Ludas Matyi, 1964 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1964-06-04 / 23. szám
MEGJELENT A „NEW-YORK HERALD TRIBUNE”-BAN (Néhány héttel ezelőtt Johnson elnök felolvasta a tévében egy kislány levelét, aki arra kérte az elnököt: akadályozza meg a vasutas sztrájkot, hogy nagyanyja meglátogathassa.) A múlt hónapban láttam, amikor az elnök felolvasta a tévében annak a kislánynak a levelét, aki az adás után azonnal híres lett. Én is kislány vagyok, én is híres akarok lenni, ezért én is levelet írtam az elnöknek. „Kedves Elnök Úr! Kérem, ne repüljünk többé Kuba fölé, mert félek, hogy újból kitör a háború. Aláírás: Susan, hétéves. Utóirat: Ha akarja, felolvashatja ezt a levelet a TV-ben." ? Megírtam a második fogalmazványt: „Kedves Elnök Úr! Ha a kubaiak nem repülnek mifelénk, miért repülünk mi őföléjük? Aláírás: Kis baránője, Susan, hét éves.” Jv megint eltelt egy hét, megint kaptam egy levelet az elnök tit- sztkárságától. Azt írták, hogy a levelem öreges a koromhoz képest. Egyszerűbben írjak, ha azt aka-rrom, hogy az elnök felolvassa az televízióban. S küldtek nekem egy kis nyersanyagot. Alaposan áttanulmányoztam a nyersanyagot, s újabb fogalmazványt írtam az elnöknek: „Kedves Elnök Úr! Én igazán csak egy egész kislány vagyok, akinek semmibe sincs beleszólása, de szívből remélem, hogy megvédi határainkat és gondoskodik róla, hogy gépeink továbbra is Kuba fölé repüljenek. Aláírás: Susan, öt és fél éves.” Másnap sürgönyt kaptam az elnök titkárságától, amelyben megírták, hogy pontosan ennyi érettséget igényelnek a televízióban és rövidesen értesítenek, hogy mikor akarja az elnök beolvasni a levelemet. Egy héttel később megérkezett a válasz az elnök titkárságáról, azt mondták benne, hogy a levelem nagyon érdekes, de egy kicsit át kell dolgozni, mielőtt oda adhatnák az elnöknek. cCm6 czL Z&yeeM (A&mn/jke&wkeAez. *?v3b?w*' ■**■’■* '•• ’»*«$£■ *“ '' ' " Ford.: Margittai Alice Kulturált férjZórád Ernő rajza - De Gyula! A Könyvhét már régen véget ért. Asors Könyve Nagynéniének, Juliska néninek a tanácsára, a fiatal, alig 15 éves Lajcsika elment a rákospalotai jósnőhöz, hogy megtudja a jövőjét. A jósnő, akit Lajcsika tisztelettudóan jósnéninek szólított, alaposan megvizsgálta Lajcsika tenyerét, lehunyt szemmel összpontosított, végül így szólt: — A sors könyvében meg van írva, hogy sikerei lesznek tudományos pályán, nagy külföldi út előtt áll, barna lányt vesz feleségül, házassága bolldog, de gyermektelen lesz, óvakodjék a villamoson való utazástól, lila a szerencseszíne, nes a szerencseszáma, a vizet kerülnie kell, sok pénzt fog nyerni szerencsejátékban, nevet szerez a nemzetközi politikában, s mint sportember világbajnokságot nyerhet. Lajcsika boldogan távozott a jósnőtől, s úgy találta, hogy ilyen fényes jövőért úgyszólván szóra sem érdemes az a csekély összeg, amelyet a jósnőnek fizetett. Sajnálatosképpen a mindennapi élet tényei meglepő eltérést mutattak a jóslatoktól. Mivel Lajcsika az általános iskola nyolcadik osztályát kétszeri kísérletre sem tudta elvégezni, szülei segítségével a köztisztasági pályára lépett, s noha mint egy öntözőkocsi vízkezelője sokat köszönhetett ütemérzékének, munkája úgyszólván semmiféle tudományos felkészültséget nem kívánt meg. Mint az üzemi sportkör tartalékcsapatának balösszekötője, lemaradt egy pomázi portyáról is, mivel vörhenyben megbetegedett. Ares szám sem hozott neki szerencsét, mert amikor újra bekerült a csapatba, két 11-est is kihagyott egy döntő jelentőségű mérkőzésen. Megnősült, feleségül vett egy vörösesszőke lányt, de a negyedik gyermekének születése után is hiába várta házassága gyermektelenségét. Házassága különben boldogtalan volt, ő a Fradinak szurkolt, a felesége az MTK-nak, ez az áthidalhatatlan szakadék megkeserítette kapcsolatukat. A vizet sokáig kerülte, de a harmadik elvonókúra után mégis ráfanyalodott. Villamoson nem utazott, egyszer a busz borult föl vele, egyszer egy trolin szenvedett áramütést. Évekig lottózott, de csak egy találatig vitte. Nem sikerült nevet szereznie a nemzetközi politikában sem, mert noha a Noszavan-klikk zsoldosai a közvélemény nyomására kiürítették a Kőedény síkságot, Lajcsika nevét külön nem említették. Tokióba sem vitték ki, mert egy üzemi versenyen több, mint négy méterrel maradt el távolugrásban az olimpiai szinttől. Ezek után nem csodálható, hogy Lajcsika néhány évtized múlva felkereste a jósnőt és szemrehányást tett neki a teljesületlen jóslatok miatt. A jósnő újra megvizsgálta Lajcsika tenyerét, újra összpontosított, majd így szólt: — Én nem tévedtem. Valóban az volt megírva a sors könyvében, amit mondtam. Sajnos, a könyvet átírták. Szeretném tudni, hogy ki írta át a sors könyvet, és mi lesz belőle? Film? Rádiójáték? Musical? Hát nem volt jobb az eredeti? Feleki László 7