Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1950-06-16 / 25. szám

ia RÁKOS­ MÜVEK M m T ~W • 1 ~ s *­­_• 4 4 Z/i ^7 JBB iH—______K­épzelj el, a nyájas olvasó egy huszonnyolcezer lakosú várost, amelyben semmiféle jármű sincs, te­hát mindennemű közlekedés gyalog­szerrel bonyolódik le. Menj el ebbe a városba, tölts ott egy délelőttöt s aztán számolj be tapasztalataidról, amelyek valóban nagyszerűek, csak egy hiba van. Az, hogy e benyomásaid nagy­részét elgyalogoltad. A Rákosi Mátyás Művekről van szó, erről a gyárvárosról, ahol való­ban huszonnyolcezer ember dolgo­zik, méghozzá nem akárhogy, ha­nem példamutató szorgalommal, hogy a vállalat kiérdemelt nevéhez méltó is maradjon. Olimpikon legyen a talpán aki itt egyik műhelyből „csak úgy átug­rik ” a másikba. Az idegen pillanatok alatt eltéved az „utcák” rengetegé­ben, még forgalmi rendőr sincs, leg­­feljebb az ember szeme jelez zöldet­­pirosat, ha a napba néz. Elmondjuk a főkapunál, hogy innen meg innen jövünk, ezért meg ezért, így meg úgy. Minden rend­ben van: előzetes bejelentés, nehéz­ipari belépő, újságírói igazolvány. Az ország legnagyobb gyárába bejutni (igen helyesen) nem köny­­nyű dolog. Azt is elmondjuk, hogy a varrógépműhelybe igyekszünk, ahol tudomásunk szerint az ifik százai dolgoznak. Kapunk is nyomban egy kísérőt és megindulunk legelőször is az alig néhány mérföldnyire eső SZIT-irodába, hova is az ifik bizo­nyos fokig tartoznak. Illetve nagy­részük. Illetve csak egy idő óta, mivelhogy a „jobb későn, mint soha” közmondás alapján végre tel­jes erővel megindult a SZIT-propa­­ganda. Utunk elsődleges céljához érve, mindenekelőtt megállapítjuk, hogy életünkben nem láttunk még ilyen nagy gyárban ilyen kis SZIT-iro­­dát. A helyiségben két ifjú elv­társ ül s mikor mi négyen belé­pünk, nekik direkt ki kell menniök, hogy mind a hatan elférjünk. Sze­rencsére az egyik elvtársnőnek dolga van, kísérőnk pedig dolga­­végeztével távozik s így simán be­zsúfolódunk. Rövid beszélgetés következik a rendkívül szimpatikus és tevékeny SZIT-adminisztrátorral. A beszél­getés azért rövid, mert elvtársnőnk kategorikusan kijelenti, hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. Magatartása olyan határozott, hogy a feladott keresztkérdésekbe végül is mi zavarodunk bele s ilyen fel­dúlt lelkiállapotban vágunk neki személyes kísérete mellett a varró­­gépműhelyhez vezető útnak. Ez alig néhánynapi járóföldre hogy rövidev,­sen ifjú kísérőnkkel együtt elté­vedünk. Ő ugyan váltig hangoztat­ja, hogy tudja az utat, de a mi bi­zalmunk megrendült, mióta a SZIT- ügyek legnagyobb rendbenvalósá­­gát hangsúlyozta. Szerencsére fel­fedezünk egy karszalagos elvtársat nyomban érdeklődni kezdünk a varrógépműhely holléte felől. — Előbb igazolják magukat, ké­rem, — mondja, aminek nagyon megörülünk, mert azt mutatja, hogy az éberség a gyár területén nemcsak írott malaszt s minden új zónában napirendre lesz tűzve. Hogy-hogy nem azonban, kezünk mellényül a zsebünkben meghúzódó igazolványok rengetegében és téve­désből villamosbérletünket húzzuk elő, melyen rosszul sikerült fényké­pünkön és az igazolvány számán kívül jóformán semmi sem látható.­­ • Köszönöm, rendben van — állapítja meg az elvtárs s ezzel­­véget is ér az igazoltatás, amely nyilván az Éberség kis hibával” akció keretében zajlott le. S mert nincs az a távolság, amely végül el ne fogyna, meg is érkezünk a varrógépműhelyhez, ahol valóban minden rendben volt, eltekintve néhány kisebb-nagyobb hibától. A lényeg azonban az volt, hogy megérkeztünk, sokat láttunk, hal­lottunk, tapasztaltunk s ezt a mel­lékelt számtalan ábra igazolja, legalább olyan meggyőzően, mint a fentebb említett villamosbérlet sze­mélyazonosságunkat. Darvas Szilárd le két hét és teljesen az ifjúmunkások A varrógépüzem most áll átszervezés nem te­tl birodalma lesz. Természetes, hogy minden ifjúmunkás szeretne a varrógépországban dolgozni, ahol minden ifi meg­mutathatja mit tud s ezt különösen aktuálissá teszi az egységes ifjúsági szövetség létrehozása. A képen békésen szendergő kis ifi is arról álmodik, hogy a varrógépüzemben dolgozik s időnként hangosan felsóhajt álmában a sok fúró, faragó, reszelő, vágó ifitársát látva: — Hej, ha én is, én is köztetek lehetnék ... Szeretem a rejtvényeket " Még pelenkát viselő korom óta nagy rejtvényrajongó vagyok. Nem csoda hát, hogy örültem, mikor a varrógépüzemben a falitáblán már messziről rám kacagott mintegy hívogatva egy óriási képrejtvény, amelyen ház, három liba, és egy makk szerepelt. Amikor közelebb mentem és meg­fejtettem a rejtvényt, már nem vol­tam vidám az örömtől, nemcsak azért, mert könnyen ment a fejtés, hanem a rejtvény a szemem láttára egyszerűen átalakult rejtéllyé. Azt mondja a megfejtett rejtvény: a gyártás tervezésnél a hibák okozója Marton makacssága. Ez eddig rendben van és így lett rejtély a rejtvény, de miben ma­kacs hát a Marton, mit jelent a liba, akarom mondani hiba jelen esetben. Azt is megtudtam, bár­ a rejtélyeket nem kedvelem annyira, mint a rejtvényeket. Ugyanis Mar­ton elvtárs a gyártásszervezés ve­zetője s mint ilyen, kedvenc szava­­járása a — „csakazértis”. Tegyük föl azt mondják ennek a derék Marton elvtársnak valamilyen hibázott dologra vonatkozóan, hogy el van hibázva, mire Marton elvtárs közli, hogy nem és ha tizen mond­ják, akkor sem, és bár ő is tudja, hogy tényleg hiba van, akkor is megcsinálja, keresztül viszi, úgy, ahogy ő akarja, csak azért is, csak­azért is, százszor is csak azért is. Valamelyik mű­helyrésznél mond­juk anyaghiány van, kevés a csa­var, kevés az alkatrész, a másik részén a műhelynek viszont a fölös­legtől fulladoznak. S miért van ez? Talán azért, mert csak azért is? Az anyaghiány mindössze azért van, mert Csakazértis elvtárs nem mindig veszi figyelembe a dolgozók segítő szándékát, holott semmi go­noszság nem vezeti a dolgozókat, amikor figyelmeztetik Marton elv­társat a termelésben itt-ott mutat­kozó fennakadásra. Pedig különben jól dolgozik Mar­ton elvtárs és szeretik is, ha le tudna szokni, — én így látom, én így aka­rom, én csakazértis így gondolom, én csak azért is keresztülviszem­ gon­­dolatmenetéről, még­­ kiválóbb le­hetne munkája. A dolgozóit­­szeretetet mi sem bizonyítja jobban, minthogy kelle­mes és szolid portrét rajzoltak Mar­ton elvtársról s elárulták azt is, ha teljesen megjavul Marton elvtárs, a legközelebbi portrén csinos frizurá­val s finoman kunkorodó bajuszká­val fogják ábrázolni. így áll hát a villámtáblára raj­zolt rejtélyes rejtvény ügye s ezért az összes varrógépüzemi dolgozók nevében megkérem Marton elvtár­sat, közismert rejtvényszeretetem ellenére kérem meg, hogy toljon ki velünk, ne adjon több okot rejtvény­szerkesztésre s a jövőben teljes egy­ségben működjön együtt a dolgo­zókkal, csak azért is, csak azért is, csak azért is. _____N. S. J. "v Csak bekötött fejjel lehet dolgozni Az üzemben lányok is dolgoznak s ősrégi szokás szerint nagyobb, bodrosabb, lobegóbb hajat viselnek, mint a gyakran tarkopaszságot ked­velő fiúk. Azonban a gép gép s a lánykák haját gyakori veszély fe­nyegeti. Ezért kéne kendővel be­kötni, s leszorítani a repkedő fri­­azonban erre a gyengébb snem nemigen kapható. Mikor megkérdeztük az egyik kislányt, miért játszik a veszéllyel, ■■ felelte: — Én bizony csak akkor kötöm be szívesen a fejemet, ha Tóth Ró­­zsika helyett. Kovács Jánosnénak hívnak majd. Ifjúmunítás: Ne féljen pap®, fogunk mi olyan jó varrógépeket készíteni, mint maguk. öreg szaki: Nem vagyok én ije­dős természet, Janikám, de akkor fogtok ti igazán jó munkát végezni, JUHAS, ha még nálunknál is jobb varró­gépeket csináltok. A « Öregek és fiatalok » füvésznő az­­ mellett színésznőktől gyakran hallani effé­léket: — Rémes! Délelőtt próba, délután próba, este előadás .. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a színésznők általában három eset­ben panaszkodnak: a) ha nem játszanak, b) ha játszanak,­­ c) mindig.) [ Szóval mindezt elismerésem Né­­­meth Magdolnáé, a Rákosi Mátyás­­Művelt ifi-munkásszínjátszójáé, aki nemhogy panaszkodott volna, de büszkén mesélte, hogy a színjátszá­son kívül „mellesleg ” még a követ­kezőket csinálja: Átképzőiskola, tanonciskola, kul- stúrvezetői elméleti oktatáson való részvétel, továbbá szorgalmas tevé-­ékenykedés az­ adminisztrációs cso- sport munkájában. No és természe- Itesen közben a szakmájában is tö- Ikéletesíti magát, lévén műszerész­­tanuló. E számtalan tevékenysége köze­pette segítette győzelemre szín­játszó-csoportját, amely az Orszá­gos Ifjúsági Kultúrversenyen az első díjat nyerte. Szóval ennyi munka mellett még nyerni is ma­radt ideje. Én a magam részéről csak azt az alakítást láttam, amit a rábízott műszeren végzett. Szakértők szerint igen jól oldotta meg ezt a felada­tát is „komolyra véve a figurát”, s egy pillanatra nem ejtve le­­szere­pét vagy a háromfelvonásos vas­darabot. Igaz, hogy mindazért, amit itt a műhelyben csinál, a demokráciától tapsnál sokkal többet kap: derűs if­júságot, tudást, boldog jelent és még boldogabb jövőt. Nem csoda, ha a munkáját a színjátszásnál is jobban szereti. S úgy tudja kívülről, hogy se kell neki. .. megsúgni s Bent- "mint­ az ugrásszerűen emelkedik teljesítménye. Képünk a notórius későnjövőt ábrázolja, aki még az üzemi rovatról is lekésett. Ugrásszerű teljesítmények ILONA 600 százalékot teljesít, civilben a távolugrásban döntöget rekordot rekordra és így elmondhatjuk

Next