Ludas Matyi, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-05-14 / 19. szám

Marianne meg a sofőrje Első francia: Nun be 3.1, fog ez menni! Második francia: Az autó? Első francia: Nem. A soffőr. LETARTÓZTATTÁK A KÖZÖNSÉGET az FTC-pálya szerencsétlensége ügyében A válogatott mérkőzés döntötte volna a lelátó­son történt szomorú sze­rencsétlenség ügyében a rendőrség erélyes nyomo­­­­zásba kezdett. Napok alatt kiderült, hogy ki nem felelős a szerencsét­lenségért. Először is ki­derült, hogy a labdarúgó szövetség nem felelős, mert az FTC-pályát csak kibérelte, a mérkőzést megrendezte, a jegyeket kiadta, de a vizsgálat fo­lyamán nem merült fel adat arra, hogy az MI­Sz bármelyik vezetője ki­tartó oszlopát. Egy*,­sereg keresztkér­dés után kiderült, hogy az FTC sem felelős. Az FTC vezetősége alibit bi­zonyított. Semmit sem csinált! Hozzá sem nyúlt a lelátóhoz, mintegy öt­ven éve. Két gyanúsított felelőt­lensége kiderülvén, a vizsgálat arra összponto­sul­, hogy ki a felelős. Kiderült, hogy a közön­ség a felelős. A tanúval­lomásokból kiderült, hogy a közönség a kérdéses időben ott volt a lelá­tón. Annak ellenére, hogy az MLSz falragaszokon hirdette, hogy válogatott mérkőzés lesz, előre megfontolt ötforintokért jegyet váltottak, hogy só­vár, haszonleső szemmel végignézzék a mérkőzést. Kiderült, hogy a közön­ség fondorlatosan neki­támaszkodott a lelátó hátsó falának,, azzal a koholt kifogással, hogy fáradt. Ennyi terhelő adat után a közönséget letar­tóztatták. Lapzártakor a 200-as cella még nem szakadt le. Negyvenmilliós zöldhitelt szerzett Rákosi Ez jó ez a zöld! Ez vörös! Ejmek mekkora villája van és én milyen kis kanállal eszem! PALY!/©NÓ

Next