Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Vajda Albert t Evégi mérleg Ma, az esztendő utolsó napján elhatároztam, hogy belenézek önmagamba, s önkritikát gyakorolunk. Fél­reértés ne essék, a „gya­korolunk“ szó nem királyi többest jelent, hanem ránk vonatkozik: rám és ön­magamra. Tudom, hogy ez a mon­dat zavarosnak hat, hadd árulom el tehát, hogy én tulajdonképpen nem egy ember vagyok, hanem ket­tő. Erre a tényre talán há­rom hónappal ezelőtt jöt­tem rá, amikor egy bará­tom felhívott telefonon és a következőket mondta: — Kérlek, alig találok szavakat... elromlott a la­kásunkban a W. C. és hat hete nem találok szerelőt, aki megjavítsa! — Nagyszerű! Remek! — vágtam rá lelkesen és csak akkor kaptam észbe, ami­kor megdöbbent hangját hallottam: — Ez neked nagyszerű? Köszönöm szépen! Azzal levágta a kagylót. És ezzel egyidőben­­kígyóit bennem egy élesfényű re­flektor, amely rávilágított a bensőmben írógép mellett ülő alakra, aki széles vi­­gyorral ismételte: „Nagy­szerű!.... De még meny­nyire nagyszerű! Micsoda remek humoreszket fogok ebből írni...“ Még mondott volna min­denfélét, de ekkor fejcsó­válva rászóltam: „Szé­­gyeld magad! Annak örülsz, hogy rosszul dol­goznak a javítószövetkeze­­tek?" És ez a bennem lezajlott­­ párbeszéd, magam és ön-­ magam között, egycsapás-­­­ra bebizonyította, hogy tu- ■ lajdonképpen ketten va­­­­gyunk bennem. Egyikünk a humorista, aki csillogó sze­mmel veszi tudomásul, hogy a Patyolat nem tisz­tít időre, hogy a füttyös előbb kürtöl, hogy rossz a pelenka-elosztás, egyszó­val örül a hibáknak és visszásságoknak, mert ezek­ből aztán humorosabb­nál humorosabb humoresz­keket kanyaríthat. Ugyan­akkor azonban fel és alá sétál magamban, hátratett kézzel, fejcsóválva a derék állampolgár, aki összerán­colja a homlokát, ha azt hallja, hogy a készétel in­kább kész, mint étel, hogy a közértben letapossák egy­más veséjét és velőjét, hogy a borotvapenge és a szakáll között nem elég éles a kon­fliktus ... egyszóval, aki nem örül a hibáknak, ha­nem minél előbb ki akarja azokat javítani. Most, az óesztendő utolsó napján itt állok és belené­zek mindkét önmagamba. Mit kívánjak magunknak: a humoristának hibákat, vagy az állampolgárnak minden jót? Eddig jutottam gondolat­ban, amikor megszólalt ben­nem valaki. Nem a humo­rista és nem az állampol- - gár. Egy harmadik. Azt mondta: — Mit hencegsz? Most végre remek kifogásod van, hogy mért írsz humoreszk címen humortalan írásokat. Minden esetben ráfoghatod, hogy a derék állampolgár legyőzte benned a humoris­tát. Ezzel elhallgatott. Én pe­dig igazat adtam harmadik magamnak. Amit ezzel a humoreszkkel is bizonyítani kívánok. Palásti Láza tér BALESET Leejtettem a nyakkendő­met és amikor lehajoltam, nem vettem észre, hogy a szekrényajtó közben kinyílt, úgy bevertem a fejemet, hogy ömlött a vérem. De a seb volt a kisebbik baj. A nagyobbik akkor kezdődött, amikor az első ismerősöm megpillantotta a bepólyá­zott fejemet. Moct sem ta­gadta meg önmagát. A kö­tésre mutatott és megje­gyezte: — Biztosan soka­t gon­dolkoztál/ Min törted a fe­jedet? Délután négyig tizenhét­­szer kellett vázolnom sebe­sülésem történetét. A tizen­nyolcaiknál már ki sem vártam a kérdést, röviden csak ennyit mondtam: — Beütöttem a fejemet a szekrénybe! A legközelebbi érdeklődő csak enn­yit kapott tőlem: — Szekrény! Ez a módszer azonban nem mindig vált be, mert voltak, akik karonfogtak és részvéttel kérdezték: — Mesélj el részletesen, hogy történt... És ez így ment tovább... Talán az ötvenedik isme­rős támadott meg, amikor mentőötletem támadt. Le­írtam a baleset történetét, azután bementem egy sok­szorosító szövetkezetbe és száz példányban megren­deltem. Másnap már bátran jár­tam a városban. Ha egy ismerős megpillantotta a kötést a fejemen, — mielőtt kérdésre nyithatta volna a száját, — már meg is kapta a cédulát. Harmadnap elfogytak a nyomtatványok. És pont akkor jött szembe velem Kovásznál Na, ez agyon fog kérdezni, — gondoltam és vártam a kérdésözönt. Kovásznál ránézett a pá­lyára, azután megszólalt:­­ — Ma néztem meg ne­gyedszer a 6 :3-as filmet. — Én eddig csak kétszer néztem meg. Megint a fejemre nézett és folytatta: — Szerintem Bozsik a világ legjobb játékosa. Nem válaszoltam, mert szerettem volna túl lenni a baleset ügyén. Gondoltam, most végre rátér a pályára. — Bozsik­ után Hideg­kúti és Puskás a sorrend, — állapította meg. Kis szünet. Na most! — Te ismerted a kis Ilonkát, az unokahúgomat, — kérdezte. — Már tíz éves. Enyhe kanyarója volt. Nem válaszoltam. — De már jobban van... Feltoltam a kalapomat és ravaszul megigazítottam a kötést a fejemen, de ez sem használt. — Tudod, van jóindulatú kanyaró is... Megsértődtem. Másokat kegyetlenül megfosztottam a történettől, neki részlete­sen elmondtam volna a bal­esetet és nem kérdez! Nem bírtam tovább. Én kezdtem el. — Képzeld, tegnapelőtt úgy bevágtam a fejemet a szekrényajtóba, hogy... Félbeszakított: — Nem érdekel. Külön­ben is már mennem kell! Szervusz! Mérgesen néztem utána. Olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben bever­tem volna a fejét. Van üzleti érzéke a gyereknek — Egy kis csokiért elviszlek az iskoláig... Ez aztán a szerencsemalac! SE A BÜROKRÁCIÁVAL! Jelszavunk az újévben is ez marad, s ha ehet! szá­munkban nem is közöljük bürokráciaellenes rovatunkat,­ csak a rovat maradt el, a bürokrácia, sajnos, megmaradt.! S hogy ebbe ezután sem nyugszunk bele, annak legköze­lebbi számunkban bőséges bizonyítékát nyújtjuk, tovább irtva a lélektelen hivatalnokosdi csökevényeit. Addig is a bürokratákat kivéve, mindenkinek boldog új évet kívánunk! Orzmágh György ! Segítség, felkarolnak! (Egy megtisztelt Azelőtt nem voltam ilyen búvalbélelt, szomorú ember. Szememet nem árnyékolták lila karikák, sosem fájt a fejem, sőt néha még minden ok nélkül nevettem is. Ala­posan megöregedtem. Azóta öregedtem meg, amióta fel­fedezték, hogy fiatal v­a­­gyok. úgy kezdődött, hogy a fiatalokról való gondosko­dás jegyében megtisztelte­tés­ért. Három funkciót kaptam, ami — mellékes körülmény — heti három értekezlettel járt. ' Elhatároztam, hogy csak minden másnap borot­válkozom!" és így megtaka­rítom az értekezletekre szánt idő egy részét. Ha­­nem, amikor a fiatalokról való fokozott gondoskodás jegyében még két tanfo­lyamra is beírattak, akkor már hetente csak kétszer borotválkoztam, s ennek következtében feleségem szerint szerda és szombat kivételével profilból egé­szen úgy néztem ki, mint Illés próféta. Sebajt Egyéb­ként az alvásra szánt idő­ből is el kellett lopnom ne­mesebb célokra, és ez okoz­ta azt a fejfájást, amelynek alapján élesenlátó főnö­keim felfedezték, hogy lel­kiéletet élek. Fejlett lelki­életet. Elhatározták tehát, hogy feltárják ezt a rejtett lelkiéletet és alaposan ele­mezni fogják. Ez is igény­be vett hetenként két-három órát Hiába mondtam, hogy kialvatlanság ellen nem használ a lelkiklinika, hogy aludni szeretnék,­­ azt felelték, hogy még sokat ál-fiatal önvallomása­ hatom életemben, hiszen fia­tal vagyok. Háromnapos szakállam a fiatalokról való fokozott hathatós és cseppet sem liberális, ellen­ben rendkívül energikus gondoskodás jegyében kifo­gás tárgyává tétetett, s ezért az eddigieken kívül az éppen megüresedett „csín­­felelősi" funkcióval is meg­tiszteltek. Ugyanis főnökeim véleménye szerint rablóból lesz a legjobb pandúr és nekem, a fiatalnak heten­ként egy értekezlettel több már igazán nem számít. Ezután alvásra és evésre már csak ritkán gondolhat­tam, annál többet az érte­kezletek terminusaira, a je­lentések határidőire és a tanulásra. De itt a megtisz­teltetésnek még korántsem volt vége. A fiatalokról való fokozott, hathatós, energi­kus, satöbbi gondoskodás jegyében korra idősebb, de testileg és szellemileg ná­lam már jóval fiatalabb kartársaim egy ötödik funk­ció formájában jelképesen ismét belém helyezték bizal­mukat. Jelképesen helyez­­ték belém, de nekem a való­ságban kellett végighall­gatnom hetenként még egy értekezletet. A belém helye­­zett bizalomnak azonban percre beosztott elfoglalt­ságaim és kezdődő idegba­­jom miatt nem tudtam meg­­elelni, ami komoly kriti­kát és két újabb nevelőcél­zatú, megtisztelő funkciót eredményezett... Tegnap megbíráltak, ami­ért a termelőmunkából újab­ban nem veszem ki megfe­lelő mértékben a részemet, holott nekem, a fiatalnak jó példával kellene előljárnom. Nem is válaszoltam. Érte­kezleten sem voltam. Tan­folyamon sem. Ma munkába se mentem. Határozati ja­vaslaton dolgozom, amely azt célozza, hogy karolj­ák fel végre az öregeket is. Brnsáth Edét A dohánytermelés mesterei Estő találkozásom a do­hánytermelőkkel nagyon régi­­keletű. Alig múltam még tíz­éves, amikor a dohányterme­lés egyik szakaszával, a pa­lántázással megismerkedtem. A szomszédunkban lakó do­hánykertész kommendált el a karcai Szlamka -pusztára, ahol abban az időben nagy divat volt a dohánytermelés, amikor elfoglaltam életem első fizetett állását, már vagy harminc gyerek gyúrta az ipart az urasági dohány­­földeken. Én azt a feladatot kaptam, hogy egy vödörrel a földbedugott palántákat nya­­kon öntözzem. De ez a mun­kálkodásom nem volt hosz­­szú életű, mert mielőtt még egészen kitanultam volna ezt a mesterséget, egy kora haj­nali kiadós záporeső pillana­tok alatt elmosta állásomat. Az is dereng még valahogy az emlékezetemben, hogy az életem első, szűz dohányból készült cigarettájáért akkora pofont kaptam apámtól, hogy még ma is cseng a fü­lem, ha rágondolok. Ennek a pofonnak a reakciójaként egy életre eljegyeztem ma­gam a cigarettával. Második találkozásom a dohány kertészeivel már sok­kal vidámabb volt és sokkal nagyszerűbb. Nagy József, a Budapesti Dohánybeváltó Vállalat vb-elnöke az elmúlt héten meghívta a Ludas Ma­tyit a csécsei kiváló dohány­­termelők jutalomkiosztási ünnepségére. Ez a rögtönzött ünnepség emberien szép volt és falusiasan egyszerű. Meg­próbálom elmondani. Mikor ebbe a nógrádmegyei kis fa­lucskába megérkeztünk, este volt és köddel bélelt hideg. A régi tanácsháza előtt gyülekeztek a dohányterme­lők. A kisebb-nagyobb cso­portokból már előre meg lehetett állapítani, hogy a helyiség kicsi lesz. Mire túl ünnepélyes aktus megkezdő­dött, már annyi hely sem akadt, hogy a jutalomtár­gyakat elhelyezzék. A rádió, a ruhaanyag, a cigaretta még csak elfért az asztalon, de a kerékpár, amit Hényel Sándor kapott a kiváló mi­nőségű dohány termeléséért, az kint rekedt. A régi m. kir. szokásoktól eltérően, ott a helyszínen vették át a termelőktől a dohányt. És a Csécsire erre az alkalomra kiszállt köny­­velő­brigád azonnal számfej­tett, osztott, szorzott. Kiszá­mították a prémiumot, borí­tékozták a pénzt és így a dohányosok a jutalomkiosz­táskor a jól megérdemelt pénzüket is megkapták. Brá­­vó, Dohánybeváltó/ Csak így további Ment itt minden, mint a karikacsapás. Hat órakor már ünnepeltünk, mi­közben megszületett egy egész csomó párosverseny, amit a csécsei dohányosok egymás­­között kötöttek. Hényel elvtárs pedig versenyre hívta ki az ország valamennyi dohány­termelőjét a tízmázsás meny­­nyiségi és minőségi hozam elérésére. Felszínre került egy egész rakomány hiba is, amit az ott tartózkodó Dohány­beváltó Vállalat rohambri­gádja részben azonnal orvo­solt, részben pedig ígéretet tett a hibák megszüntetésére. Felejthetetlenül kedves jele­netek játszódtak le vacsora közben, egymásután álltak fel az emberek, koccintottak, jót kívántak egymásnak és valamennyien felajánlották, hogy növelik a jövő évi vetés­­területet. Vacsora után tán­colt mindenki mindenkivel és vidáman elszórakoztunk haj­nalig. Viszontlátásra a legkö­zelebbi jutalomkiosztáskori LUDAS MATYI. — Felelős szerkesztő: GÁDOR BÉLA. — Szerkesztő: TABI LÁSZLÓ. — A kiadásért felel: a Lapkiadó Vállalat igazgatója. — Szerkesztőség: VII., Lenin-kr. 9—11. Telefon: 222-271. 221-293. — Kiadóhivatal: VII., Lenin-krt. 9—11. Telefon: 221-285. — Terjeszti: Posta Központi Hírlap Iroda 0. V. Előfizetés, személyes ügyfélszolgálat: V„ Italai nádor-tár 1. Telefon: 183-022, 180-850. — Budapesti Szikra Nyomda, V„ Honvéd­ u. 10. — Felelős vezető: Lengyel Lajos igazgató. — Példányszám: 287,900

Next