Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1954-10-28 / 44. szám
Mérés, szépítés nélkül — Na, itt egy forint, mérjen meg . .. .— Nyolcvanöt kiló! *— Micsoda? Akkor adjon vissza nyolcvan fillért! Majd legközelebb — Nincs öt fillérje? — Miért csodálkozik? Múltkor a KÖZÉRT-nek sem volt! . . . Aprópénz — tekercsben $— Lemérem, lelkem, a hosszát, mert a fene se tud ennyi aprót megszámolni:», Pót-túra — Nem tud visszaadni? Sebaj! A négyhatvanat túrázzák le a ház körül, ELŐADÁS ELŐTT Várunk. A nők, mint mindig és mindenütt, most is késnek. Tíz ■perc múlvakezdődik az előadás, ■járkálunk fel s alá, öt ismeretlen férfi, öt kenyerespajtás és megértő, bánatos pillantásokkal méregetjük egymást. Cseperésznikezd az eső, a mellettem álló szélesvállú fiatalember mozog magában, valami olyasmit, hogy az ördög vigye el, ahány nő csak van a világon, talán valami férfiforradalomra gondol a nők ellen, akik ilyen istentelenül kibabrálnak velünk a világ teremtése óta, aztán megigazítja nyakkendőjét, látszólag önfeledt mozdulattal, elmélyülten szemlélni kezdi a szemközti neonreklámokat, nehogy az érkező lány esetleg úgy vélje, hogy az ő két szeméért ázik, a bejárat előtt. Ördögöt, csak azért álldogált itt, hogy alaposan szemügyre vegye a világítás technikájának eme neoncsodáit. S mivel ő a legtetszetősebb közöttünk , az övé érkezik meg a leghamarább, kipirulva, futva, bocsánatkérően. A lány belekarol a szélesvállúba, irigykedve elfordulunk. Hamarosan újabb renegát akad köztünk, újabb lány érkezik. Hárman maradunk. Egyikünk a hirdetőoszlop mögé áll, minden pillanatban kidugja az orrát, kémlel, nem jött-e meg a drága. És a drága meg is jön, ijedten körülnéz, a taktikus fiú tíz másodpercet vár, majd magabiztos léptekkel előlép, s mintha ebben a pillanatban érkezett volna, megkérdi: „Régen vársz rám, Rózsi?“ És ők is eltűnnek a színház bejáratán. Egyetlen sorstársam marad, egy vékony dongátét kamasz, pattanásosZ arca, csüggedten rámszegezi méla szemeit, amiből ilyeneket lehet, kiolvasni: „Ugye csúnya vagyok nagyon, a képem is pattanásos, negyvenhetes cipőben járok, csoda, hogy nem jön el? Nem ér semmit az élet!“ Elbúsulök én is, egy perc múlva már kezdődik az előadás, a vasfüggöny már rég fenn van és arra gondolok, hogy ha Romeo és Julia randevúzott, biztos mindketten már félórával előbb elmentek a találkára. Ebben a pillanatban megérkezik ez én fehérnépem is, egy utolsó pillantást vetek a kamaszra, aki mélyen lesüti a szemét, majd bemegyünk a színházba. Szünetben sétálunk a folyosón, érzem, hogy valaki egyre tolakszik a hátam mögött. Bosszúsan hátranézek és megpillantom akamaszt, akit már semmiféle világfájdalom nem gyötör, ahelyett egy sudár gimnazistalány derekát igazgatja. Mikor odaér hozzám, büszkén rám emeli a szemet, amelyben ez csillog: „Idesüsseim------megjött az enyém is, hej, de szép az élet“. Aztán tovább sodródik a büfé felé. Csanádi Ákos Nem valami megnyugtató VV Edén: Ne félj, kislány, én garantálom, hogy nem bánt a bácsi... Közös óhaj — Színültig a sajtárt, Riska! — De a silót is, gazdáram! Hóbortos ötletek Őszi légy Az utolsó start, NIOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOBDOOOOOOCOBOOOOCOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOCOI^ I A vízfejű. (Kaján Tibor rajza.) 1 xxx)000000000000000000000000000cxx)00c)00000000000000000000000000ocxx*30000ű0000<x ;