Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1954-03-25 / 13. szám

Talán az majd meghajtja Egyes gépállomásokon felületesen végezték el a trak­torok­ javítását. — Szaladj gyerek a patikába, hozz egy ötösért ricinust! • # O+efif­Cinp&f 'bMtx p&t Néhány héttel ezelőtt ünnepeltük Sabra bácsi nyolcvanötödik szüle­tésnapját, amelyet friss egészség­ben, mondhatom, viruló jókedvben ért meg A társaságban ő volt a leghangosabb Nagyokat nevetett. A menyecskéknek ő mondta a leg­szebb, orcapirító malacságokat. Az étvágya olyan volt, hogy bárki megirigyelhette volna. Mikor túl voltunk az evés-ivás gyönyörűségén. Sabra bácsi bizal­masan félrehívott. — Te, gyerek! Elég tapasztalt köröknek ismerlek! Nékem már spadoz a szemem világa. Ugyan nézd r meg ezt a két matériát!! Ruhát aka­rok szabatni! Ezért — mutatott az egyik szövetre, — nyolcszáz forin­tot kér a mester. De inkább azt a másikat csináltatom meg, mert azt mondja a varró, hogy az legalább húsz esztendőn át ruha lesz! Nem sajnálom, hogy kétszáz forinttal többet kóstál. Én is arra vetettem, hogy oko­sabb lesz a drágább ruha mellett dönteni. Sabra bácsi vállveregetés­­sel becsülte meg a tanácsot. A születésnap annak rendje és módja szerint eltelt. Sok boldog, reményteljes esztendőt kívántunk az ünnepeknek, aki egy kicsit el­­érzékenyülten, de örömmel fogadta a meleg köszöntést. El ne felejtsem, hogy Sabra bá­csinak csak egyetlen rokona volt, legkisebb fiának az özvegye: Julis néni Az ötven körüli, fiatalos, für­ge menyecske megsokallotta a pesti zajt, bizonyosan volt benne része épen elég, hazavonult hát Ceglédre nyugalomba. Ha ugyan nyugalmat jelentett az, hogy Sabra bácsi ház­tartását vezette. Minden az ő gondja, dolga volt. De az öregnek nem lehetett pana­sza a menyecskére. Rend volt az udvaron, tisztaság a házban. A jó­szágot, malacokat, aprójószágot be­csülettel ellátta. Amellett még konyhát is vezetett olyant, aminek híre volt az összes ismerősök kö­zött. Még­pedig igen jó híre. Gyakori vendég vagyok az öreg­nél. Szívesen hallgatom emlékezé­seit, elbeszéléseit s ő nem takaré­koskodik a szóval. Sajátos öreg hangján, aranyos ceglédi hanghor­dozással mesél, mesél, s mivel az idejéből bőven futja, mindig széles kiöntésekkel csipkézi körül az el­beszélés méltóságteljesen hömpöly­gő folyóját. Néha azzal fejezi be az elbeszélést, hogy: hallod-e, édes gyerekem,­­elég baj, hogy tehem­eg nem rekedt meg egy oly­an íróem­berféle. Mert ha egy csepp eszed lenne, lekörmölnéd, amit mondok, még utóbb valami hozzáértő köny­vet is csinálhatna belőle. Tegnap este nagy gondban talál­tam az öreget. A szokásos jókedve, mintha megecetesedett volna. A meséje is a magányos ember elh­a­­gyatottsága körül keringett. Néha nagy sóhajtásokkal szegte be az elbeszélést Utóbb aztán egy mély sóhajtással végét is vetette a szó­nak. Ez bizony szokatlan dolog volt a számomra. Ennek végére kellett járni. Faggatni kezdtem az öreget. — Beteg? — Nincs énnékem olyan különös bajom! — No! Talán megcsalódott vala­miben ? — Van énnékem annál több eszem!­­— Hát akkor mi baja van, Sabra bácsi ? A plafon felé csapott a jobbkezé­vel. — Mit ér a magányos ember éle­te? — De hiszen maga nincsen ma­gányosan. Juli nénje itt van maga mellett. Úgy ellátja, hogy attól job­ban nem lehet. Az öreg felkapta a fejét. Úgy látszik megtüskéztem a gyengéjét, mert csendesen, a foga közt mo­rogta: — Bizony, édes fiam! Addig meg is vagyok én, amíg a Julis él. Ha­nem aztán mi lesz velem? Rossi Károly 30 A kíváncsi strucc — Ott tegyetek le fiúk, ott még van hó! Síelő —• mindhalálig CTD -Tóházi is csak egy ember Tóházi osztályvezető kezdemé­nyezte a Bámexbumform­át az „Ügy­fél is ember!" — mozgalmat és éjt nappallá téve fáradozott a „Kökör­csint minden ablakba“ kampány idején. A minap éppen egy határidős munkán könyökölt, a tőle megszo­kott fáradhatatlan­­könyökléssel és elmélázva szemügyre vette kartár­sait. Megfigyelte, hogy Pokor kar­társ olyan szomorúan néz maga elé, mint egy búskomorságba esett gyászhuszár és akkorákat sóhajto­zik, hogy az embernek a szíve sza­kad belé, ha van. — Hűha! — döbbent meg Tóházi. — Törődnöm kellene az emberek­kel! Hát nem elfelejtettem? Mert sohasem nézem meg a noteszomat.. Azonnal odasietett Pokolhoz, hogy pótolja a mulasztottakat és aggódva megkérdezte: — Csak nincs valami baj? — Majd megkínálta Pokort egy ragacsos kandiscukorral és aztán kitapogatta a pulzusát. — Nincs énnekem semmi bajom! — sóhajtott Pokor kortárs, de egy­két szerető keresztkérdés után tö­redelmesen bevallotta, hogy reggel összeveszett­­ feleségével. — No, majd rendbehozzuk a szé­náját! — vigasztalta Tóházi és az­tán félretéve minden ügyét-barát­­értekezletét, töviről-hegyire kifag­gatta Pokort, hogyan történt az eset, mikor és miért történt, miért éppen a feleségét vette el feleségül, továbbá meddig, hová, honnan, ki­től és miből? Tóházi elemében volt. Ilyenkor a szeme idegesen rebbent, s a haja csapzott lett. Csak úgy ömlött be­lőle a sok kérdés, rázúdította őket Pokol remegő fejére, aki a beszél­getés végén már azt sem tudta, fiú-e, lány-e, vagy kisharang. Tóházi aztán megbeszélte az ügyet özvegy Pattantyúsaiéval, mert az mégis csak jó, ha egy asszony is hozzászól a kérdéshez. Az özvegy korát meghazudtoló fürgeséggel ve­tette bele magát Pokor kortárs magánéletébe. Munkaidő után el­kapta Pokort azzal a felkiáltással, hogy segíteni akar, mert ez nem mehet így tovább és szívós munká­val belefúrta magát a lelkébe, mint szú a fába. Pokor kortárs egészen összetört, magánélete úgy szellőzött a Bámex­­humfortnál, mint egy agyonmosott fehérnemű. Tulajdonképpen már azt sem tudta, hogy kivel veszett ösz­­sze, a feleségével-e, vagy a celldö­­mölki nagybácsival. Az egész vállalat "Pokor magán­életén kérődzött és a kisegítő ta­­karítóasszony jobban tudta, mikor csókolta meg először Pokor a hit­vesét, mint ő maga. Általában min­denki mindent tudott. Amikor aztán Pokor megelégelte a helyzetet, mert már az a veszély fenyegette, hogy áthelyezik, nyö­szörögve megkérdezte Tóházit: — Most mi lesz velem, tessék mondani? — Hagyjon békén a lelki nyava­lyáival! — dörögte Tóházi .— Azt hiszi, ráérek ilyesmikre, amikor nyakig benne vagyok a „Csukd be magad után az ajtót!" kampány­ban?! Mikes György Bátori Pál bátorsága Egyik este megcsodáltuk Bátori Pál bátorságát. Többek előtt megbírálta Nagy Péternek a munkáját. Lelketlen­ség, pontatlanság mutatkozik gyakran nála” — csak az a kár, nem hallotta, aznap vitték ép kórházba. Másik este cso­port­­gyűl­és ... Bátori Pál bírál fennen: „Kis Juliska nem tudja, mi a kollektív munkaszellem” — cirkalmazza sok „de*’, „hanem** teregeti bátor hangon, csak az a kár, Kis Juliska nyaralt ép a Duna strandon. Termelési értekezlet... Bátori Pál bírál bátran: „Kovács János ellenség, mert mindig hallgat a vitákban** Nagy hiba a hallgatás és Kovács biztos megváltozna, csakhogy éppen otthon fekszik, a köhögés rázza, fojtja. Tegnap senki sem hiányzott az üzemből a gyűlésen s Bátori Pál tátogott csak, nem tudta, hogy mit beszéljen. Főnökét vagy szaktársait szembe dehogyis bírálja,­­ így hallgatott el hirtelen Bátori Pál kritikája. Hajnal Gábor Az új munkaidő bevezetése után is Pestet! itt nyílt egy Közért és még * nyílon egy — Na apu, most megismerh­eted nappal sétálói­ is fecseölt, AU«»

Next