Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1965-12-30 / 52. szám

IGÉNYES HÖLGYVEZETŐ |^*5# “38 «03* •«* ?* ^ ^ S£ ?£{­­.#32 ^^^■^^^■■^•255-i?*­ - Majd én megmutatom, hogy Trabanttal is lehet feltűnést kelteni... - Megpukkadnak Kovácsék, ha meglátják, hogy mekkora kocsit hoztunk külföldről . .. SOKÁIG KELL VÁRNI EGY AUTÓRA .1­0 ag3u. - Ezt a mázlit, öregem . . . Mire letelik az öt év,­­ amit a sikkasztásért kaptam, éppen átvehetem a kocsit.­­ r&umammvrzJMMn: Jdd törlékedk PATRIOTIZMUS Szeretek beszélgetni a fod­rásszal, a postással, a parkőr­rel, a taxisofőrrel, de főleg a hálókocsikalauzzal. Érdekes emberek, sokat látnak, halla­nak, járják egész Európát. Ed­dig, valahányszor Franciaor­szágba utaztam, mindig ösz­­szebarátkoztam a hálókocsi­kalauzzal. Közlékenyek, gyor­san felmelegszenek. Unatkoz­nak. Százszor elnézni ugyan­azt a hegycsúcsot, ugyanazt a folyót, még csak-csak. De százegyszer? Tavaly mondta ugyanis az egyik francia hálókocsikalauz, hogy most látja százegyedszer a Hohe Tauernt. És ásított. Tehát ép­pen a százegyedik útnál unta meg. Nincs meghatározva, hányadik látásra un meg va­lamit az ember. Vonatkozik ez nőre, főnökre, színészre, feleségre. Az idén is francia volt a hálókocsikalauz, s annyit még elárult magáról, hogy párizsi, folyamatos társalgás­ba azonban nem tudtam be­levinni. Nem érdekelte se a sport, se a politika, se az űr­hajózás. De tovább próbál­koztam. Kíváncsi voltam, mi a nyitja. S végül is rájöttem. — Melyik quartier-ben la­kik’. — kérdeztem, vagyis me­lyik városnegyedben. Erre aztán felcsillant a sze­me. — A tizennyolcadikban!­­ És áradt belőle a szó Párizs egyik szerény kerületéről. A párizsi francia ugyanis ra­jong a quartier-jáért, az neki a legszebb, a leggyönyörűbb, ott a világ közepe. Ha más nem, egy ferencvárosi ezt megérti. Amikor megérkeztünk Pá­rizsba, ő füttyentett hordá­rért, majd mindenkit félre­nyomva, segített a leszállás­nál. S nem akarta elfogadni a borravalót. De azért elfo­gadta. KRITIKA A híres színész vidéken vendégszerepel. Természete­sen nagy sikere van. Három­szor megismételtetik vele azt a számot, ami miatt az or­szág lakosainak felén kar­műtétet kellett végezni. A könyökükön jött ki ugyanis az a bizonyos dal. És egy ilyen kinövéssel nem lehet komoly termelőmunkát vé­gezni. Az előadás végén odamegy a színészhez a helybeli da­lárda basszistája, s hosszan rázza a kezét. — Gratulálok, művész úr! Nagyszerű volt! A színész szerényen moso­lyog. A basszista hozzáteszi: — De azért a filmen és a televízióban élethűbbnek tet­szik lenni. AZ ORVOS Panaszkodom az orvosom­nak, hogy rosszul alszom. — Vagy rögtön elalszom — mesélem —, és akkor három órakor felébredek, és hány­kolódom reggelig, mert há­romkor már nem lehet be­venni semmit, mert akkor egész délelőtt bamba lesz az ember. Vagy pedig képtelen vagyok elaludni, de ha beve­szek valamit, az csak három­négy óráig hat. — Pontosan az én esetem - feleli az orvos. — Rögtön felírok valamit — És ez használ? — Nem tudom. Majd meg­telefonálod. Ha jó, szedni fo­gom én is. DRUKK A Vígszínházban, A fizi­kusok premierjén, színpadra lépésre vár a fiatal színész. Rettenetesen drukkol. Oda­megy hozzá az egyik fizikus alakítója, s megfogja a vállát. — Mit drukkolsz? Neked könnyű. Te a főpróbán po­csék voltál, te csak jobb le­hetsz. De én óriási voltam, és nem biztos, hogy ma meg tudom ismételni. Fendrik Ferenc !

Next