön, melyet a katekhismus ad ti nektek. Ámen. Karakán Marczi gulyás-bojtár, 138