Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1950-05-11 / 20. szám

Baleset KASSO öröm fx ifokráciahim Kv — Ugye mondtam neked, hogy ne hallgasd Amerika hangját^^^^^^^^^_^__ Főnök úr, főnök úr, megjöttek az új stemplik! Pont. — Azt hiszem, kisasszony, hogy ez nájlon-tea, mert már egy félórája várok, hogy színe legyen és még mindig átlátszó ... Gyáriparunk termelése 474 százalékkal magasabb, mint 1949 első negyedévében volt Tavalyi Kovács János: Idei Kovács Jánoshoz: Gratulálok, szaktárs! 4 HUMOR MESTEREI Mark Twain ! Az órám Szép, új órám másfél esztendői óta járt pontosan: nem késett soha és nem is sietett. Egyetlen egyszer sem állt meg és szerkezetében semmi sem tört össze. Most már tehát csalhatatlannak tartottam az időről való véleményét életerejét és csontrendszerét pedig elpusztíthatatlannak. Egy este azonban feledékenységem miatt mégis lejárt. Búsultam miatta és úgy éreztem, mint jövendő bajok és sorscsapások előhírnökét. Csak lassacskán tért vissza a jókedvem! felhúztam újra az órát, s csak úgy találomra meg is igazítottam, aztán kivertem fejemből minden babonás gondolatot és rossz sejtelmet. Másnap reggel beállítottam a város egyik legjobb órásmesterének üzletébe, hogy pontosan megigazíttassam az órámat. A gazda maga vette ki a kezemből s hozzálátott, hogy megjavítsa. — Négy perccel késik — mondotta —, a regulátort előbbre kell tolni. Megkísérlettem, hogy megakadályozzam benne és meg akarta e fi féltetni vele, hogy az órám hihetetlenül pontosan jár. Hiába, ez az emberalakba öltözött kelkáposzta ház fej csak azt látta, hogy az óram négy perccel késik s hogy a regulátort előbbre kell tolni. Kértem és könyörögtem, hogy ne tegye, lelki gyötrelmemben ott táncoltam körötte, hiába. Hidegvérű kegyetlenséggel megcselekedte a gyalázatosságot. Ettől a pillanattól sietni kezdett az órám, nap-nap után, egyre jobban és jobban. Egy hét leteltével valóságos láz fogta el és pulzusa százötven fok volt árnyékban. Alig telt el két hónap, már a város öszszes óráit messze maga mögött hagyta és tizennégy és fél nappal előzte meg a kalendáriumot. Méd tarka októberi lomb bólogatott a fákon, s az órám már benne tülekedett a novemberi hóban. A házbér, az esedékes számlák és egyéb esedékes adósságok fizetési határnapja olyan őrületes gyorsasággal közeledett, hogy már végső kétségbeesés fenyegetett. Elvittem az óváshoz, hogy megreguláltassam. Az órás megkérdezte, hogy volt-e már javítva. Mikor azzal a megjegyzéssel feleltem, hogy sohasem volt még szükség rá, gonosz mosolygás futott végig az arcán. Mohón kinyitottan belepillantott, valami furcsa dolgot csipesztett a szemébe, ami nagyon hasonlított a kockavető pohárhoz és pontosan megvizsgálta a kerekeket. — Tisztogatni és olajozni kell mondottam, azonkívül reguláim is. Egy hét múlva jöjjön el érte. Tisztítottam megolajozva és regulázva kaptam vissza az órámat de most borzasztóan lassan jár és ketyegése olyan volt, mint zsíri harangszó. Lekéstem minden vonatot, nem tartottam be találkáimat, s késésem miatt gyakorta nem jutottam ebédhez. Az órám három napból egyre-másra négyet csinált. Előbb tegnap, aztán tegnapelőtt, majd még múlt hét lett nálam és annyira jutottam az elmaradásban, hogy már sehogy se találtam helyemet a mostani világban, újra elmentem hát az óváshoz. Szemem láttára egészen szétszedte az órát és azt mondta, hogy a cilindere „megdagadt’’, de három nap alatt vissza tudja apasztani eredeti nagyságára. Azon túl átlag jól járt az órám De csak átlag. Fél napon át mint a villám rohant szakadatlan kattogással, csikorgással, fújtatással és szuszogással, hogy lármájától még a saját gondolatomat sem hallhattam meg. Nem volt óra az egész országban, amely őrült rohanásában utol tudta volna érni A nap hátralévő részében viszont lassan járt és úgy ragyogott, hogy egész szerzett előnyét elvesztette, s mind a többi óra utolérte. Egyszer huszonnégy órában azonban az igazi helyére jutott a mutató és pontosan jelezte az időt. Ezt a tempót rendszeresen megtartotta, s így senki se mondhatta róla, hogy akár többet, akár kevesebbet tenne a kötelességénél. Az óra jó tulajdonságaitól azonban többet követel az ember, minthogy csak általában és nagyjában járjon pontosan. Elvittem hát újra az óráshoz. Azt mondta, hogy a főtengely törött el és én örömömnek adtam kifejezést, hogy nem történt nagyobb baj. Őszintén megvallom, soha életemben nem hallottam még a főtengelyről, de hát egy idegen előtt nem akartam tudatlannak látszani. A tengelyt kijavították, de ez csak keveset segített. Az óra azontúl egy ideig járt, aztán egy ideig állt, egészen tetszése szerint. Valahányszor nekiindult, olyant lökött, mint egy muskéta. Néhány napig vattával béleltem ki a mellényzsebemet, de aztán végül is elvittem az órát egy másik óráshoz. Ez ezer apró darabra szedte szét, roncsait ide-oda forgatta nagyító üvege előtt, aztán pedig kijelentette, hogy a rúgó nincs egészen rendben. Ki is javította, s megint összerakta az órát. Most aztán jól járt — csak a két mutató minden tíz perc után mint az olló szára összecsukódott, s aztán együtt futották meg körpályájukat. Nincs emberfia ezen a világon, még ha a legbölcsebb volna is, aki ilyen órából kitudja, hogy tulajdonképen hányat ütött. Megint elmentem tehát, hogy segíttessek a baján. Most aztán azt mondta az az ember, hogy a kristály elferdült és a spirálrúgó görbe, hogy a szerkezet egy részét újra kell bélelni. Mindezeket a hiányokat eltüntette s az órámat azontúl nem is érhette kifogás, csak néha-néha, mikor már körülbelül nyolc órát rendesen járt. Ilyenkor aztán belsejében egyszerre mozgásnak indult minden, zümmögni kezdett, mint a méh, két mutatója oly fürge forgásnak indult, hogy alig lehetett megkülönböztetni őket egymástól, s szinte olyanok voltak, csak, mintha valami pókháló volna a számlapon. Hat vagy hét perc alatt végigrobogott az egész következő huszonnégy órán, aztán egy roppanás és csendesen megállt. Lesújtott szívvel mentem el megint egy másik óráshoz és végignéztem, mint szedi szét a szerkezetét. Közben nekikészültem, hogy keresztkérdések alá veszem, mert most már kezdtem ünni a dolgot. Eredetileg az óra kétszáz dollárba került és most már két vagy három ezret adtam ki javításra. Amint ott álltam és néztem a munkáját, ez az ember ismerősnek látszott. Tényleg nem tévedtem. Az órás azelőtt gépész volt a gőzbárkán, méghozzá nem is valami kitűnő gépész. Mint mind a többi órások, ő is gondosan megvizsgálta minden részét és ugyanolyan komolyan mondta el az ítéletét. Így szólt: — Túl sok a gőze, a beállítható csavarkulcsot a biztonsági szelepre kell akasztani. Ott nyomban és azonnal bevertem a fejét és saját költségemen temettettem el. William nagybátyám — Isten nyugosztalja — azt szokta mondani, hogy a jó ló addig jó ló, míg egyszer meg nem szökik, s a jó óra addig jó óra, míg Rém kerül órás kezébe. Gyakran törte rajta a fejét, hogy tulajdonképp mi is lesz az elzüllött üstfoltozókból puskaművesekből, susz*% ., patkolókovácsokból , “‘f . “ • bűi _ de é? gepeszeksenki se tudott neki feljolgosítással Szolgálni.