Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1952-06-19 / 25. szám

(Egy vallásos lélek töprengései) Zsenge fiatalkoromban úgy tanultam, hogy a lelki üdvösséghez erényes élet és a földi javak tel­jes hiánya szükségeltetik. Feltett szándékom volt, hogy üdvözülni fogok s épp ezért, több évtizedes szorgalmas munkával sikerült is az üdvösséghez elegendő tartós szegénységet összekaparnom. Ebből következett erényes életem is, mivelhogy so­sem volt miből erkölcstelenkednem. Hosszú ideig abban a tudatban éltem, hogy sikerült üdvözülésem alapfeltételeit biztosítani. Most azonban egy­ újság­hír teljesen megzavart. Eszerint egy vidéki plébá­nos azt a tanácsot osztogatja a gyerekek között, hogy lelki üdvösségük megőrzése végett ne tanul­janak mást, csak hittant. A másvilágon úgyis csak ebből kell majd vizsgázniok. Ez a dolog engem egészen elrémít. Erényes életet éltem és sikerült megőriznem szegénysége­met. Most még hittanból is levizsgáztam? De hi­szen erről sosem volt szó! Elborzadok, ha arra gon­dolok, miféle szakzsűri elé kell majd ott állnom a túlvilágon. Amellett, hogyan készüljek fel erre a vizsgára? Hol kapom meg az aktuális anyagot? Miközben én balgán abban a hiszemben éltem, hogy lelki üdvösségem dolga rendben van, minden megváltozott körülöttem. Hogyan állunk e pillanat­ban a tízparancsolattal? A „Ne ölj!” biztosan érvé­nyét vesztette, hiszen a pápa és Spellman bíboros támogatja a háborúra készülődő imperialistákat, sőt megáldja a baktériumfegyvereket. Persze, meg­értem, hogy az Egyház helyesnek tartja néhány millió ember kiirtását, hiszen a lelki üdvösséghez nemcsak erényes étet és szegénység kell, hanem az is, hogy előbb meghaljon az ember. De mi tesz ak­kor az Egyház papjainak lelki üdvével? Elkárhoz­­nának? Az nem lehet. Ezért gondolom, hogy a „Ne ölj!”-t törölnünk kell a vizsgatételekből. Ugyanez vonatkozik a „Ne lopj!“-ra is. A Szentlélek Bank­ház és általában a Vatikán hatalmas üzleteket köt, még játékbarlangjai is vannak. Jézus ugyan kiűzte a kufárokat a templom előcsarnokából, de először is az zsidó­ templom volt, másodszor régen volt, úgy­látszik, ezt a parancsolatot is törölnünk kell. „Ne paráználkodjál!”. Nem hiszem, hogy fenntartható. Ugyanezen újságcikkben szerepel egy vidéki pap, aki a nagyobbacska lányok körében oly sikerrel terjesztette az erkölcsös étet eszméit, hogy munká­jának gyümölcse nem egy házban ott sivalkodik. Nem folytatom, mert kifogyok a tízparancso­latból. Tegyük fel, hogy keserves munkával meg tudnám tanulni azt, amit nem tudok. De hogyan fogom elfelejteni azt, amit tudok? Ugyanis az em­lített pap arra is biztatta növendékeit, hogy ne ta­nuljanak tovább, mert a felsőbb iskolákban csupa erkölcstelenséget tanulnak s ez is veszélyezteti lel­kük üdvösségét. Most mit csináljak? Bármely pillanatban meg­halhatok és tele van a fejem csupa erkölcstelen do­loggal- Tudom Newton gravitációs elméletét és is­merem a magyar történelem összes nevezetesebb évszám­ait, nem beszélve Pythagorasnak arról a pikáns tételéről, mely szerint a derékszögű három­szög átfogójának négyzete mindig egyenlő a két befogó négyzetének összegével. És ha keresztkérdé­sek alá fognak , majd pironkodva kell bevallanom, hogy minden vízbemártott test annyit veszít a sú­lyából,­ amennyit az általa kiszorított víz súlya nyom? Teljesen tanácstalan vagyok. Csak abban re­ménykedem, hogy­ a cosinus-tételt fogják kérdezni, mert azt szerencsére már elfelejtettem. A LELKIISMERETES „BETEG“ Aminek nem szabadna lennie »­ Beteglátogató: Hallja, Kovács szaki, maga beteget jelent és munka­idő alatt a háza tetejét javítja? Kovács szaki: Hát... tudja... az orvos magaslati levegőt javasolt. Gépész elvtárs, szükségünk lenne egy jó traktoristára! Sajnos, nincs emberünk. Hát azok a lányok ott nem traktoristák? Ugyan kérem. Nálam a traktorista a bajusznál kezdődik. A nálunk. A náluk — Kit ünnepelnek ilyen lelkesen? — Aki a legtöbbet tette a népért! Kit visz börtönbe a rendőrség? Aki a legtöbbet tette a népért! Kritika is lehetne — Feketét ihatok kérem? — Eszpresszóban szokta inni? — Igen — Akkor ihat. Az nem árt. ?*£•« Massz és Cservinszkij: A „PÓTOLHATATLAN“ Sokat vitattuk, hogy csináljuk? Megmondjuk címét és nevét. Vagy inkább a sorsát kivárjuk. Idézzük csak rossz szellemét , mint jelenséget publikáljuk? Tegyük fel, hogy nevet akarnak. Nevezzük hősünket Ravasznak. Egy hasonnevű kacag rajta És bár a példa általános, Azt mondja, ő­­nem olyan fajta, Mert ő nem Tamás, hanem János. De bármilyen néven nevezzék, Mindenütt van ilyen jelenség. Ravasz Tamás pótolhatatlan. Meleg, kényelmes, mint a paplan. Nem csinál bajt költségvetésben, Mindenütt lel mellékutat, „Ügyecskét” intéz csodaszépen, Minden kis zugot kikutat. Ha rendelkezést nem is adtál, Megnyílik előtte a raktár, Kap valamiből egy vagonnal, Ha kell, átcseréli azonnal, Tervet leszállít — már átejtett, Mérleggel csal, átvesz selejtet. Fülemülét is megfejel. Akarsz? Szállít madártejet. Csak beleszól a telefonba Ravasz Tamás. Egy kattanás, S jön a segítség, mint a bomba. Vasat, zsindelyt, téglát, szeget . Ki szerzi meg? Még kérdezed? Csak 5. Hogyan? Szabat felett. Röhög a póruljártak kárán, Mert ő „ártatlan”, mint a bárány. Az ügyeket bogozza-fonja, Majd újra szövi, újra bontja És arra van főként a gondja: A hibát senki meg ne mondja. Számla lezárva, am a munka, Mert valaki elfuserolta. Tamáshoz futnak esdve-kérve: — Segíts, komám! — Segítek. Mért ne? Segít is, nézni élvezet. „Átformál”, „leír”, „átvezet”. A szállítmány nem jött időre. Egy kis simítás, ne félj tőle. Hiteltúllépés? Kis csalás? Ilyesmitől nem fél Tamás. Ravasz Tamás pótolhatatlan. Sőt mondhatnánk, leválthatatlan. Azt mondják róla, nagy csibész. Hát nagy csibész... De van itt észt Azt mondják, tolvaj. És ha az? Nem kapták rajta. Nem igaz! Hogy nagy vagány. De roppant rendes. Hogy szemtelen? Amellett kedves. Alattomos? De jófejű. Tolakodó? Csupa derű. Elűzni őt? Jaj, nem szabad? Ki űzze el? A főnöksége? Na és ha minden part szakad. Ki lesz a kanál minden lébe? Keresztülmegy szennyen, gazon , kimászik mindig szárazon! Nem megy az embernek fejébe Mennyi még ma is a csalás. Hogyan kerül egy intézménybe Egy ilyen link Ravasz Tamás. Határidő, Terv, Számla, Tőke És gondos, jó Költségvetés Elzár minden utat előle S ennyi akadály mind kevés. Becsúszik lassan, észrevétlen Rejtett, szemernyi réseken, Már bent is van az intézményben, Bárhogy figyeltél éberen. A penész ott van, ott marad, — Nem szidja vers, se színdarab. No, de miért? No, csak azért, Mert a mi kritikusaink Csak megvetően intenek És egyre azt szajkózza mind: Ilyen típusok nincsenek. No és ha vannak is elvétve Csibészek, megtűrt tolvajok Ez még nem olyan baj, elvégre A szatírára nincsen ok. Ha itt-ott mégis van belőle. Legjobb, ha szót se szólsz felőle. Ezeknek szívből küldi szét Ravasz Tamás köszönetét. Fordította: Pagonyi Antal '{fa / ÁtirtHurtw, ÁM: a hjmUi oJt [wuaMtyo öűfteA LHcc&'wuef

Next