Ludas Matyi, 1949 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1949-09-16 / 38. szám
A HÁLA Az egyik amerikai újságban olvastam a következő hldetést. Mi nem dicsérjük magunkat, mert ízlésünk ezt nem engedi. Minden öndícséret helyett, hadd álljon itt ez a kis levél: Szomorú, fáradt, öreg ember voltam már huszonhároméves koromban. Járni nem tudtam, csak négykézláb, azt is csak hátrafelé és lassan. Állandó fájdalmak kínoztak. Beszélni már régen nem tudtam, csak hörögni, mert minden lélegzetvételnél szúró, maró fájdalmak leptek meg. Az is bosszantott, hogy két karomat egyáltalában nem tudtam használni, olyan heves fájdalmaim voltak. Ülni, állni, vagy feküdni évek óta képtelen voltam. Étvágyam nem volt, a táplálékról annyira leszoktam, hogy csak csodálkozni tudtam, ha láttam enni embereket. Ez még van? — mondtam volna, ha beszélni engedett volna szörnyű betegségem, esetleg motyogtam volna, ha lettek volna még fogaim. De már régen kihullottak. A fejem olyan volt, mint egy billiárdgolyó. Teljesen kopasz voltam, mert kínzó betegségem első hetében elfújta a szél azelőtt dús, selymes hajamat. Már nem volt kedvem semmihez. Munkanélküli voltam és annak sem tudtam igazán örülni. A lányok, nem szerettek, hiába járkáltam körülöttük négykézláb. Életem határozottan szomorú volt, amikor elolvastam hirdetésüket a Pink Pank labdacsokról. Eleinte még ebben sem bíztam, de egyet mégis bevettem, ímmel. Az ámmaira már nem volt erőm. Haldokoltam. Az első labdacs, az első Pink Pank után azonban valósággal újjászülettem. Tíz perc múlva járni tudtam, egyelőre csak hátrafelé, de már nem négykézláb, hajam megnőtt, fogaim kinőttek, izmos lettem, minden fájdalom eltűnt, mintha elvágták volna. Karommal mázsás súlyokat emeltem minden erőfeszítés nélkül. A nők imádni kezdtek. Munkát kaptam és ami a legnagyobb csoda, észrevettem, hogy szeretek is dolgozni. Megnősültem. Pillanatok alatt három gyermekem született, akiket nejem már az első házasságából hozott magával. Most úgy érzem magam, mintha apa és anya lennék egyszerre. Jókedvemben villamosokkal dobálózom. Azt hiszem, használtak nekem ezek a labdacsok. K.P. Fene nagy előkelőség Helyszíni felvételünk az Őszi Vásárról Éppen a kanalat emeltem a számhoz, telve párolgó húslevessel, amikor valaki megszólalt az asztalom mellett: — Tartsa egy kicsit ferdébben a kanalat! — Akkor kifolyik belőle a leves — mondtam, anélkül, hogy felnéztem volna, mert roppant nyugodt ember vagyok. — Az most nem fontos — jelentette ki az ismeretlen, mert ő is nyugodt volt. — A lényeg, hogy a kanalat fordítsa kijebb. Csak így látom a levest a kanálban. Mi az ördögnek akarja, ez az ember az én levesemet megnézni a kanalamban, amikor kint a konyhában húsz literes fazékkal nézheti? Felpillantottam. Ekkor már az étkezőteremben többen odafigyeltek. Asztalomnál Lajos állt, a könyvelésből, kezében fényképezőgéppel. — Most vettem — mutatott a masinára — mielőtt lejöttem üdülni. Egész sereg fényképet akarok csinálni az üdülőnk életéből. Tartsa kijebb azt a kanalat! Már kattant is a gép, lefényképezett, amint eszem és a kanalamból folyik ki a leves. Ez megnyugtató lehetett számára, mert továbbment és lefényképezte a fekete Bruceket, meg a kisebbik fiát, amint marhahúst esznek, ecetes tormával. Igazán, milyen kedves ez a Lajos a könyvelésből, mondta mindenki, üdülni jött és közben mindent lefényképez. Igazán, milyen kedves ez a Lajos... Reggel arra ébredtem, hogy valaki lehúzza rólam a takarót és a fejem mellé tesz egy csomó mezei vadvirágot. Lajos volt. — Hogyan ébred fel az üdülő az üdülőnkben! — mondta és kattantott. A strandon többen vízbe akartunk menni, de a Lajos másfél órát vett el a vízbementéstől, mert nem álltunk megfelelő pózban. Végre, mikor intett, hogy bemehetünk, akkor addig nem engedett kijönni, míg többen lilára nem váltak és reszkető szájszéllel vacogták, hogy még két perc és nem élik túl a felvételt. Ekkor még mindig többen azt mondták, hogy kedves a Lajostól, hogy ilyen remek képeket csinál, de többen nem tudtak beszélni, mert bedagadt a torkuk a felvételtől. • Hazaérkezésem után három nappal villamosbérletet akartam váltani. Fénykép kellett hozzá. Szerencsémre eszembe jutott, hogy Lajos barátom az üdülőben számos pompásnál pompásabb felvételt készített rólam. Habozás nélkül felkerestem hát, hogy a képek egyikét elkérjem tőle. — Még nem hívattam elő a tekercset, — mondta egy kicsit vörösen, — de ott van a fényképésznél. Nem tudta elég gyorsan becsukni az íróasztal fiókját, láttam, hogy ott van a gépe benne. — Nem tudom kinyitni, — mondta erre még vörösebben. — Tudod, ezekhez a technikai dolgokhoz nem értek ... Igazi művész vagyok. — Fogd a gépedet és azonnal megyünk a fényképészhez, — szóltam rá erélyesen. Nem tudott mit mondani,fogta a gépét és mentünk a fényképészhez. A fényképész bement a sötétkamrába, de már jött is vissza: — Kérem, ebben a gépben nincs is film. Lajos meghökkenve nézett rám és a füle tövét vakarta: — Ettől féltem egész idő alatt — szólt fejcsóválva — pedig milyen ragyogó felvételek voltak. Vajda Albert Anonymus: Ilyen jó vásárt hatszáz éve nem láttam! Kezdő kenguru — Fiacskám, ne fékezz olyan hirtelen, mert tönkretesze^a^ék^ofámaL^^^^^^ Ting Csüng rajza Szűr Szabó Józsefről. Kedves vendége volt Ludas Matyinak a napokban. A szabad Kína egyik fiatal rajzolóművésze, Ting Csüng kereste fel szerkesztőségünket, hogy megismerkedjék magyar kollégáival. Jing Csüng a DIVSz-kongresszus alkalmából tartózkodott Budapesten. A kínai-magyar rajzoló-barátságnak percek alatt két rajz lett az eredménye: Szegő Gizi lerajzolta Csüng barátunkat, aki viszont Szűr Szabó Józsefet vázolta fel pillanatok alatt, méghozzá kitűnően. Ting Csang arcmásán saját írásával szeretettel köszönti lapunk minden olvasóját.