Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Stella Adorján­­ A KÖNYÖKVÉDŐ A ,,Vajmiért" vállalatnál minden új embert bizalmatlanul fogadtak. Vagy azt mondták rá, hogy reak­ciós, vagy ilyesmiket suttogtak, hogy „jó lesz vigyázni" „ne szólj szám, nem fáj fejem” esetleg, hogy „a falnak is füle van" Amikor Szeredai elfoglalta a he­lyét a könyvelőségen, ebben a kér­désben két pártra oszlott a kartár­sak testülete. De a viszállykodás csak addig tartott, amíg Szeredai fel nem öltött egy fekete klottból készült könyökvédőt. — Igazi maradi emberi — jelen­tette ki Adél, egy bőbeszédű vén­kisasszony, akinek már nem akad­tak saját ügyei és így más ügyei­vel szeretett foglalkozni A könyökvédő, — hogy a hivatali argó tolvajnyelvével éljünk. — „le­buktatta" Szeredait. Még a legsze­lídebb nyelvek is úgy nyilatkoztak róla, hogy bizony megcsontosodott régivágású bürokrata az öreg. Veronka, az osztály szókimondó asszonysága, aki jószívvel viselte­tett Szeredai iránt, nyíltan meg is kérdezte: — Miért viseli ezt a könyök­védőt? A vádlottat meghökkentette a kér­dés, de aztán gyorsan összeszedte magát és így válaszolt: — Kímélem a kabátomat. Ez a cinikus válasz Adél fülébe is eljutott. Fölényes mosollyal fo­gadta: — Ez csak olyan kifogást Álcázza az igazi okot. Higyétek el, hogy nála a könyökvédő — szimbólum. A pletyka dagálya egyre terebé­lyesedett és egy szép napon Szere­dai kopaszodásnak indult feje felett összecsaptak a hullámok. A neve­zetes napot azért nevezzük szép napnak, mert ezen a napon értekez­letet tartottak a Vasmiért-nél. Már kora délelőtt elterjedt a híre, hogy Adél ki fogja teregetni a kö­nyökvédő ügyet. Fojtott légkörben emelkedett szólásra az élesnyelvű leányzó. — Nézzünk a mélyére ennek a kö­­nyökvédő-ügynek, — mondotta szen­vedélyes hangon. — Mi ez a kö­nyökvédő? Szerintem néma és gyá­szos tüntetés egy letűnt beamter­­korszak mellett. Felkérem Szeredai ■ kartársat, itt a kollektíva előtt gya­koroljon önkritikát és vallja be tö­redelmesen, mit jelent a könyök­védő. Szeredai fásultan gubbasztott a helyén. Fel akart állni, hogy el­mondja az egyetlen, sokszor han­goztatott érvét: kímélni akarta a kabátját, de belátta, hogy ez a ki­jelentés elkoptatott frázisnak hang­zik. Tehát megsemmisülten hallga­tott. És ekkor váratlan szövetsé­gest kapott. Frissen, a fiatalság lendületével felpattant Veronka és beleharsogta a gyülekezetbe: — Én megmondom, hogy mi a könyökvédő Szeredai kortárs kar­ján! Haladó hagyomány!! Nem kellett bővebben magyaráz­ni. Mindenki tudta ebben a terem­ben, hogy mit jelent a bűvös két szó: haladó hagyomány. Szeredai, amikor emelt fővel elhagyta az ér­tekezletet, meg se lepődött, hogy Adél kortársnő utána sompolygott és mézédes hangon kérdezte: — Ne haragudjon, szeretnék va­lamit kérdezni: hol csináltatta a kö­nyökvédőt ...? ITALBOLTKÖLTÉSZET A _ Kiss József utcai „Poharazó" bejáratánál népi motívumokkal dí­szített tábla hirdeti: BILLEGJÜNK BALLAGJUNK ITT MEGÁLLJUNK ITASSUNK! EGÉSZSÉGES TESTE, LELKE KI ITT ISZIK MINDEN ESTE A lenyűgöző erejű rímbeszedett felhívás hatása alatt benyitottam a „Poharazóba“ és ott szerzett tapasz­talataimról az alábbiakat vagyok kénytelen közölni az Ismeretlen rig­­musköltővel: ELBILLEGTEM. BEBALLAGTAM FRÖCCSÖT KÉRTEM FRÖCCSÖT KAPTAM MEGÁLLTAM ÉS MEGITATTAM.. DE NAGY RÉMÜLETBE ESTEM. HA NEM ISZOM MINDEN ESTEN MI LESZ VELED LELKEM, TESTEM? . .. Legközelebb, de arra megyek, erre szeretnék választ ka­pni „. Ahogy egyes szakszervezet funkcionáriusok elképzelik if­y. Bachnot ! Szilveszteréji ballada Az óév búcsúzik ma éjjel. Ma van a halotti túra. Megtelt kedélyes vendégnéppel A neves író otthona. Az asztal körül írók, költők. Mindenki iszik, jól mulat. Repdesnek éltek, felköszöntök És egyre jobb a hangulat. Vidám kuplékat zongorázik Az operák nagy mestere. A kritikus is­ dudorászik. De jaj — mi történt egyszerre?! De jaj — mi történt egyszerre?! Halálos csend lesz a szobában, A kézből kihull a pohár. Az ajtóban hatott­ halványan Egy ismeretlen férfi áll. De észre tér a házigazda S megkérdi: ki vagy jövevény? — Egy regényhős — szól, s bús a hangja — .42 ön szülötte vagyok én. Az ön szülötte vagyok én. — No lám, ez kedves, hogy betévedt! A hősöm végre eleven. Fiúk, gyorsan ide egy széket! — Kiált az író lelkesen. — Egy üveg ótokajit bontok. Tessék, egy finom jó szivart Ma sutba dobunk minden gondot. Újévbe ringat az ital. Újévbe ringat az ital. — De kérem, elvtárs, hová gondol? Nem érdekelnek italok. Én tartózkodom sörtől, bortól, Mert én pozitív hős vagyok. — Akkor talán egy táncot járna? Öt hölgyünk van, mind angyalok. — Nem kell nekem a léhák tánca, Hisz én pozitív hős vagyok. — No sebaj, daloljon, zenéljen, Vagy kurjongasson egy nagyot. — Ne sértse meg a büszkeségem, Hisz én pozitív hős vagyok. Hisz én pozitív hős vagyok! A társaság ült elnémulva, Elszállt a derűs hangulat. Néhányan megjegyezték súgva: — Mily szörnyű unalmas alak! Rosszkedvű lett a házigazda, Lehorgasztotta ősz fejét. Most látta csak, hogy elhibázta A főhős fenkölt jellemét. A főhős fenkölt jellemét. (Fordította: Gerényi Tibor) A gépesített csasztuska-író. A tatai gyógyszertár bál után A bálon heves jelenetek játszódtak le a lekéré­sek körül. „Sportoló“ fiatalok a múltban (A „Győzelmes Magyar Sport“-kiállítás alkalmából.) Futás Távgyaloglás Értekezleten vagyok A Szellem A lovag kalandja A lovag tündér kíséretében be­lépett a barlangba. Megdöbbentő látvány tárult a szeme is: a bar­lang tele volt óriásokkal és törpék­kel. De milyen óriásokkal és milyen törpékkel! Az egyiknek két feje volt, a másiknak egy szeme, a har­madiknak három füle. Volt ott egy százkarú óriás, de volt egy egyfülű törpe is. Csodálatos látvány volt, de a lovagnak egy arcizma­ sem rezdült meg. — Nem is csodálkozol? — csodál­kozott a tündér. — Miért csodálkoznék? — felelte rendíthetetlen nyugalommal a lo­vag. — Úgy látszik, itt is rossz az áruelosztás... 1 Gergely Miksót . SZILVESZTERI MESEKÖNYV Megígértem a kislányomnak, hogy újévre mesekönyvet kap tőlem és Szilveszter­ este abból fogok neki mesélni. A mesekönyveket azonban elkapkodták előlem. Illyés Gyula hetvenhét meséjét hetvennyolc bolt­ban kerestem hiába. — Nincs mesekönyv? — biggyedt le Margitka szája. — Ne búsulj kislányom — vi­gasztaltam. — Majd én írok neked meséket. S egy óra múlva már készek voltak az alábbi mesék: Jótett helyébe jót várj Az öreg király a meghatottságtól remegő szakálla­, könnyes szemmel veregette vállon az ifjú hőst: — Olyan hőstetteket vittél vég­hez, amikre minden emberi szó ke­vés! Egymagad legyőztél egy száz­ezres ármádiát, elfoglaltad a kacsa­lábon forgó várat az üveghegy te­tején, levágtad a hétfejű sárkány­nak mind a hét fejét... — Hát igyekszik az ember... — sodorta meg a bajuszát szerényen az ifjú lovag. — Én mindezért dúsan megjutal­mazlak téged fiam — mondta az öreg király — Neked adom egyet­len leányom kezét és a fél orszá­gomat! Az ifjú hős elsápadva ugrott hát­ra: — Társbérlet az apóssal?! Még mit nem... Aladdin és a csodalámpa Ez akkor történt, amikor Alad­dint boldoggá és gazdaggá tette már .a Szellem, 3 lámpa'1 szelleme. Aladdinnak csak meg kellett dör­gölnie a lámpát és máris megje­lent a Szellem, hozta, amit csak kívánt Aladdin, aranyat, ezüstöt, drágaköveket, szebbnél-szebb ruhá­kat, pillanatok alatt csodálatos pa­lotákat épített Aladdinnak. Egy su­gárzóan napfényes reggelen Alad­din megint elővette a Lámpát, könnyedén megdörgölte és várta a Szellemet. A Szellem azonban nem jelent meg. Aladdin erősebben kezdte dörgölni a lámpát, a Szel­lem azonban erre nem jelent meg. Elkezdte még jobban dörgölni a Lámpát, úgy hogy belefájdul­t a keze; semmi eredmény. Egy óra múlva már a vér serkedt ki az uj­jai hegyén és még mindig nem tör­tént semmi. Akkor jött be a fele­sége. — Mit csináltál ezzel a lámpával, te asszony?! — förmedt rá Aladdin. — Semmit — felelte ártatlan te­kintettel az asszony. — Akkor miért nem jelentkezik a Szellem? — csattant fel Aladdin. — Igazi férfifelületesség! — bigy­­gyesztette le a száját Aladdinná. — Nézd meg jobban azt a lámpát! Aladdin letekintett a lámpára. Amuló szeme egy táblácskát pillan­tott meg a lámpa oldalán:

Next