Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1952-08-13 / 33. szám
marcona tengeri medve áttolta szája balcsücskéből a jobba a bagót, megfogta az árbockosárszélét és sztentori hangon kiáltotta a parancsnoki híd felé: Hahó... Kalózhajó a láthatáron!“ Ilyen és ehhez hasonló ifjúsági olvasmányokból ismertük meg annak idején a hajózást. És most, amikor a Meszhart „Visegrád” nevű gőzösére taszít fel a hömpölygő utastömeg, akaratlanul is ilyenféle kalandos mondatok kelnek szárnyra bennünk. Igaz, hogy a felszálló közönség egészen más mondatokat kiabál egymás felé, mert mindenki első akar lenni, hogy lecsapjon egy sereg összecsukható székre és elsőnek ő szemeteljen. Edzett dunai hajósok szerint a pestiek a legtolakodóbb fel- és leszállók és ha rájuk szólnak, önérzetesen hivatkoznak arra, hogy a tolongásösztönt ők már az anyatejjel szívják magukba a hatos villamoson. De azért felszállunk. A tömeg megszállja a hajót, oldalfolyásokat, felső és alsó fedélzeteket. Többen rögtön enni kezdenek. A nyugtalanok kijelentik, hogy a hajófarba nem ülnek, ott nagy a szél és megfájdul a nyakuk. Egy kockásinges ordít, hogy nincs is szél. — Vegye a szájába az ujját, utána tartsa fel, úgy szokták megállapítani a tengerészek, hogy van-e a szél! — mondja egy szakértő. — Azám, — Idáll közbe valaki — aztán amelyik oldala mohos lesz az ujjának, arra van északi Nem érünk rá tréfálkozni, mert nekünk töviről-hegyire át kell kutatnunk a hajót, amelyre számunkra oly becses életünket bíztuk. Szász Tibor másodkapitány készséggel segít bennünket felfedező utunkon. Először azt árulja el, hogy a Visegrád nagyon öreg, 60 éves múlt februárban kapott a születésnapjára egy remek forróvizes lemosást. Hossza különben 63 méter, szélessége 8 méter ... Tessék? Hogy akkor hány éves a kapitány? Huszonnyolc! Megkérdeztük tőle! — Jöjjenek utánam, lemegyünk a fűtőkhöz — indul lefelé egy keskeny létrán Szász kapitány. — Jövünk — mondjuk. A hőguta egyenletes lépésekkel jön elénk. Idelent, a vörösen izzó kazánoknál ugyanis 52 fokos a hőség. A fűtők ennek ellenére sem nyitják ki a ventilátort, mert ilyesmi itt nincs. Helyette szívesen innának egy pohár hideg tejet, de az sincs, pedig ez fontos védőétel. Szén viszont van, hatalmas halmokban. A fűtők szerint lehet vele fűteni, de Virágföldinek is kiválóan alkalmas, olyan gyenge minőségű. Panaszkodnak is rá eleget. Bár utóbbi időben hozzászoktunk a trópusi éghajlathoz, most mégis távozunk. Különben is vár már a gépiház, ahol a dobogó hajógépek használják fel azt a gőzt, amit a fűtők termelnek. A hajón ugyanis szorosan egybekapcsolódó láncban dolgozik mindenki. Szinte így mondhatnánk el — most, közvetlen olimpia után, amikor mindenkit elragadott a sportközvetítői láz — hogy miközben az utasok gondtalanul nézik a tájat, melyeket lélegeznek a dunai levegőből és időnként átrohannak egyik oldalról a másikra, hogy a hajó még jobban dőljön, nos, ezalatt a hajón a következő folyamat játszódik le: — A sütök szöktetik a szenet a kazánba, megy, megy a szén, már benne van, láng csap, most rohan a gőz a gépterembe, nagyszerűek ezek a kitűnő gőzfiúk, csak úgy rohannak ... úgy van, ott vannak már Wolf János gépeinél, vigyázz Jancsi, vigyázz, fentről a parancsnoki hídról Szász másodkapitány teljes gőzt jelzett, ej, ej, mért nemmegy gyorsabban... De nem, már megy, „egész erő’-re állítja a gépeket, így, így nagyszerű ez a Wolf János, nem hiába harminc éve dől- igazik itt a „Visegrádon"... Most szökteti Dudás kormányost, a kormányos mindent belead, hajrá fiúk, megnyeritek ezt a kikötést, most már senki sem veheti el tőletek !Dunabogdány kikötőjét... Borbás Vince matróz már hajítja is kifelé a kötelet, nagyszerűen hajít ez a fiú, nyolc éve matróz és kormányos akar lenni, de meglátszik a kezemozdulatán, hogy remek hajós ... Úgy van, kint van már a kötél... kikötöttünk Bogdányban és ezzel, kedves olvasóink a „Visegrád" együttese, másodkapitánytól kezdve egészen a matrózokig ismét bebizonyította, hogy a jó összjátékkal, szoros együttműködéssel révbe lehet érkezni...” Hát, valahogy így fest rövid közvetítés formájában a hajós összmunka. Mindezt a gépházban, a hatalmas dugattyúk tőszomszédságában mondta el Szász kapitány és ezzel — láttuk rajta — már el is akar búcsúzni. — A fűtőket és a gépházat láttuk — mondjuk és elcsuklik a hangunk a meghatottságtól — most szeretnénk felmenni a parancsnoki hídra! — Semmi akadálya! — mondja és már indul is. Egymásra nézünk. Semmi akadálya? Ott fogunk állni a marcona tengeri medve mellett a hajóhídon? Elérjük azt, ami minden gyermek bevallott és minden felnőtt titkos vágya: marcona, arccal állni a parancsnoki hídon a kormány mellett! Még néhány lépcső és itt vagyunk. Itt ér rögtön egy sereg csalódás: a parancsnok nem marcona, nem tengeri, nem medve és nincs kormánykereke. Kormánykereke csak a kormányosnak van. Kerék az kerék, menjünk tehát először a kormányos üvegkalitkájába. Dudás Mátyás harmincöt éve kormányoz a Dunán. Nagyszerű a kilátás innen a kormányosi fülkéből, gyönyörű a Dunapart, csillog a napfény a vizen, ott balra egy csomó ,kotróhajó dolgozik, nagy ívben kerüljük ki... Remekül vezet ez a Dudás bácsi! Kutató tekintetünk körbeszalad: iránytű, szelesztánc, térképek, távcsövek hol vagytok? — Minek az? — mondja a kormányos bácsi. — Kiválaszt az ember a parton minden szakasznál egy-egy fix pontot, fát, házat, gyárkéményt, tornyot, hegyet, aztán arra tartja a hajó orrát. Odanézzenek ... ott az a magas fa, most arra van a hajó orra, mindjárt megfogjuk a papírgyári kéményt, azzal felhúzatjuk magunkat, utána meg ott az a hegycsúcs az irány... Kicsiket nyelünk. Hát jó, jó Dudás bácsi jobban tudja, fogjuk meg azt a kéményt, húzassuk fel vele magunkat, ha kibírja, de mi lesz, ha közben valaki a zsebkendője négy csücskével elhordta azt az irányjelző hegyet? — Akkor ott maradt az üres helye, arra tartok. — Dudás bácsi nem jön zavarba. Átmegyünk a parancsnok mellé. A hajó tatján (orrán) ülő hatalmas tömeg dermedt rémülettel néz minket. Azt hiszik, mi vesszük át a hajó irányítását. Többen mentőcsónak után érdeklődnek. A nyugtalanok átmennek a hajótarba, mert itt mégis nagy a szél és megfájdul a nyakuk. Amikor az utasok látják, hogy csak a gépházi telefont nézzük, megnyugszanak. — A dunai propelleren is van ilyen telefonja a kapitánynak — mondom, hogy Szász elvtárs lássa: jobb hajóscsaládból származom. — Propelleren nincs kapitány — hangzik a jegesválasz. — Az hajóvezető. Ezután már félve kérdezzük, hol az árbockosár? Nevet. Csak szemétkosárral szolgálhat. Nem, nem, vitorla sincs. Bagózni ise bagózik senki. — És ... és ... izé ... kalózok, ugyebár azok már nincsenek, persze ... — Nohát azok még vannak! Rémülten kapunk a pénztárcánkhoz. De nincs veszély. — A vadevezősök a kalózok — folytatja Szász kapitány. — Ideeveznek, közel a hajóhoz, pedig ez életveszélyes. Rengeteg bajunk van velük. Gyorsan szétnézünk, nincs sehol vadevezős. Ha minden jól megy, ezen az úton nem lesz bajunk. A hajóorrban harsányan énekel vagy háromszáz fiatal tanárjelölt. Visegrádra mennek, kőzettanulmányútra. Mindenki dalol, csak egy zöldkalapos fiatalember mozog maga elé számokat, ő a B. 1. szak létszámfelelőse. Kovács Etelt, a hajó ellenőrét nagy tömeg veszi körül, az örök kérdezők. „Merre megy a hajó? Mikor érkezünk Visegrádra? Meddig állunk Dömösön? Záporoznak a kérdések, Kovács Etel vidáman felel, aztán mosolyogva nézi, hogyan rohannak át a kérdezősködők a hajó másik oldalára. Ott is felfedeztek ugyanis egy egyenruhát és most attól kérdezik meg ugyanezeket... A felsőfedélzeten kártyáznak, sokan alszanak a nyugágyukban, mert így jobban tudják élvezni a gyönyörű tájat. A nyugtalanok most levonulnak a hajófenékbe, mert a hajófalban szél van és attól megfájdul a nyakuk. Az egyik kabinból ínycsiklandó ételszag árad, özvegy Ácsné főz itt, ez az Utasellátó konyhája. Ez az első hajó, amelyen női brigád dolgozik, nagyszerűen beváltak. Nagyváradi Istvánné, a brigád rendkívül jóltáplált és csinos vezetője most éppen egy bécsiszeletet visz el előttünk... Szavunkra, ekkorát még nem láttunk, igazi hajós bécsi, egyik széle a Lupa szigetnél van, a másik most kanyarodott be a hajóval együtt Visegrád kikötőjébe ... — Hahó... Föld! — kiáltjuk erre és kiözönlünk a partra. Itt maradunk Visegrádon, a „Visegrád” megy tovább Dömösre. Ilyen a hajósélet! A gépek feldübörögnek, a hajókürt felsivít, Szász kapitány felénk tiszteleg a parancsnoki hídról és mi lelkesen integetünk a távolodó hajó felé: „Köszönjük a szép utat, kedves Meszhárt, remek volt, kedves Visegrád, jól dolgoznak a kirándulókért, csak így tovább, teljes gőzzel!” / [#» ludao Mdbji of VISEGRÁD-' Irftx.Vajda. Rqfiojfas.Qprfö SZÁSZ TIBOR KoBILIK gYöre / KALOHAMIHÁlY V10LFF JANOS a SORBA'S V/A/CE MAGYVÁRAD/ i ISTVÁN ABOVACS ETEL Kovács Etel vigyáz az utasok kényelmére, Nagyváradi Istvánná vigyáz az utasok gyomrára.