Ludas Matyi, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1958-06-26 / 26. szám
A művész ----- - Szörnyű! Már megint boldog vagyok ..Hát lehet így dolgozni ? .. . Úgy koppan az eső.. - Most persze senki se jön, de ha kisüt a nap, akkor mind egyszerre tódulnak ide, mint az őrültek . . Vigyázat! Mindennek van ellenszere! (Kísérletek folynak az ülőkalauzi rendszer megvalósítására.) 1 3? aztá? Felkerestem Géza barátomat és éppen versírás közben találtam. Amikor meglátott, zavartan eldugta előlem a kéziratpapírt. Kérdeztem, mit írt, azt felelte, hogy a mosásba adandó fehérneműkről készített leltárt, de keresztkérdéseim súlya alatt bevallotta: verses színdarabon dolgozik. Ha azt hallottam volna Gézától, hogy gyufaszálakból felépítette a Parlamentet, egy csöppet sem csodálkoztam volna, de az, hogy színdarabot, méghozzá verses színdarabot ír, nagyon meglepett. — S mi a címe a darabnak? — érdeklődtem kíváncsian. — Rómeó és Júlia — felelte Géza lesütött szemmel. — Ha jól emlékszem, már írt valaki hasonló címmel színdarabot — mondtam tapintatosan, ismerve a költők érzékenységét. — Tudom, de Shakespeare csak öt felvonást írt, én azonban még hozzáírok két-három felvonást.. kedvéért. .. Géza látta, hogy egy szót sem értek az egészből, ezért töredelmes vallomást tett: — Hédiké a jegyesem. Szeretem és el fogom venni feleségül. Egy könyvtárban ismerkedtünk össze, mert Hédiké nagyon szeret olvasni és épp akkor vitte vissza Stendhal: Vörös és feketéjét. Könyvkeresés közben elbeszélgettünk és Hédiké könnyes szemmel kérdezte meg tőlem, nem tudok-e valamit De la Mole Mathild és De Renabié életének további alakulsáról. Szegényke napok óta nem túlélt aludni, mindig csak rájuk gondolt s azt találgatta: vajon mi történhetett velük a regény befejezése után. Hédiké érzékeny szívű kislány, ha megszeretialakit, attól nem tud egykönnyen elválni. Mint megtudtam, könyörgő leveleket írt Tolsztojnak, Sándor Kálmánnak és P. Howardnak, hogy folytassák regényeiket, de egyik író sem válaszolt. .Megsajnáltam Hédikét és lovaglásán felajánlottam, hogy folytatni fogom Slend-Hédiké hat regényét. Papírom, tintám, tollam volt otthon, miért ne folytattam volna? Három hónapig dolgoztam a regényen, aztán Hédiké feljött a lakásomra és én felolvastam neki a Vörös és fekete folytatását. A jutalmam nem maradt el: kaptam egy csókot a fejem búbjára. Azóta már sok íróval írtam együtt, többi között Maupassanttal, Azsajevvel és Theodore Dreiserrel. Jelenleg a Rómeó és Júliát írom. Tudod, Hédiké elsiratta a fiatalokat és most arra kíváncsi, mi történhetett a többi szereplővel: a dajkával, Lőrinc atyával, az első, a második és a harmadik zenésszel, az apródokkal, satöbbi, satöbbi. Nos, az ő további életüket írom meg a hatodik, hetedik és a nyolcadik felvonásban. Lőrinc atya kilép a rendből és elveszi feleségül Júlia dajkáját. Boldogan élnek, míg meg nem halnak végelgyengülésben. A két család annyira összebarátkozik, hogy közös dalárdát alapítanak és vasárnaponként ingyen hangversenyeket rendeznek Verona főterén. A két öreg, Montague és Capulet minden este együtt rablóultizik. Eddig érdekes, nem? — Nagyon — bólintottam. — És aztán? — Hédiké is ezt kérdezné — válaszolta Géza. — Aztán még nem tudom, mi lesz velük. Attól függ, mennyi időm és kedvem lesz. Lehet, hogy folytatom a két család történetét egészen napjainkig, de az is lehet, hogy adandó alkalommal megmérgeztetem őket Ilyenkor azonban nagyon kell ügyelni, hogy senki se hagyja el a házat és mindenki kapjon a méregből, mert ha csak egy mosogatólány is megmenekül, folytathatom a darabot .. . Most hallgass ide, felolvasom neked a már elkészült jeleneteket... Hiába tiltakoztam, Géza visszanyomott a székbe és reszkető hangon rákezdett: — Rómeó és Júlia. Írták: Lehák Géza és Shakespeare Vilmos. M. Gy. Akinek szívesen tapsolunk Tábori Nórának az „Érettségi után" és a „Robin Hood" című darabokban