Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1965-02-04 / 5. szám
10 Nem akart rosszat... Várnai György rajza Miért, maga més sohasem csinált hibát'!... /cU dfytrk Két kisgyerek megy előttem az utcán. Hazafelé tartanak az iskolából, lassan, ráérősen, beszélgetve. Vajon miről diskurálhatnak? Melléjük lépek és hallgatózom. — Mondd — kérdi az egyik —, szerinted melyik a jobb, ha a jó után jön a rossz, vagy ha a rossz után jön a jó? Nem kísérem őket tovább. „Hogy is van ez? — állok meg tűnődve. — Valóban, melyik a jobb?” Büdös kölykök! Micsoda hülyeségekről beszélnek! Három napig ezen törtem a fejem. * Aki évekig meg tudott maradni egy olyan munkakörben, amelyhez nem értett, akkor az tulajdonképpen már szakembernek számít. Szakember abban, hogyan lehet szakértelem nélkül megmaradni egy olyan munkakörben évekig, amelyhez nem ért. * A kereskedelem fejlődése és a nyelvhasználat szorosan összefügg. Az emberek általában vesznek, vásárolnak, de sajnos még mindig hallani azt hogy: — Szereztem egy ilyen és ilyen színű sálat. . . Vagy: — Szereztem a gyerekemnek egy.. . Mit jelent az, hogy „szereztem”? Ez azt jelenti, hogy nem kapható mindig ez vagy az az áru, vagy ha kapható is, nem elég nagy a választék. Ez a „szerettem” azt jelenti, hogy a vevő ügyes volt, ügyeskedett, szerencsés volt, kapcsolatokkal rendelkezett, sokáig kereste, míg végül megtalálta, illetve megkaparintotta magának a kívánt holmit, esetleg mások orra elől, vagyis zsákmányt ejtett. Mennyivel szebb lenne, ha senki sem szeretne. Csak vásárolna. * Múltkoriban láttam egy filmet, amelyben a főhős feldúltan rótta az utcákat, mert otthagyta a menyaszszonya. Szegény egy szót sem szólt, dacosan összeszorította a száját, de mi a nézőtéren tisztán hallottuk, hogy mi jár az eszében, mit forgat a fejében, hangosan gondolkodott. Bizonyisten nagyon sajnáltam a pasast. No, nem a nő miatt, hanem azért, mert mindenki hallotta, mit gondolt magában. „Ez a dráma, te idióta!” — akartam odakiáltani neki. De nem kiáltottam. Csak gondoltam magamban. ♦ Ceram professzor könyve, „A hettiták regénye” izgalmasabb mint egy detektívregény. Sajnos, akárhányszor a kezembe veszem, mindig az jut az eszembe, hogy: hét tita, két tita, száz tita, haj!... (m) Egy kis hír üti meg a szememet az újságban. A belga szenátus nyolcmillió frankkal emelte a királyi pár fizetését. Tavaly negyvenkét millióra tarthattak igényt, az idén ötvenet vehetnek fel az államkincstárból. Tűnődve teszem le a lapot. Nem vagyok irigy természet, mások boldogulása nem marja a lelkemet. Egy dologra viszont kíváncsi vagyok. A módszerre! Miképpen sikerülhetett a felséges párnak ezt a közel húsz százalékos javítást kiverekednie? Mert hogy nem ment simán, az biztos, így képzelem el a dolgot: Beállított egy szép napon a belga szenátus munkaügyi osztályára a király és a királyné. A király eleinte csak zavartan topogott, szótlanul gyűrögette kérges kezében a koronáját. A felesége végül is rászólt: Mi lesz?! Mondjad már! Úgy, ahogy otthon megbeszéltük. — Kérem —lépett előbbre a király —, nekünk fizetésemelés kellene. Lássák be, hogy manapság egy uralkodó család nem élhet meg negyvenkét millióból. A lakbér magas, drága a közlekedés, a gyerekek iskoláztatása is egyre többe kerül. Lassacskán a legelemibb fényűzést sem engedhetjük meg magunknak. Adjanak tizenhat millió frank emelést! — Sajnálom — tárja szét karjait a szenátus munkaügyi osztálya —, béralapunk momentán nem teszi lehetővé a kérésük teljesítését.. Ha a besorolással nincsenek megelégedve, forduljanak panaszukkal a szakszervezethez. — Sehová sem fordulunk! — fakadt ki erre indulatosan a királyné. — Kilépünk és kész. Tessék kiadni a Koburg-dinasztia munkakönyvét! Elmegyünk királyi párnak oda, ahol jobban megbecsülnek bennünket. A szenátus munkaügyi osztálya rosszallóan csóválta meg a fejét. — Gondolják meg jól az önkényes kilépők egész sor kedvezménytől esnek el. Ugrik az üdülés, megvonják a prémiumot, fél évig nem kaphatnak sem kincstári palástot, sem kincstári jogart. Nyűhetik a saját felszerelésüket. A nyugdíjuk is megsínyli majd. — Ez lehet — ismerte el a király —, maguk viszont itt maradnak, úgynevezett alkotmányos monarchia létükre — királyi pár nélkül! Szép dolog lesz, mondhatom. A másik csak szívta a fogát, aztán megadóan legyintett: — Jó, jó, nem kell mindjárt fenyegetőzni. Tizenhat millióról persze szó se lehet, de a nyolcat megkaphatják. Rendben? A királyi pár bólintott, így alkudtak meg nyolcmillióban. Szerintem. Kürti András * Leopárd a divat - Hogy fog anyu dsulni, ha meglátja, milyen nagyszerű leopárd-bundát csináltunk neki, apu kabátjából . . .