Ludas Matyi, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-01 / 31. szám

Az ezredes másfél óra óta várta ezt a döfést. Egy kicsit megkerülte Fran­­cseket, Simonyi előléptetési ügyében. Az ő véleményét meg kellett volna hallgatniok. — A főkapitány bajtárs annyira ér­tékeli a munkáját — felelt közömbös hangon. — A Ranolder utcai betörő elfogása száz százalékig az ő érdeme. — Te, Pista — szólt Francsek élesen —, én ennek a kivasalt cukorbabának reakciós szagát érzem! Vörös mosolygott. — Mert rossz oldalon szagolod — viccelt. — Nézd, csinosabban öltözkö­dik, mint ahogyan te szereted — mondta őszintén. — De hiszen — a hangja reszelős lett —, én is jobban öltözködöm, Balázs. — Te is —­biccentett komoran a helyettese, és majdnem odamondta, hogy tőle is felfordul a gyomra. — Olyan ügyes ez a fiú? — siklott át a veszedelmes témán. — Talán — mond­ta epe­keserűen —, talán a soproni ügyet is ki tudná tisztázni? — A soproni ügyet? — hökkent meg a főnök. — Miért nem küldöd le őt? — füs­­tölt fa arccal Francsek. — Legalább pár hétig nem látnám a fizimiskáját, a nyavalya mángorolja meg! Kiment, becsukta az ajtót. Az ezredes leült, a töltőtollával bab­rált. Tiszta sor, Francsek csapdát akar állítani Simonyinak. És neki, a főnö­kének is. A főhadnagy értelmes, szor­galmas, vannak ötletei. De egy ilyen súlyos feladathoz, a soproni rejtély­hez, persze, fiatal. Több heti munkát, egy kupac pénzt pazarolna el oda­lent. És ha eredmény nélkül jönne haza, kiderülne az is, hogy nem a főkapitány akarta, hanem ő, Vörös ezredes ajánlotta soron kívüli előlép­tetésre. Töprengve meredt maga elé. Miért vállalja a kellemetlenségeket a fiú miatt? „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse." Miért ex­ponálja magát érte? Hát azért — állapította meg —, mert tehetséges! Mert szorgalmas! Mert eredményes! Fölemelte a kagylót: — Hol van Simonyi főhadnagy? * * A főkapitányság műkedvelői szor­galmasan próbálták a kis darabokat. Kerepesi rendező rekedten ordítozott: — Simonyi! Birkás! Hol a mennykő­ben vagytok? — Itt — dugta ki fejét Simonyi a színpad függönyének nyílásán. — Birkás is ott van? — ő is. — Hát akkor kezdjük! Gong. Füg­göny. Gyerünk! A gong hármat gongott, a függöny nehézkesen, szinte vonakodva nyílt ketté. A díszlet vasútállomást ábrá­zolt. Jobbról Simonyi jött gazdásznak öltözve — zergetollas kalap, zakóka­bát, sonkanadrág, csizma —, balról Birkás ődöngött be, ünnepi ruhás gyá­ri dolgozó, köpcös és nehézkes, ciga­rettacsutka a szája csücskében. Vörös ezredes megállt a mély ajtó­járatban, hallgatta egy kicsit a dialó­gust, aztán harsányan szólt: — Simonyi főhadnagy! (Folytatjuk) A legnagyobb kívánság Fekete fuvar 15

Next