Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1965-02-04 / 5. szám

10 Nem akart rosszat... Várnai György rajza Miért, maga més sohasem csinált hibát­'!... /cU dfytrk Két kisgyerek megy előt­tem az utcán. Hazafelé tar­tanak az iskolából, lassan, ráérősen, beszélgetve. Va­jon miről diskurálhatnak? Melléjük lépek és hallgató­zom. — Mondd — kérdi az egyik —, szerinted melyik a jobb, ha a jó után jön a rossz, vagy ha a rossz után jön a jó? Nem kísérem őket tovább. „Hogy is van ez? — állok meg tűnődve. — Valóban, melyik a jobb?” Büdös kölykök! Micsoda hülyeségekről beszélnek! Három napig ezen tör­tem a fejem. * Aki évekig meg tudott maradni egy olyan munka­körben, amelyhez nem ér­tett, akkor az tulajdonkép­pen már szakembernek szá­mít. Szakember abban, ho­gyan lehet szakértelem nél­kül megmaradni egy olyan munkakörben évekig, amelyhez nem ért. * A kereskedelem fejlődése és a nyelvhasználat szoro­san összefügg. Az emberek általában vesznek, vásárol­nak, de sajnos még mindig hallani azt hogy: — Szereztem egy ilyen és ilyen színű sálat. . . Vagy: — Szereztem a gyere­kemnek egy.. . Mit jelent az, hogy „sze­reztem”? Ez azt jelenti, hogy nem kapható mindig ez vagy az az áru, vagy ha kapható is, nem elég nagy a választék. Ez a „szeret­tem” azt jelenti, hogy a ve­vő ügyes volt, ügyeskedett, szerencsés volt, kapcsola­tokkal rendelkezett, sokáig kereste, míg végül megta­lálta, illetve megkaparin­totta magának a kívánt hol­mit, esetleg mások orra elől, vagyis zsákmányt ej­tett. Mennyivel szebb lenne, ha senki sem szeretne. Csak vásárolna. * Múltkoriban láttam egy filmet, amelyben a főhős feldúltan rótta az utcákat, mert otthagyta a menyasz­­szonya. Szegény egy szót sem szólt, dacosan össze­­szorította a száját, de mi a nézőtéren tisztán hallottuk, hogy mi jár az eszében, mit forgat a fejében, hangosan gondolkodott. Bizonyisten nagyon saj­náltam a pasast. No, nem a nő miatt, ha­nem azért, mert mindenki hallotta, mit gondolt magá­ban. „Ez a dráma, te idióta!” — akartam odakiáltani neki. De nem kiáltottam. Csak gondoltam magamban. ♦ Ceram professzor köny­ve, „A hettiták regénye” izgalmasabb mint egy de­­tektívregény. Sajnos, akárhányszor a kezembe veszem, mindig az jut az eszembe, hogy: hét tita, két tita, száz tita, haj!... (m) Egy kis hír üti meg a sze­memet az újságban. A bel­ga szenátus nyolcmillió frankkal emelte a királyi pár fizetését. Tavaly negy­venkét millióra tarthattak igényt, az idén ötvenet ve­hetnek fel az államkincs­tárból. Tűnődve teszem le a la­pot. Nem vagyok irigy ter­mészet, mások boldogulása nem marja a lelkemet. Egy dologra viszont kíváncsi vagyok. A módszerre! Mi­képpen sikerülhetett a fel­séges párnak ezt a közel húsz százalékos javítást ki­verekednie? Mert hogy nem ment simán, az biztos, így képzelem el a dolgot: Beállított egy szép napon a belga szenátus munka­ügyi osztályára a király és a királyné. A király eleinte csak zavartan topogott, szótlanul gyűrögette kérges kezében a koronáját. A felesége végül is rászólt: Mi lesz?! Mondjad már! Úgy, ahogy otthon megbe­széltük. — Kérem —lépett előbb­re a király —, nekünk fi­zetésemelés kellene. Lás­sák be, hogy manapság egy uralkodó család nem élhet meg negyvenkét millióból. A lakbér magas, drága a közlekedés, a gyerekek is­koláztatása is egyre többe kerül. Lassacskán a leg­elemibb fényűzést sem en­gedhetjük meg magunk­nak. Adjanak tizenhat mil­lió frank emelést! — Sajnálom — tárja szét karjait a szenátus munka­ügyi osztálya —, bérala­punk momentán nem teszi lehetővé a kérésük teljesí­tését.. Ha a besorolással nin­csenek megelégedve, for­duljanak panaszukkal a szakszervezethez. — Sehová sem fordu­lunk! — fakadt ki erre in­dulatosan a királyné. — Kilépünk és kész. Tessék kiadni a Koburg-dinasztia munkakönyvét! Elmegyünk királyi párnak oda, ahol jobban megbecsülnek ben­nünket. A szenátus munkaügyi osztálya rosszallóan csóvál­ta meg a fejét. — Gondolják meg jól az önkényes kilépők egész sor kedvezménytől esnek el. Ugrik az üdülés, meg­vonják a prémiumot, fél évig nem kaphatnak sem kincstári palástot, sem kincstári jogart. Nyűhetik a saját felszerelésüket. A nyugdíjuk is megsínyli majd. — Ez lehet — ismerte el a király —, maguk viszont itt maradnak, úgynevezett alkotmányos monarchia lé­tükre — királyi pár nél­kül! Szép dolog lesz, mond­hatom. A másik csak szívta a fo­gát, aztán megadóan legyin­tett: — Jó, jó, nem kell mind­járt fenyegetőzni. Tizenhat millióról persze szó se le­het, de a nyolcat megkap­hatják. Rendben? A királyi pár bólintott, így alkudtak meg nyolc­millióban. Szerintem. Kürti András * Leopárd a divat - Hogy fog anyu dsulni, ha meglátja, milyen nagyszerű leopárd-bundát csináltunk neki, apu kabátjából . . .

Next