Ludas Matyi, 1960 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1960-09-15 / 37. szám
A nyugat-európai csoportosulás - Ne aggódjanak, kortársak, már jövök a trójai falóval! Fejmosás Bonnban Bombaként hatott a német neonácitábornokok követelése: atomfegyvereket adjanak az újjáalakult nyugatnémet hadseregnek. A hírt általában úgy kommentálták, hogy új korszak keletkezett az arcátlanság történetében. Találgatták, ki lehetett a szerzője a megdöbbentő követelésnek. Tudni vélték, hogy bizonyos Schmückle ezredes, a honvédelmi minisztérium propaganda főnöke. - De Strauss hadügyminiszter nem tudott róla! - hangoztatták a jólértesültek. Nem sokáig. Strauss kijelentette, hogy vele tanácskozták meg a memorandumot és azzal teljes mértékben azonosítja magát. Adenauer kancellár erre magához rendelte a hadügyminisztert. A jó ember éppen nyári szabadságát töltötte, amikor megkapta a behívót Bonnba. - No hiszen, lesz fejmosás! - vélték újra a beavatottak. Két órás kihallgatás következett. Két órát tartott a fejmosás. Adenauer áldását adta a náci tábornokok követeléséhez. Strauss mosolyogva távozott a kancellária épületéből. Úgy látszik, jól megmosta a fejét Adenauernek. Angol—amerikai ellentétek Az „Associated Press" hírügynökség előtt tett nyilatkozatában P. G. Clancy, a Nagybritanniai Szabók Szövetségének titkára elítélő megjegyzéseket tett az amerikai nadrágiparról . - Az amerikai nadrágok - mondotta - túlságosan feszesek, s különösen hátul anynyira testhezállók, hogy viselője egy feszesen töltött szafaládéhoz hasonlít. Az amerikai szabók szerint az angol nadrágokban elvész az ember, tehát romboló hatású az egyéniségre. A szembenálló felek még csak nem is gondolnak az ellentétek áthidalására. Alkalom szüli ... John Schumacher az amerikai légi erők őrmestere lopás vádjával állt a katonai törvényszék előtt. Száz gyalogsági puskát, négy gépfegyvert, több géppisztolyt és megfelelő muníciót lopott és azt öszeresnél értékesítette. Öt évi börtönre ítélték. Az ítélethirdetés után a bíró megkérdezte : - Hogyan jutott eszébe a véderő ellen vétkezni és pont fegyvereket lopni? Az elítélt vállat vont és igen logikus választ adott: - Kérem, én a lőszermagazint kezeltem. Semmi más nem volt rám bízva. A balszerencse teteje A mesebeli piacon Kaján Tibor rajza Ebből adjon egy fél kilót! 15