Ludas Matyi, 1966 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-23 / 25. szám

10 LE A BÜROKRÁCIÁVAL ! Szabadtéri kiszolgálás A fenti cím nem holmi zöldvendég­lőre vonatkozik, hanem a város szívé­ben levő Marx téri Express Büfé lángos­­részlegére. Itt ugyanis a finom meleg káposztás lángost „az utcán át" árusít­ják. Számtalanszor tanúja voltam már, hogy hosszú és türelmetlen sor áll a pár négyzetméternyi lángoskombinát előtt a járdán. Az ilyesfajta fölösleges tumultus nyilván elkerülhető lenne, ha a kapacitást a csúcsforgalmi időben nö­velnék. De van még valami, amin szin­tén üdvös volna változtatni. Jelenleg a forró olajtól csöpögő jókora lángosok­­hoz csupán egy apró papírdarabkát ad­nak, amely pillanat alatt átnedvesedik, miáltal a Marx tér kérdéses része ál­landóan tele van lángost fújó és olaj­tól csöpögő emberekkel, ami nem a leg­­esztétikusabb látvány. Mellesleg a ven­dégek a lángos elfogyasztása után a pa­pírfecniket az aszfaltra szokták hajigál­­ni... Szóval ezeket a problémákat kellene megoldani az illetékeseknek, méghozzá úgy, hogy a városkép is jóllakjon és a káposztás lángos is megmaradjon! (drbh) Teljes nyugalom „Napfény-export" címmel közölt cikket nemrégiben a Magyar Nemzet. A cikk így kezdődik: „Boldog ország az, ahol ilyen sok napfény van! - sóhajtott fel a Balaton mel­lett egy norvég turista ..." A végén pedig ez olvasható: „Igaza volt annak a dán tu­ristának, boldog ország ez a miénk, ahol ilyen sok nap­fény van." Szegény turista! Úgy megrészegült a mi sok napfényünktől, hogy a végén már azt sem tudta, hogy nor­vég-e vagy dán ... F. I. Budapest Bulgáriában hallottam ezt a viccet. Az egyik gyár felvételi iro­dájában munkára jelentkezik egy fiatalember. Azzal utasít­ják el, hogy: — Mi csak szerencsés em­bereket veszünk fel­ — és ha szabadna kérdez­nem, ki a szerencsés ember önök szerinti — Az, aki vagy nekem, vagy a felettesemnek barátja, ismerőse vagy rokona! Slyucs­ Pál Békéscsaba A Népsportban olvastam: „A júliusban sorra kerülő Európa-bajnokság nemcsak a részvevők számára lesz nagy esemény, hanem Szombat­helynek is. A város polgár­­mestere fogadást ad ..." Me­gint polgármestere lenne Szombathelynek? Legutóbb, amikor arra jártam, még a tanács vb-elnöke állott a vá­ros közigazgatásának az élén. K. K. Gyöngyös Az Ország-Világban olvas­hattuk: „Aki a szovjet tudo­mány és technika újdonságai iránt érdeklődik Rigában nem hagyhatja ki a va­gy­o­n­gy­á­r megtekintését." Hát ilyen is van." Ha magán­ember is lehet megrendelő, okvetlenül rendelek egy kis vagyont! Persze, csak akkor , ha nem kerül egy vagyonba! Bakta Ferencné Budapest Már évek óta szeretnék szert tenni egy szalmakalapra, de eddig hiábavalónak bizo­nyult minden igyekezetem. Szalmakalap-utánzat kapható ugyan, de az, sajnos, nem vált be ... Női szalmakalap na­gyon sok van, de azt nem merek hordani, mert még fél­reértenék ... Jó lenne, ha a szalmakalap-fronton is kivív­hatnánk már végre a férfiak egyenjogúságát! Farkas Imre, Bp., I., Gellérthegy u. 14. Hallottam egy viccet, meg­írom, hátha másoknak is tet­szik: Rémült arcú férfi fut a sar­kon posztoló rendőrhöz: - Rendőr elvtárs, rendőr elvtárs, az éjjel ellopták a Trabantomat.. . Csak a taka­róját hagyták meg! Mire a rendőr:­­ Jól kirázta azt a takarót? Hátha benne van! T. J. Budapest O­dm&s MupMtlLy Barátommal sétálok a Körúton. Egyszer csak megtorpan egy lámpa­bolt kirakata előtt. — Nézd csak, pont ilyenre van szükségem! — mutat egy lámpára. Csupa modern formájú, merész vo­nalú lámpa, lengyel és NDK import. A barátom ízlésének egy lila, nyo­mott formájú gombára emlékeztető olvasólámpa felel meg, az ára sem magas: egy magyar lilából, mármint egy százasból, még vissza is adnak. — Tudod — folytatja a barátom, amíg befelé igyekszünk —, a házas­élet egyik kis próbatétele, ha vala­melyikünk tovább szeretne olvasni még, de a másik már aludna. Ez egy olyan lámpának ígérkezik, amelyik csak egy személyre szórja a fényt, így helyreáll a házibéke. Bizakodással eltelve nézegetjük bent az üzletben a polcokra kirakott lámpákat. A lila gomba — más ízlé­­sűek számára — zöldben és sárgá­ban is fellelhető. Kedvtelve forgat­juk, próbálgatjuk, csettintgetjük a gombját, várjuk, hogy jöjjön egy el­adó, aki majd rábeszél arra, amit amúgy is meg akarunk venni, esetleg egy másik, még gombább és még li­lább lámpát hoz a raktárból, és annak páratlan előnyeit ecseteli. — Ha pár forinttal drágább is ez, uram, de ... — fogja mondani. De nem mondja. Mert nem jön senki. Álldogálunk, beszélgetünk, a téma csapongó, az esti mozi várható esélyeit latolgatjuk, a lámpáról már nem is esik szó. Eladó nem jön. Egy kék köpenyes rendezget valami fon­tosat az árukiadó részlegben, az elő­térben, egy asztal körül, három öblös fotelben civilek ülnek, futballról be­szélgetnek. Talán a „Tekintse meg ernyőraktárunkat!” feliratú helyiség­ben vannak az eladók? Ki tudja. Ti­zenöt perce vagyunk már az üzlet­ben (ez jóval több, mint egy negyed­óra ...), amikor a barátom dönt: menjünk el innen, micsoda üzlet az, ahol ennyi ideig senki nem jön a ve­vőkhöz vagy az őrizetlenül hagyott lámpákhoz. Nyugodtan berakhattuk volna az aktatáskáinkba a fél üzletet, senki sem futott volna utánunk rend­őrért kiáltozva. Ez valóban ideális munkahely. Ideális elsősorban az ott dolgozóknak — embertelen hajszáról igazán nem lehet itt beszélni —, de ideális lehet olyan író részére, aki szereti, ha munka közben emberekkel van kö­rülvéve, de zavarja a kávéház zajos forgataga. Itt leülhet a kényelmes fotelbe, előtte ott az asztal, pincér nem zavarja, ide nem jön be totó­árus, nem alkalmatlankodik fölösle­ges ismerős, az eladók biztosan nem lépnek hozzá. Az üzlet kellemes hű­vös nyáron, és télen bizonyára jól temperált. Szürkületkor felgyújthat egy kis lila gomba­lámpát, és annak szűrt, kellemes, egyszemélyes fénye mellett vígan lehet dolgozni. Minden hasonló környezetre vágyó író kollé­gámnak melegen ajánlom ezt a bol­tot. Én is itt írtam ezt a krokit. Tardos Péter

Next