Ludas Matyi, 1961 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-30 / 13. szám

HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Kettesben ünnepelték szeren­csés házasságuk tizedik évfor­dulóját. Kettesben, meghitten, jókedvűen és egy szemernyit megilletődötten. Bőséges va­csora és habzó pezsgő után kéz a kézben egymás mellé te­lepedtek, és rákezdtek a jubi­leumi társasjátékra, amelynek minden mondata így kezdődik: „Emlékszel ... ?" A szép fiatalasszony hamar megunta a szórakozást, és té­mát változtatott. - Most pedig mondjuk el sorjában mindazt, amit tíz esz­tendő alatt egymás ellen vétet­tünk. Valljuk be összes bűnein­ket, hogy megtisztultan kezd­jük el az új évtizedet. - Éljen! - mondta a férj, és köszöntésre emelte poharát. A mozdulatnak némi elterelő jellege volt. De az asszonyka nem hagyta magát. - Ne színlelj süketséget! Kezdd el szépen! - Micsodát? - A gyónást. Mit követtél el a lepergett tíz esztendő alatt? A férfi ismerte felesége ma­kacs természetét. A fejébe vet­te ezt a botorságot, és addig úgy sem hagyja békében, amíg el nem hangzik a töredelmes vallomás. Sóhajtott, aztán ki­nyögte : - Sikkasztottam. Folytatóla­gosan. - Jaj istenem! Megkárosí­tottad a vállalatot? - Dehogy! Azok vigyáznak. A te károdra sikkasztottam. Végigsuhant az izgalom pír­ja az asszony arcán. - Beszélj, beszélj! Drámai fordulatot vett a tréfa. Fojtott hangon csörgede­zett a vallomás a férfi szájá­ból: - Régen kezdődött. Már a mézeshetek alatt. Amikor visz­­szatértünk nászútról, a Rákó­czi úton találkoztam a vörös Kázmérival. Leánykorodban so­kat forgolódott körülötted. Ud­varlóid népes táborába tarto­zott. Kedvesen beszélgettünk, majd amikor elváltunk, így búcsúzott: „Add át kézcsóko­mat Verának." Egész úton ha­zafelé tusakodtam magamban. Adjam át neked Kázméri kéz­csókját, vagy ne adjam? Ami­kor megláttam sugárzó kék szemedet, elhatároztam, hogy nem adom át. Egyszerűen el­sikkasztottam. Rövid ideig lel­­kiismeretfurdalással küszköd­tem. Égette a kezem fejét Káz­méri kézcsókja. De aztán meg­szoktam az egészet, úgy lát­szik hajlamos vagyok a bűnö­zésre. Sokszor találkoztam Káz­mérival, soha el nem mulasz­totta kézcsókját küldeni. Egy­szer az induló autóbuszról kiáltott rám: „Kézcsókomat!" Sohasem adtam át. Féltékeny­ségből, lustaságból, feledékeny­­ségből­­ magam sem tudnám pontosan megmondani. Aki egyszer elindul a lejtőn . . . Vidám csend borult a szo­bára. Némán felhajtottak még egy pohár ünnepi pezsgőt, az­tán az asszony kuncogva meg­szólalt : - Mennyire rúghat az el­sikkasztott kézcsókok száma? Keresztkérdésnek hangzott. A bűnösből áradt a beismerés: - Néhány tucatra! Talán még többre! Százakra! - Tessék törleszteni! Gyöngéden odanyújtotta szé­pen ívelt kezét. Öt perc múlva elhangzott az ítélet: - Sikkasztó! De ne félj, nem jelentelek fel. Megtérült a kár. Stella Adorján Két hét iskolai szünidő Vasvári Anna rajza - Rémes, már megint pihennek a gyerekek! . . . Visszavonulnak az ellenforradalmi csapatok Laoszban Erdei Sándor rajza - Én mondom, Jim, nem könnyű dolog laoszi ellenforra­dalmárnak lenni! Tavaszi kirándulás Szegő Gizi rajza - És mivel bizonyítod be, hogy szeretsz, Pista? - Add ide a csomagodat! Egye fene, viszem én!

Next