Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1965-02-04 / 5. szám
LE A BÜROKRÁCIÁVAL! NEM ENGEDÜNK A 67-BŐL! Az Erzsébet-híd megnyitása előtti időkben az a rémhír keringett Pestújhelytől Zuglóig, hogy a mi jó öreg 67-es villamosunknak a Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatósága nem adta meg a hídrajárási engedélyt. Sajnos,, ez a rémhír a későbbiek folyamán igaznak bizonyult. Kiadták az ukázt a mi 67-esünknek, hogy a Keleti pályaudvarnál csináljon egy hátra arcot aztán menjen vissza az édes jó pestújhelyi végállomására. Ez a torzszülött járatcsonkítás, valamint az a tény, hogy már eddig sem voltak rózsával kirakva munkába tartó útjaink, olyan hangos felháborodást szült a rendelkezés ellen kerületszerte, hogy még ma is zengnek tőle a zuglói megállóhelyek. Hogy mit zengenek? Csupa olyan tizennyolc éven felülieknek való dallamot, amiket nem illik lekottázni. Szóval, amíg az utasok zúgolódnak, a villamoskaraván halad. De hogyan, te jóságos ég?! Ha a Keleti előtt levő hurokban összegubancolódnak a 19, 23, 24, 60 és 67-es villamosok, percek alatt olyan dugó keletkezik, amelyiknek egyik vége a Rákóczi útnál, a másik meg a Dózsa György úton van. Mondanom sem kell, hogy amíg a dugulás percek alatt bekövetkezik, a „dugó" eltüntetése még a birkatürelem határidejét is erősen túllépi. Most röviden rátérek a nyugalomgerjesztő lényegre, amit az Esti Hírlap „Csúcsforgalom három percenként" című tudósításából emeltem ki. „A Közlekedési Igazgatóságon közölték, hogy a 67-essel kapcsolatos panaszok lényegesen csökkentek, s a megfigyelések szerint a 67- es utasai megszokták, hogy a Thököly út és a Mexikói út sarkánál átszálljanak a 44-esre és a 68- asra." Bravó! A megfigyelés helyes, mert hiszen tényleg itt, vagy a Keleti pályaudvarnál gyömöszöljük fel magunkat egy-egy olyan villamosra, amelynek hídralépési engedélye is van. De hogy megszoktuk volna, arról szó sincs! Próbáltuk volna nem megszokni! ... Ha annak a szemfüles megfigyelőnek olyan jó füle is lett volna, mint amilyen jó szeme volt, akkor bizonyára meghallotta volna mindazokat a „hízelgő" jelzőket is, amelyekkel a ránk kényszerített átszállások idején könnyítünk magunkon. Bernáth Ede Volt gyarmatosítók a malaysiai brit hadseregben - Na, ki van itt már meginti . Fülöp György rajza Na, vége a másfél napi tűzszünetnek, hétfő reggel van ismét, lássuk hát, mi is a jelenlegi harci helyzet odabent az üzemben? Amíg odadöcög velem a villamos a vándorzászlóval kitüntetett csatatérre, tisztáznom kell magamban mindent, mert lehet, hogy már a bélyegzőóra térségében gyors döntésre lesz szükség. Például, ha szembetalálom magamat Pepita kartárssal. Igen, például ővele most milyen viszonyban is vagyok? . .. Barátságosan vágjam-e őt hátba üdvözlésül, vagy úgy, hogy végigterüljön a sáros gyárudvaron . . . ? Kétségtelen, hogy amikor a szombati értekezleten úgy rám támadt mindenki az izé miatt, ő volt az egyetlen, aki fölszólalt mellettem. Még ezen a héten is szükségem lehet rá, őt tehát barátomnak kell tekinteni, pillanatnyilag. Egyelőre őt nem fúrom. Azaz. Viszont ugyanő az, aki a mi osztályunkra akarja rásózni azokat a nyavalyás hogyishívjákokat, nem, barátocskám, azt nem hagyom! Megfúrom, meg én! Gyurmási kolléga is segít nekem ebben. Gyurmásival aztán vitán felül egy lövészárokban harcolok, jelenleg. Viszont múlt héten elvitte Irmuskát moziba, akit én szerettem volna elvinni. Pfuj, de utálom ezt a Gyurmásit. Irmuskára nem haragszom egyelőre, mert a lelke mélyén velem rokonszenvez. Mindig elárulja, hogy a főnök mikor akar váratlanul az osztályunkra látogatni, és ezenfelül néha suttyomban reprezentál nekem egy-egy feketekávét. Igaz, Sarjúné visszamondta nekem, hogy ez a pimasz kis Irma azt híreszteli rólam, papucsférj vagyok, aki a fizetéséből még egy szimplára való zsebpénzt se tarthat meg . . . Sarjúnét kedvelem, mert mindig ad kölcsön néhány forintot, ámbár utálom, mert mindig visszakéri. A főnök pikkel rám, az bizonyos, sose kapok prémiumot — a héten fúrni fogom őt. Ámbár, noha nem szabad elfelejtenem, hogy a múltkor ő fogadta el újításként azt a baromságomat, és csak huszonöt százalékig kellett őt belevennem a buliba . . . Melegházit viszont totálisan meg kell fúrnom, ezen nincs mit töprengeni, ő kivétel nélkül mindig más klikkben van, mint én. Ámbár, noha, jóllehet úgy vettem észre legutóbb, mintha sikerült volna lecsapnia Irmuskát annak az undok Gyurmásinak a kezéről — ezért mindent megbocsátok Melegházinak, akit a fene egyen meg mégis, hiszen az én kezemről is lecsapja Irmuskát ezek szerint. Ámbár . . . Vincze Gézával se tudom, hányadán állok, az ördög vigye el ezt a sok turmix-jellemű kollégát! Nem mondom, Vincze Géza fúrja, fúrja Daróci kartársat, akit én is fúrok — de vajon nem akkor fúrja-e leghevesebben, amikor az én érdekeim egy kis ideig úgy kívánják, hogy bizonyos ügyben Daróci kartárssal tartsak?! Végül is egy bizonyos: hű barátom és harcostársam a gyárban csak csupán egyetlen akad: Golombek Rezső. Ámbár, ha jól meggondolom, ő a legádázabb ellenségem . . . Dunai Ferenc - e -AZ ?