Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1965-03-11 / 10. szám

2 MEgGYŐZÖTT A NIKOTINELLENES AgiTÁCIÓ Isten hozzád, Fecske! hidd el, könnyem nem talmi, mert búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni. S hogy szakítunk — te meg én —, arra ok van sok, legfőbben az, mondják az okosok, hogy nyomodban pusztulás lohol, ölsz, butítsz, nyomorba döntsz, miként az alkohol. Cikkek, brosúrák, plakátok mondják, hogy irtsuk ki társadalmunk eme gondját, s én nem a felhőkben, hanem itt, a Földön, itt élek, tehát szót fogadok, tűzhalálra ítéllek! 2. Leszokni már azért is bölcs, mert az ember spórol. Jelzem, mikor híre kelt, hogy lemondok a bagóról, pánik tört ki, mely országosra áradt s hallom, ezért becsukják a lágymányosi gyárat. 3. Egyébként is, Fecske, hogy nekem megszűntél megmondom: céda vagy, gyakran el-eltűntél. Kerestünk napokig, az idő múlt, haladt s végül in flagranti voltál a pult alatt. De mi rosszabb, az, hogy randevúra híva mentem ... boldog óra lesz ez Fecske-szíva ... forrósodott szívem, bús banyakemence .. . é­s nem jöttél, helyetted eljött a Velence. 4. Míg írlak, te vers, tálcámon füstölög a Fecske, báván bólogat búcsút az izzó fejecske. Úgy fáj — csak azért, hogy meg ne egyenek a férgek — abbahagyni ezt az édes negyvenesztendős mérget. Mindegy, ugyő ... a Fecske jobban ... elégett... Ma már nem szívok. Maximum négyet. Bondy Endre Művészet és valóság. Számomra emlékezetes marad a Nemzeti előtti óra. Eske deszkáira. Két hete még a szép Lolára vártam az óra alatt. Hatra beszél­tük meg. Negyed hétkor lábujjhegyre állva körül­néztem. Sehol semmi. Szor­gosan átvizsgáltam a zsebe­imet, összegyűjtöttem és el­dobtam 13 vonaljegyet, 7 régi mozibelépőt és 2 sület­­len gombot. Fél hétkor le­rágtam a körmeimet, megfé­­sülködtem, zsebkendőmmel megtörölgettem a porossá vált cipőimet, kiválogattam és eldobtam a lekonyult tu­lipánokat. Háromnegyed hétkor melegem lett. Lázam van, gondoltam és kimért léptekkel jártam fel-alá. Hét órakor fejembe szállt a vér, kíméletlen lettem és határozott. Még tíz percet adok neki. Tovább nem já­ratja velem a bolondját! A tíz percből harminc letelt. Siet ez az óra, öt perc hosszabbítás. Ez még ha­marább telt le. Három a magyar igazság! Még öt perc. Fél óra sem múlt el, pontosan kilenckor a túlol­dalon megpillantottam a szép Lolát, üdén, hamva­san, szőkén, vidáman. Lé­giesen átlibegett az úttes­ten, kezét messziről csókra nyújtotta. — Régen vár?... — öblömböm ... nem tesz semmit — mondtam olvadékonyan —, az imént jöttem. — Imént?... — szólt hosszúra nyúlt, fagyos kép­pel, és tetőtől talpig végig­mért. — Szóval, ha ponto­san érkezem, órák hosszán leshettem volna! Várhatja, míg magának randevút adok! Tegye lóvá a nagyap­ját! K. I.a -----------­------­Vetélytársak A hajótörött első kérdése - Mondja, mi újság a Szabó családban?

Next