Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1954-01-14 / 3. szám
mo: HIDEG VAN Kalauz: Tessék a kocsi külsejébe fáradni!... Van a perronon elég holy! Egy angol csillagász 20 mérföld hosszú mesterség Iges hidat fedezett fel a Holdban. — Mondd apu, ha félhold van, a híd — Mondja, milyen ez? Én még soha csak tíz mérföld hosszú? Ilm láttam ilyesmit! FŐ AZ ELŐVIGYÁZATOSSAG! — Ejnye, ne terjessze _ No látja, ez így a náthát! Ha köhög, helyes! Nem fertőzi meg tartja a kezét a szája az embertársait! !___________________________________— — Most pedig minden jót! A viszontlátásra! Adalék a T. Utazóközönség lélektanához Villamosutas nagyon sok van. Valószínűleg több van, mint csillag az égen, fűszál a réten, de mindenesetre sokkal több van, mint hely a villamoson. És minden villamosutas külön egyéniség. Laposra nyomhatják a felszállásnál, formátlanná bökdöshetik a perronon, benyomhatják a mellkasát, sőt kinyomhatják teljesen az ember formájából, de a külön egyéniségét nem nyomhatják ki belőle. Ez főként akkor mutatkozik meg, mikor váratlanul és meghökkentően szembetalálkozik a zsúfolt villamoson a kalauzzal. Megfigyelhető, például, hogyan kérik a vonatjegyet különböző utasfajták, mikor már a menekülés útja végleg elzárult előttük és a kalauz személyreszóló felszólítása nyílt színvallásra készteti őket. — Szakasz! — Ez a beavatott, az ős-utas hangja. Nem kér, nem magyaráz, erőteljes és parancsoló. És főként megsértett, ő, épen ő váltson jegyet, amikor az a barnakalapos már itt volt, mikor ő felszállt, és az se... és a szőke nő jobbról!... Épen őt kell kiszúrnia a kalauznak! Persze, kocsit azt ritkán járóinak, az emberről leszakadnak a gombok, mire feljut a perronra. Na, de hagyjuk — és keserűen legyint — van nap, amikor minden pech összejön ... ezért is nevezi a vonaljegyet letegezően szakasznak. — Kérek egy vonaljegyet a Baross-térre! — Aggodalmas vidéki. Mert kérem, hátha már nem megy a 44-es a Baross-térre (ezek a fránya pestiek mindig kitalálnak valami csalafintát), de ha nem megy is, hátha egy átszállót akar rásózni a kalauz, hogy többet keressen rajta. Na, na, vigyázni kell! — Adjon egy ötvenfilléres jegyet! — Óvatos, de pénztelen ember hangja, mert mit lehessen tudni, hátha tegnap éjjel amíg ő aludt, megdrágult a szakasz ára két forint húszra, és nála csak forint hetyen van, ez esetben még ugyebár önként visszaléphet az utazástól, a kísérlet még nem büntetendő és a kalauznak különben is kötelessége lett volna előre szólni... — Egyenest kérek! — Bizalmatlan ember. Nem szeretné, ha a villamos bekanyarodna a Rákóczi útról, mondjuk, a Luther utcába és a Köztársaság-téren lefeküdne a fűbe napozni, amikor neki a Baross-téren lenne dolga. Kerülni kívánja az élet váratlan fordulatait, egyenes vonalban tör célja felé, hosszabb utazás áll előtte, de vigyázzon, mert barna férfi cselszövényt tervei, de végül is övé lesz szíve választottja, mint az planétáján is olvasható. — Ide is! ... — A kezdeményezési szellem teljes hiánya. Csatlakozik előtte szólóhoz, utána viszont kitör a reklamálás: — Nem azt mondtam, hogy olyat adjon, mint a feketebajuszosnak, hanem olyat, mint annak a tűzoltónak, aki az előbbi megállónál szállt le. Elég világosan mondtam, mindenki hallotta, és ha maga nem hallja, akkor ne menjen kalauznak, hanem járjon taxin... érdekes! — Csak ide a sógoromhoz, a Lajoshoz adjon egyet! — Ez a legroszszabb, a villamoshumorista, a maga szellemeskedésével. Ilyenkor diadalmasan körülnéz, hogy hallotta-e mindenki, ő milyen vicces gyerek, nahát ugye micsoda remek pofa, még szerencse, hogy erre a kocsira ültünk. A megismételt kérdésre közli, hogy: „Egész a második emeletre kérek, mert telefonált a sógor, hogy haldoklik az anyósa és hogy hát ő se akar kimaradni az ilyen családi örömből. Jó, mi?" Negyedórás faggattás után bevallja, hogy egy vonalat kér és magában keserűen állapítja meg, hogy ezen a savanyú Pesten nincs már ember, aki értékelni tudná az ő szívből jött, igazi humorát. Bezzeg, húsz év előtt mindenki hogy nevetett ezen az anyós dolgon, szavamra, meg kellett állítani a kocsit a nyílt pályán, februárban. De manapság... ki nevet ilyen remek, jól bevált ötleteken? Nincs már kedély a villamosutasokban ... F. M. Három pár selyemharisnya (A selejtes harisnyákat gyártó és azokat álcázva eladó kortársaknak ajánlom ezt a kis történetet.) Nem vagyok parázna, semmi közöm Micike térdeihez, mindennek az ajándékba vásárolt selyemharisnya az oka. Meg kell jegyeznem, családalapítási terveim voltak Micikével, háziasszonyom lányával, amit csak azért nem közöltem vele, mert úgy gondoltam, előbb kiütöm a nyeregből vetélytársamat, a nehézsúlyú boxbajnokot, aki a jelek szerint jobban tetszett neki. A kiütés formáján hosszan töprengtem, ugyanis ha csak egyszerűen megütöm, ez a kilencven kilós bajnok meg se érzi, viszont képes visszaütni, mely esetben szertefoszlok minden családalapítási tervemmel együtt. Úgy gondoltam, lassan, óvatosan közeledem Micskéhez, lássa milyen finom ember vagyok s a közlekedésnek azt az eredeti formáját választottam, hogy állandóan kijártam a konyhába pohár vízért, mikor tudtam: otthon van. Ravasz taktikámnak rövidesen megvolt az eredménye. Egy ízben elismerően nyilatkozott rólam a mamájának, özvegy Sztőnének. Annyit iszik mint egy teve — mondotta. Most már úgy éreztem, cselekednem kell. Sztőnéből körmönfont keresztkérdésekkel kivettem, hogy Micikének kilences harisnyaszáma van, karácsonyi ajándéknak vásároltam neki három pár nylonharisnyát celofánborítékban. Azért egyszerre hármat, mert úgy számítottam, hogy ő is megkérdi, miért ilyen sokat... mire én azt válaszolom, hogy házasságunk első évében talán elég lesz... He... he... Szellemes, mi? ... így tesz vallomást egy teve. Sajnos nem került rá sor. Másnap, mikor átmentem a szobájukon, Micike és özvegy Setőné komor, megvető arccal fogadtak, az ajándék nylonharisnyák felbontott celofánborítékukkal ott hevertek az asztalon, a háttérben pedig a boxbajnok vigyorgott kárörvendőn ... Mi történt? ... kérdeztem meglepődve... A harisnyák ... sziszegte Micike mérgesen ... a harisnyák ... térdig érnek csak ... Hogy viseljek térdig érő nylonharisnyákat?... Kilences számot mondott a kedves mamája és én kilencest vásároltam. Látható a borítékon — védekeztem ... A lábfej nagysága megfelel... zokogott tovább Micike ... de a szárak rövidek ... Ezért igazán nem kell kétségbeesni ... — vigasztaltam férfiasan. Valami gyártási hiba. Majd visszamegyek és kicserélem. Kicseréli? ... Ha ... ha ... ha ... nevetett özvegy Sütőné pokoli gúnnyal ... Kicseréli? ... Próbálja meg!... zokogott tovább Micike, azután minden átmenet nélkül dühösen felugrott és elrohant A nyitott ajtón keresztül láttam, hogy az előszobában a boxbajnok szárítja le könnyeit. Az ajkával szárította, amit nem tartottam helyesnek. Majd én megmutatom, hogy kicserélik... mondottam harciasan Sütőnének s a harisnyákkal elvonultam a Ruházati Boltba, ahol nagyon erélyesen léptem fel, de minden hatás nélkül . .. Sajnálom ... mondotta a kiszolgáló kartársnő .. . sajnálom, de felbontott csomagolású harisnyát nem szabad kicserélni. Tiltja a rendelet... Na de kérem . . méltatlankodtam__ hát én fizessem meg, mert hibás áru van benne? ... Sajnos, tiltja a rendelet... makacskodott az tovább. Megpróbáltam a szívére hatni. Elmondottam családalapítási terveimet, megemlítettem a boxbajnokot, beszéltem a rengeteg vízről, amit a konyhában megittam, jeleztem a tevét is, lehet izgalmamban talán kicsit összezavartam a dolgokat, de úgy hiszem megértett, mert mosolygott s végül egy jóindulatú tanácsot adott. Csere ki van zárva, de próbáljam meg privátim eladni. Makacs ember vagyok. Ezt is megkíséreltem. Eddig eredménytelenül. Kiderült ugyanis, hogy kilences lábfejjel ilyen kurta lábszárai normális nőnek nincsenek. Legfeljebb egy gnómnak. Most női gnómot keresek, akinek, szüksége van három pár selyemharisnyára. Andor Leon Nem kényezteti el? Mit adjak még az én Mókuskámnak? Egy baloldali túlzóra „Szerelem?" — hördül. — „Mikor odaát csóvát lóhatnak?/ Álljunk meg egy szóra! Nem szerelem kell, hanem katonák! S a probléma, mely megírásra vár, a túlóra és nem a pásztorára!" így érvelt. S miközben szája jár s az asztalra vág, mit se gondol róla, hogy emberekről — s embereknek ír. „Fegyver , szó és röplap a papír!" — ezt megtanulta immár csodajól, de hogy a munkás mit érez, ha este kedvese fölébe hajol, ne tőle kérdezd — nem tudja szegény... S hogy a parasztnak földjén kívül teste és vágya is van? Fáj! — Ő az erény fölkent dalnoka nem tűr ilyen parázna és rossz ügyet: „Ez nem versbe való!" És tajtékzik és kérges öklét rázza: „Ez polgáriság, semmi más!" Na jó, hallgattam eddig, de most már elég, minek karattyol annyit ostobán? Én azt tanácslom, édes egykomám, hogy jobb ügyért koptassa tüdejét. Miattam ne legyen boldogtalan s ne ócsárolja szívem és szerelmem, mert — higgye el — mindkettő benne van a Legfelsőbb Állami Tématervben! Tímár György Nagyon porosak a kirakatok — Megkaphatnám azt a hamuszürke pulóvert a kirakatból? — Hogyne kérem. A sárgát, vagy a kéket? Igám vast szegény tónak r~tr-x^ ^ —. ' / A LC: Látja hányan reparálják? De ha nekem van valami bajom, nem visz orvoshoz, hanem mindjárt a virslit emlegeti..