Ludas Matyi, 1961 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1961-04-27 / 17. szám
Málnaszörp l Hznap estetájt betértem a reprezentatív Szodoma-bárba, jobb híján egy határidős afrikai tárgyú izével vacakolni: „ ... homok, körös-körül mindenütt csak homok - a végtelen Szahara. Az égbolton sehol egy felhő ..." A tűző nap hamar kiszárította torkomat, málnaszörpöt kértem hát a pincértől, aki mellesleg kísértetiesen hasonlított Juniper atyára a Szent Lajos király hídjából. - Csak lemonádé van - mondta Juniper atya. - A málnaszörp talán elfogyott? - kérdeztem gyanakodva. A pincér finom, de félreérthetetlen mosollyal eloszlatta maradék kételyeimet. - Mi csak lemonádét tartunk ... A gyengéd célzást megértettem. Az üzemegységnek bevételi terve van, amit teljesíteni illik, ugyebár ... A málnaszörp pedig pokolian olcsó, mivel az idén országszerte príma volt a termés. Könyörgésre fogtam a dolgot. - Nézze, kedves uram! Én idült málnaszörpista vagyok. Most, ifjúságom alkonyán, már késő a gusztusomat átképezni - attól tartok -, még adminisztratív eszközökkel sem sikerülne. Én azonban szívesen hoznék anyagi áldozatot átkos szenvedélyemért; itt van tíz forint, vásároljon nekem érte egy adag málnaszörpöt valahol. Juniper atya szelíden hümmögött, majd csigalassúsággal átsietett a sarki talponállóba, s röpke negyedóra múlva letette elém a csillogó nedűt. Mikor felhajtottam, zavartan köhécselve megszólalt: - És nálunk mit tetszik rendelni? Dühbe gurultam: - Egy lemonádot, természetesen. De nehogy eszébe jusson idehozni, mert rosszul leszek, ha csak megpillantom!! Igya meg a lelkiüdvömért... Juniper atya szomorúan, nagyon szomorúan rám nézett, s azzal elporoszkált a konyha irányába. Azóta se láttam, de sápadt téli éjszakákon még ma is a fülembe cseng szemrehányó tekintete. Dalmáth Ferenc m- w m •• * . , Nagy az ablak , kicsi a rés MATT! Kislányom sakknagymester szeretne lenni, és ebbeli szándékához tőlem kért atyai támogatást. Mestersakkozói pályafutásának megnyitó lépéseként egy sakkfelszerelés beszerzését véltem célszerűnek. Felkerestük hát a legközelebbi Sportszerboltot. - Sakkot kérünk! - ágaskodott fel a pulthoz Zsuzsi lányom, az eljövendő zónaközi versenyek nagy ígérete. - Sajnos, csak figurákat tudunk adni, táblánk már fél éve nincsen - válaszolta a kereskedelem. - Viszont elsőrangú párbajtőrök érkeztek, vagy tekintsék meg súlygolyóinkat! Mi azonban kitartottunk a szellemi sport mellett, és tovább kilincseltünk a szaküzletekben, de táblát sehol sem találtunk. - Nem volna kedved kalapácsot verni inkább? - érdeklődtem Zsuzsinál. - Sakkozni szeretnék - pityeretlenül öt kilométernyi gyalogáldozat után kimerülten. - Világos feladta! - sóhajtottam. - Tudod, ha legalább fekete kockákat gyártanának, akkor a lepedőből kivágnék még harminckét négyzetet, és anyu összestoppolna belőlük egy táblát. - De talán még az is megtörténhet - nyugtattam meg Zsuzsikát -, hogy az illetékes bácsik egy merész húzással megoldják a 64 kockás sakktábla problémáját. (Kaposy) Udvarias sértés Autóutunk során kompon átkeltünk Kenézlőnél a Bodrogon. Az autóért nyolc forintot kellett fizetnünk, magunkért (két személy) összesen két forintot. A jegyen, amelyet pénzünkért udvariasan átnyújtottak, a következő állt: „nagyobb Állatok, 2 FORINT” Nem lehetne más szövegű jegyeket használni? Béres János Miskolc, Szabó Lajos u. 4. * Lógó erkélyrészletek Az V. ker., Kálmán utca 24. sz. ház első emeleti lakásának erkélye még az ostrom idején megsérült, majd miután nem akadt senki, aki pártfogásába vette volna, a romos erkély 5-6 évvel ezelőtt kezdett széthullani. Az erkély körül még ma is folyik az ostrom, de ezt most már a lakás bérlője vívja évek óta szóban és írásban az illetékes házkezelő szervekkel — teljesen sikertelenül. Hiába hivatkozik arra, hogy az emeleti lakásból a megmaradt erkélyajtón át egyenesen ki lehet lépni az utcára, hogy a meglazult mázsás erkélydarabok állandó életveszéllyel fenyegetik a ház előtt elhaladókat — a válasz minden esetben az, hogy az épitővállalatok egyetlen erkélyért nem hajlandók állványozni. Vajonhelyes ez? O. T. Ezt láttuk Gerő Sándor rajta - Tegnap egész friss volt a kenyér, azon puhábban feküdtünk . ..—__ Külföldről érkezett barátomnak mutattam meg Pestet. Az autóbusz fülledt melegében vendégem először meglazította a nyakkendőjét, majd később kigombolta az ingét is. - Miért nem nyitják ki az ablakot? - kérdezte. - Nyitva van! Szeme végigfutott az ablaksoron, és megpillantotta az egyik tolóablakot, amelynek egyhatodnyi, nyitva levő részén alig áramlott be szellő az áporodott levegőjű kocsiba. Az új típusú autóbuszokon ugyanis ilyenek az ablakok. Miért csak ez az egy ablak van nyitva? - érdeklődött. - De miért készítenek ilyen ablakokat? - hangzott nyomban második kérdése is. A levegőben sok a bacilus, szóltam zavartan és igyekeztem elhitetni vele, hogy minél több ablak van nyitva annál több bacilus hatol a kocsiba. Azonkívül az autóbusz gyárak, üzemek mellett megy el, a kéményekből füst ömlik kifelé, és behatolna a busz nyitott ablakain, a csukott ablak egészségünket óvja stb. Csodálkozva nézett rám, úgy látszik, megérezte, hogy valami s nincs rendben szakszerűnek hangzó magyarázatommal. Átszálltunk egy másik autóbuszra, amelyen egyetlen tolóablak sem volt kinyitva. A kocsi felfelé haladt a hegyen. Ismerősömnek szólásra nyílt az ajka, de azután meggondolta magát. Bizonyára azt akarta kérdezni, hogy mivel errefelé nincs gyár, csak ózondús, friss, üdítő hegyi levegő, mitől féltik az utasokat? (stt) Csak bolton kívül... Betértem a tatai 3-as számú földművesszövetkezeti boltba, ahol többek között egy liter ecetet is szerettem volna venni. De nem sikerült, mert a polcon levő palackok fehérek voltak, az én cserepalackom meg sötétzöld lévén, cserére alkalmatlan. Kértem az eladót, töltse át az én üvegembe, ha már ez nem felel meg cserének. Azt mondta, ő ezt nem teheti, vegyem meg palackkal együtt, vigyem ki a boltból, töltsem át, hozzam vissza az üveget, és akkor rögtön visszaváltják. Erre azonban — üvegbetét, dugóhúzó, és tölcsér hiánya miatt — nem mertem vállalkozni, és savanyú szájízzel, de ecet nélkül mentem haza. Mester Lászlóné, a Tatai Szőnyeggyár dolgozója