Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-12 / 50. szám

• ••••••••••• •• nagytakarítás az űrben VALAMIT HALLOTT A GYEREK — Reggel óta csak ennyit építettél?! — Ne felejtsd el, anyu, ez társasház építkezés! FRANKVÁLSÁG Fülöp György rajza — A fene egye meg! Valamelyiknek mindig szaga van, magyarázat — Elmulasztottam beüvegeztetni, de mivel azóta többször is betört volna, megtakarításnak is nevez­hetjük. ASZLÁNYI KÁROLY: December nyolcadikén volt harminc esztendeje, hogy Aszlányi Károly, a tehetséges regény-, színdarab- és film­író tragikus körülmények között elhunyt. Az alábbiakban közölt néhány ceruzajegyzete is bizonyítéka fanyar hu­morának, bölcs emberismeretének. SORSOK Zeno, a görög bölcs meg­verte szolgáját, mert lopott. — Hahó — mond­ta a szolga —, te azt tanítod, hogy mindenkinek előre meg van írva a sorsa! Az én sorsom, hogy lopjak, miért ütsz hát? — Mert az én sorsom az, hogy üsselek. HÁROM ABSZOLÚT MŰVELT EMBER Az elsőhöz feketére vol­tam hivatalos. Szobájának a falát teljesen elborították a könyveik. — Ezeket mind elolvasod? — kérdeztem. — Ördögöt — mondotta —, azért raktam ide, mert ki nem állhatom ezeket a modern tapétákat. A második Napól­on éle­tét forgatta a könyvkereske­désben. — Jól végződik? — kér­dezte habozva. A harmadiknak a kisujjá­ban volt a világirodalom. Sajnos, a fejében nem volt. Elolvasta Swift Gulliverjét és ezt mondta nekem: — Szép, szép, csak egy kissé valószínűtlen. HÍR Londonban megnyílt a vi­lág első bacillus múzeuma. Nem biztosították be lopás ellen. RÁDIÓHALLGATÓ A minap felolvastam a rádióban. Ha nem volnék olyan vészesen szerény, mint amilyen vagyok, azt monda­nám, hogy sikerem volt. El­lenben másnap kaptam egy levelet, amely így szólt: „Uram, az ön szombati előadásánál unalmasabb sü­letlenséget még életemben nem hallottam. N. N.” Talán igaza van. A baj csak az, hogy az említett előadás délután hatkor hangzott el a stúdióban, a levelet pedig a postabélyeg­ző árulkodása szerint délben adták fel. PÁRBESZÉD — Egy belső hang azt mondja nekem, hogy éne­kesnő legyek. — De sajnos, a külső hang... TAPINTATLANSÁG — Szép lakásod van. Gyö­nyörű ez a modern váza a kandalló bal sarkán. De miért nem veszed meg a párját? — Mert az első feleségem hamvai nyugszanak benne. A második még él. GONDOLAT-FORGÁCSOK Amerikának két nagy nevet köszönhet az emberiség: Lin­colnt és Lindberghet. Kolumbusznak sokkal kevesebbet kö­szönhetünk: Amerikát.* Egy megrögzött gyilkos a hatóságokat éppúgy meg tudja téveszteni, mint a saját lelkiismeretét. Csak egyet nem té­veszthet már meg: az áldozatát. * * Ki korán kel, aranyat tel. Ez nem az aranyásók jelmon­data, hanem a strébereké.* Az egyetlen dolog, amiért egy férfinak érdemes élni: a nő. A nőnek azt hiszem, azért érdemes élnie, hogy ő legyen az egyetlen dolog, amiért egy férfinak élni érdemes. * Soha nem bíztam az olyan emberben, aki a szemembe mert nézni és állta a tekintetemet, mert ez demonstráció, amire tisztességes embernek nincsen szüksége. (Papp Rezső gyűjtése)

Next