Ludas Matyi, 1949 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1949-12-22 / 52. szám
Jenő* az aranyszívű — K — Én pedig azt mondom, hogy a Jenő igenis jó ember! Arany szíve van! — mondta Gyula és körülnézett. — Az lehet — mondtam én —, hogy a szíve arany, de hogy a Jenő egy gonosz, rossz, zsugori alak, azt tudom! — Várj — ingatta fejét Gyula —, majd mindjárt más véleményen leszel. Elmondok neked egy történetet egy kisfiúról és a Jenőről. — Halljuk a történetet. — Jenőnek abban az időben kis játéküzlete volt. Karácsony előtt történt két héttel, hogy bejön az üzletbe egy kisfiú, lehetett úgy öt éves és megkérdi Jenőtől: — Kérem szépen, az a szalmahajú baba a kirakatban, mennyibe kerül? — Nyolc pengő — mondta Jenő. A gyerek megköszönte a felvilágosítást és elment. Másnap láttuk, hogy ott áll a kirakat előtt, nekinyomja kis orrát az üvegnek, nézi a szalmahajú babát, aztán nyílik az ajtó, bejön, köszön. — Bácsi kérem, menynyibe kerül ma az a szalmahajú baba? Jenő megmondta a tegnapi árát — folytatta Gyula —, a gyerek köszönt, kiment. Másnap megint ott állt a kis emberke, orrát a kirakatüveghez szorítva, nézte, nézte a babát, aztán bejött, megkérdezte az árat, Jenő megmondta, erre köszönt és kiment, így ment ez egy hétig. Gyerek áll a kirakat előtt, orr nekinyomva az üvegnek, bejön, ár, válasz, köszön, kimegy... A nyolcadik vagy kilencedik alkalommal, amikor éppen ott bökte orrával a kirakatot, Jenő odament és kiemelte a babát. A gyerek rémülten követte tekintetével a bábut, látta, hogy Jenő a pulthoz viszi és becsomagolja. — Bácsi kérem — nyitott be szepegve az üzletbe — az a baba... az a szalmahajú... az menyi nyibe... — Semennyibe — mondta Jenő. — Nem kerül semmibe! A tiéd! Tessék! Azzal átnyújtotta a becsomagolt nyolcpengős szalmahajút. A gyerek elvette, alig tudott beszélni az örömtől és kifutott az üzletből. — Hát ilyen szíve van a Jenőnek — fordult felém metsző gúnnyal Gyula — Ezzel még nincs vége a történetnek! — szóltam én. — Miért adta oda a Jenő a babát a gyereknek? — Mert rendes, jószívű, derék ember! Arany szíve van!— szólt Gyula. — És akkor miért nem adta mindjárt a második vagy a harmadik napon, miért csak a kilencediken? Gyula hallgatott. — A kalkuláció miatt — folytattam diadalmasan. — A gyerek nap mint nap odajárt az üzlethez és nekinyomta orrát, kezét a kirakathoz. A kis orr és kis kéz nagy foltot hagyott az üvegen, Jenőnek tehát naponta kellett mosatnia a kirakatot. Kilenc nap alatt kikalkulálta, hogy olcsóbb, ha a gyereknek odaadja a babát... Hát így fest a te barátod aranyszíve... Vajda Albert. — Könyvtárunknak az ezerkétszáz tagja mellett tizenöt féltagja is van. Mi az a féltag? — Aki csak kiveszi a könyveket, de sohasem hozza vissza. ' akki — Elnök úr, rémes/Miogy az utóbbi időben hány munkatársunk halt meg természetes halállal! — Mi történt már megint? — Megint felakasztottak egy kémünket. Truman megcsinálja Nagywashingtont! Amikor Truman értesült arról, hogy január elsején a peremvárosok hozzácsatolásával végre meglesz régi vágyunk, Nagybudapest, dühbe gurult. — Én meg megcsinálom Nagywashingtont! —kiáltotta dühösen. — Hogyan gondolja? — kérdezte munkatársunk. — Hát először is — felelte Truman kissé lecsillapodva — hozzácsatolom Washingtonhoz a Potomac szerkesztőségének telefonjelentő folyó túlsó partján lévő külvárosokat, úgyszintén az Atlanti Óceán túlsó partján lévő külvárosokat, úgymint London, Páris, Brüsszel, Hága, Bonn. Az Atlanti Óceán túlsó partján levő külvárosok (Páris, KSI London, stb.) minden lakosa 1 megkapja az USÁÉRT 1 VALÓ VÉRZÉS JOGÁT, vagyis ezentúl akkor dö 1 gélhetnek meg a kapitális 1 fákért, amikor nekik jól 1 esik, ami ezen külvárosok 1 lakóinak régi vágyuk. A Ludas Matyi washingtoni Nehéz ott elnöknek lenni Munkatársak egymás közt — Na kolléga úr, hogy van megelégedve a mostani elfoglaltságunkkal? — Remekül! Sokkal szívesebben mutatom a sztahanovista munkások óriási teljesítményeit, mint azelőtt a tőkések óriási kamatlábait. — De anyu, igazin ne forszírozd! Láthatod, hogy úgyis milyen rengetegen tisztálkodnak Budapesten! StriccArtxsL Az angol élelmezésügyi miniszter ugyan többször kijelentette, hogy az angolok élelmezési helyzete katasztrofális, de az ő szava nekünk nem garancia. Most azonban egy pesti tisztviselő levelet kapott Londonban élő barátjától, amely levélnek szavahihetőségében semmi okunk kételkedni. Íme az írás: „A dollárválságot” követő élelmiszerhiány előtérbe hozta a bálnát, mint tápcikket és ezért a következő jelentést közlöm veletek a bálnafrontról: A bálna igen nagy állat. Hogy pontosan mekkora, azt sokáig nem tudták, mert csak tengerészek elbeszéléséből ismerték és az elbeszélt bálna nagysága a tengerész által elfogyasztott rum mennyiségétől függött. Ugyanígy nem tudták: hal e, vagy másféle állat. E kérdések körüli vitákból nőtt ki a balneológia tudománya. A balneológusok lemérték a bálnát és megállapították, hogy emlős állat, amely kicsinyeit és újabban az angol népet is táplálja. Az angol nép eddig főleg margarin formájában ette, de most hús formájában is eszi, illetve enné, ha bírná. A bálna rendkívül rosszszagú állat, de felettébb értelmes és tudja, hogy milyen rosszszagú, ezért orrán keresztül állandóan friss tengervízzel locsolja magát, azonkívül egy zacskó parfömöt is hord magával arra az esetre, ha más bálnákkal közeli viszonyba kerül. Ezt a parfümöt a bálnából kivonva, az angol nők is használják hasonló célokra A bálna azt is jól tudja, hogy az angolok megeszik, ha elkapják és ezért elkerül minden olyan helyet, ahová angol turisták beteszik a lábukat és 500 kilométerre nem közelíti meg a Cook fiókirodáit. Ezért található a bálna csak a Sarkvidék elhagyott vizeiben. A bálnát tehát vadászni kell. Ez úgy történik, hogy a vadászhajó rengeteg kötelet visz magával egy óriási spumnin. A kötél egyik végére egy óriási horgolótűt erősítenek, amelyet ágyúval a bálnába lőnek. Ha ez sikerül, akkor a hajó visszaviszi a kötél másik végét a legközelebbi kikötőbe, ahová aztán a bálnát behúzzák. A bálna megfőzése és feltálalása mind nagysága, mind illata miatt bonyolult dolog és ezért kétlem, hogy egyhamar megpróbáljátok, hacsak olyan helyzetbe nem kerültök, mint mi, amitől isten mentsen. De azért ízelítőül receptet is közlök: Egy 15—20 méter hoszszú bálnát gőzfűrésszel vékony szeletekre vágunk. A gyomrában található esetleges hajóroncsokat, vagy robbanó aknákat eltávolítjuk. Aszfalttörő géppel félméterenként lyukakat fúrunk bele, hogy sütés közben a zsírja kifolyjék és ne kelljen öntözni. Emelődaruval ráemeljük a szeleteket 2—3 szalmakazalból készült ágyra és a szalmát meggyujtjuk. Miután szépen megpirult, kotrógéppel és vasvillával tálaljuk. Főzés esetén tanácsos a húst gőzhengerrel kiklopfolni. Italnak bálnaszörpöt adjunk hozzá... Én egy félkilós bálnasteakkel kísérleteztem. Az illat csökkentése céljából erősen fűszerezett paprikás szelettel próbálkoztam. — Mondhatom, nagyon gusztusos volt a gázmaszk ablakán keresztül, de, sajnos, gázmaszkban nem lehet enni, anélkül meg nem tudtam a bálnával egy szobában maradni. Erre kénytelen voltam lemondani az ínyencségről és kitettem a macskának. A macska egyszer megszagolta és kivándorolt Észak-Angliába."