Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1950-07-21 / 30. szám

Amikor autónk a Vörös Szikra termelőcsoport főhadiszállásának udvarán horgonyt vetett, először is őszintén sajnálni kezdtem, hogy riportunk a „mindent a szemnek, semmit a fülnek” elve alapján készült, és így olvasóinkat nem részesíthetjük ama festői hangok élvezetében, amelyek körülzsongtak bennünket, mint lódarázs a lépesmézet. Azért azt javaslom, hogy ki-ki köszörülje lelki füleit és kövessen bennünket a lelkes kutyaugatás, vidám gágogás, elégedett röfögés, jóllakott bőgés, harsány nyerítés és fontoskodó kotkodácsolás irányában. Hogy a komoly zene rajongói se veszítsék kedvüket, képzeljük hozzá távoli vidám énekszó pianóját, a szorgos cséplőgép crescendóját és a sztálinyecek dübörgő formasszimóját, amely ugyan határozottan benzinszagúbb, mint egy Beethoven-szimfónia utolsó tétele, viszont nyomában hat lovat megszégyenítő sebességgel szántanak új barázdákat az ekék és ez sem utolsó dolog. Sőt, gondolatban szeretettel simogatjuk meg a három derék masina kipufogóját, mert megtudtuk, hogy e gépek segítségével olyan terméseredményeket ér el a csoport a maga 367 .holdján, amilyent a kulák tíz éven át összesen nem tudott kiizzadni a mostohán tartott földből. Ennyit a fülnek. Ha most még az orrunkat is szélesre nyitjuk, halálbiztosan eljutunk az ólakhoz, ahol vidáman gömbölyödik a csoport háromszázötven hízója, olyan kínosan tisztaólakban, hogy — esküszöm — én az ő helyükben már régen elkértem volna a panaszkönyvet. (Hiszen egy valamirevaló sertéshez legalább annyira hozzátartozik egy kis kosz, mint például Trumanhoz a háborús uszítás.) Az idősebb tehenek rezidenciájában ismerkedtünk meg „Nagyszöllős*, „Óvár“ és „Óbecse‘‘ nevű tehénhölgyekkel, akiknek ugyan semmi közük a róluk elnevezett helységekhez, ellenben, hosszú idő óta magasan túlterjestik tejbeszolgáltatási normájukat. Nem beszélve Flóriánról, a dühös kisbikáról, aki ugyan nem szolgáltat be semmit, mert még kamaszkorban van, de már becsülettel megdöfködi pelyhedző legényszarvával a közelébe merészkedőt. Papája, Füge, az öreg bika, arról nevezetes, hogy ha kötelességének teljesítéséről van szó, sohasem csinál selejtet és már előre örül annak, hogy egy hónap múlva elkészül a most épülő hideg-melegvizes összkomfortos ötvenszemélyes tehénistálló, amelyről azelőtt még álmodni se mert volna egy magafajta egyszerű marha. Mit láttunk, hallottunk és szagoltunk még? Ja igen, szemetgyönyörködtető és ínycsiklandozó látvány volt a terebélyes tölgyfa alatt húzódó hosszú asztal körül nagy étvággyal ebédelő csoport. Sőt, hogy egyetlen érzékszervünk se maradjon ki a riportból, mi sem sokáig kérettük magunkat, hanem személyesen győződtünk meg arról, hogy Zacsik néni főztje (zöldségleves, disznósült, törtkrumpli) legalább olyan ízes, mint a versei, amelyekből felolvasott nekünk egy csokorra valót. A nagymamától kezdve, a Bodrin keresztül, az ölbéli csecsemőig mindenki sietett a riporter segítségére. Szép sorjában mindent megtudtunk a csopxortról. Hogy nemsokára szövetkezetté alakulnak, meg hogy gyermekotthon is van ám, huszonöt poronttyal, meg állami óvónővel. Mint tartós meleg után a nyári égbolt, elborultak az arcok, ha hibákról, nehézségekről, a bürokrácia polipkarjairól folyt a beszéd, de csillogóvá derültek a fénylő szemek, ha jövőnk szép terveire, a Párt segítő kezére és Rákosi elvtársra terelődött a szó. És ahogy néztük munkájukat, hallgattuk ízes beszédüket, egyre inkább gyökeret vert kobakunkban a gondolat, hogy szép dolog egy ilyen termelőcsoport, csak egy nagy baja van: az, hogy nincs belőle minden járásban vagy tíz darab! Igaz, majd elfelejtettem. Búcsúzóul Zácsik elvtárs, a csoport elnöke a fülünkbe súgta, írjuk meg, hogy nagy szükségük lenne egy olyan derék kis háromtonnás teherautóra, amivel a gabonát meg a gyümölcsöt lehetne szállítani az éhes városi gyomrok felé. Hát mi megírtuk szívesen, a többi már nem rajtum múlik. Németh Zoltán LLA gória A képen látható két csoporttag a vadonatúj sertésistálló előtt áll, s a horizontot kémleli, mikor jön meg már az a kétszáz disznó, amit a csoport hizlalásra igényelt. Már vagy hat hete elment a levél, de azóta se válasz, se disznó, csak az új istálló áll ott árván, elhagyottan, mialatt a csoport kérvénye a Mezosz nevű intézmény berkeiben bolyong tanácstalanul. X AHDOU SALOG PAL Irigylésreméltó dolguk van a kiskunhalasi bociknak. Andóczi bácsi ■ úgy tutujgatja őket, olyan, jó hozzájuk, mint anya a gyermekéhez. Tertye Irén hordozza, keblén melengeti a nedvesorrú jószágokat és sajátkezüleg táplálja őket a képen látható borjú-cucli segítségével, úgy, hogy kedvükre leszophatják magukat a sárga földig, a jófajta anyatejjel. De nem is maradnak hálátlanok aids bocik, mert ez a példány is féléves növekedési tervét teljesíti, noha még csak háromhónapj a .Nagyon sok a látnivaló egy ilyen termelőcsoportban. Az újságíró tehát jegyzeteket csinál. Otthon aztán, amikor meg akarja írni mit látott, kiderül, hogy sokkal több a jegyzet, mint amennyi helyevan a lapban. Ennélfogva hosszú töprengés után úgy dönt, hogy csak a jegyzeteit közti, ennél tömörebben úgysem tudja összefogni a látottakat. E sorok írójának noteszában a kiskunhalasi Vörös Szikra tszcsről szó szerint a következők állnak. Alakulás 48 ősz, három tag, Zacsik, Brencsót, Miklós Illés, most 35 család, tagonkint 5500 forint, 150 mázsa barack term. Borbás Mária, 17 év, kilenchetes könyvelői tanfolyam Kecskeméten, 8 testvér, 1000 disznót akarnak, terménybegyűjtésben elsők, állatfelelős, takarmányfelelős, 1 sztalinyec, 2 traktor, 367 hold, 14 tanya, mindenki mosolyog, elnök Zacsik, lakatos volt, gyerek könyörög nézzem meg a lovakat, homok eszi traktorláncot, lejtőshátú kisborjú nyomorék? kinevetnek, lépcső van a szalma alatt, 120 liter tej, új tagok lépnek be sikerek miatt, búza jó, rozs kissé lemaradt, karonülő gyerek köszön „abaccság”, szemödi láti. (Az újságíró itt meghökken. Mi az, hogy „szemödi láti”? Nem emlékszik erre a két szóra, pedig tisztán, olvashatóan ez áll a jegyzeteiben. Szemödi láti. Fejtörés, bosszúság, kérdezi rajzolót, nem tudja, , éjjel felébred, szemedi láti, máskor értelmesebben, biztos jó vicc volt, romlik memória.) (t. I.) Ez az ifjú ifj. Andóczi Balogh Pál, akinek a haja legalább annyira vörös, mint amennyire kócos, s mellesleg ő a tszcs. h. Disz-titkára. Ebből következik, hogy a csoportnak működő Disz-alapszerve is van, tizenöt taggal és szépen dekorált kulturszobával, amelyben azonban inkább tartanak nagy kosár barackot, mint ifinapot. Ellenben most alakultak meg az ifjúsági brigádok, máris szép eredményekkel. Viszont amikor a kulturális életről, MHK-ról érdeklődtünk, a titkár elvtárs feltűnően szófukar lett, így aztán jobbnak láttuk tapintatosan elhallgatni. Zacsik János, a csoport elnöke Ami egy kulákba megmarad Ez előtt a nyugalmazott hintó előtt nemrég még a környék nyolcszázholdas kulákja futtatta a szürkéit, most pedig a csoportbeli aprómagyarok kedvelt mászkálóhelyévé lépett elő. A mellette csücsülő, Jogász névre hallgató kutyus megértette az idők szavát és nem ment régi gazdája, a kulák után Kiskunhalasra, hanem ittmaradt Hiába, látszik, hogy a kulák a kutyának se kell. Ludas Matyi azt üzeni Sz. E., Sümeg. Köszönjük a verset, de ez ismert régi história. — J. I. Budapest, Ferenc krt. Ez a történet is régi. — P. D„ Gyönk. Sokatkell még tanulnia. — Szilárd, Miskolc. Verseit, sajnos, nem használhatjjuk. Üdvözlet. — Sz. S. Diós,győr. Az ötlet nem rossz, de nem új. — G. J., Bpest, Kossuth Lajosutca. Nem rossz írás, de nem üti meg mértékünket. — L. B„ Szetted. Fejlődésképes. Próbálkozásait mindenkor szívesen látjuk. — „Próba”. Gyöngyös. Jönni fog. Ilyeneket még küldhet. — Fülöp Margit, Bp. Az egyik talán jönni fog. — Payer János, Bp. írása ügyes, de még nem üti meg mértékünket — Ludas-társaság, Tiszaladány. Sajnos, egyiket sem tudjuk felhasználni. — Rideg János, Csengőd, ötlete nem elég ötletes. — Kiss István, Szeged. Kedves történet, de a közölhetőség mértékét nem üti meg. — Lehoczki Lajos, Bp. írásai tehetségetmutatnak, de a beküldött két hupioreszk még nem az igazi. Érdeklődéssel várjuk további próbálkozásait, az az érzésünk, hogy fog közölhető dolgokat írni.