Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-29 / 9. szám

SuLvoS SéRTéS — Nem szabad nyilvánosan megsértődni ! — mondta sóhajtva Diego di Primavera, a volt radíriai diktátor, a „Supremo”, ahogyan akkoriban ezt a tisztséget nevezték. A szomszédos figuriai főváros, Leimola egyik kávéházában beszélgettem a száműzött államfővel. Ez a kávéház meghitt találkozóhelye volt a közéleti emigránsoknak. Ide szokott járni Alfonz herceg, a volt azték régens, aki hamiskártyázással igyekszik megkeresni maga és kis családja számára a szükséges anyagiakat, amióta felhagyott a borügynököléssel. Az ablak melletti sarokban egy volt berengár király, akinek a nevét, sajnos elfelejtettem, néhány új petákért elmeséli jelentősebb háborúinak rövid történetét. Diego di Primaverát sem veti fel a pénz, s amikor meghívtam egy pohár abszintra, hálából az előbbi jótanáccsal ajándékozott meg. — Nem holmi elvont elmélkedés ez — mondta, poharát egy hajtásra kiürítve —, hanem olyan igazság, amelyet, fájdalom, a gyakorlat bizonyított be. Hogy az elején kezdjem, tisztelt és rettegett feje voltam a radír államnak. Egyszerű tábornokként kezdtem, majd egy államcsíny révén jutottam parancsuralomra, s engedtem annak a kérésnek is, hogy a képességeimnek legjobban megfelelő Supremo nevet vegyem fel. — Szent voltam és sérthetetlen — sóhajtott a visszaemlékezéstől meghatottan —, s még az ateisták is istenként imádtak. Egy szép napon aztán — szép kis nap volt, mondhatom! — egy fiatal könyvelő részeg fővel valamelyik kültelki zúgkocsmában a következőket kiáltotta: „A Supremo kockafejű hülye!” Mondanom sem kell, hogy a magáról megfeledkezett emberbőrbe bújt felségsértőt azonnal letartóztatták és rögtönítélő bíróság elé állították. Amikor a bíró megkérdezte a vádlottat, hogy valóban kockafejű hülyének nevezte-e Radíria Legfelső Lényét, a vádlott e keresztkérdés hatása alatt bevallotta, hogy valóban azt mondta, kockafejű hülye vagyok. A tárgyalóterem közönsége valósággal felhördült erre a szörnyűségre, s a felháborodástól remegő hangon suttogták egymásnak, hogy milyen elvetemült fajzat lehet az, aki kockafejű hülyének nevezi Radíria, sőt, talán az egész világ első emberét. — A tárgyalást — folytatta a száműzött egy újabb pohár abszint elfogyasztása után — a rádió és a tévé is közvetítette, s a közvetítést átvette a hispanovízió is. A lapok már aznap déluán hatalmas címekben harsogták: „Bíróság előtt felel bűnéért a gazfickó, aki kockafejű hülyének nevezte a Supremót!” A tanúk különben egybehangzó vallomások-ban igazolták, hogy a könyvelő kockafejű hülyét mondott, mindössze ketten hallottak mást, az egyik „barom”-nak értette a kifogásolt szót, a másik pedig „kreténének. Ez persze nem volt más, mint a tanúvallomások ismert különbözősége, mivel azonban a többség kitartott a „hülye” mellett, a bíróság tényként fogadta el. Az ügyész hosszú vádbeszédben ostorozta a vádlottat, s kifejtette, hogy a legsúlyosabb büntetést érdemli az, aki kockafejű hülyének nevezi Radíka fejét. Dörgő taps közepette így fejezte be beszédét: „Kockafejű hülye a mi Supremónk? Nem, ezerszer nem! A legkiválóbb alakja ő a radír történelemnek!” — A kirendelt védőügyvédnek érthetően nehéz dolga volt. Ő maga is készségesen elismerte, hogy nem felel meg a valóságnak, miszerint a Supremo hülye lenne, ez nyilvánvaló rágalom. Mindenkinek lehet rossz napja, de ez nem ok a rosszindulatú általánosításra. A „kockafejű” jelzőre vonatkozólag azonban kijelentette, hogy ha valakinek férfiasan szögletes, markánsan körülhatárolt térhatású arca van, ez talán nem sértés, s kérte a tudományegyetem geometriai fakultásának szakvéleményét. Az indítványt természetesen elutasították, majd a vádlottat felnégyelésre ítélték, amiért — idézek —: „a szeretett államfőt kockafejű hülyének nevezte”. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a fellebbezés során a vádlott fiatal korára való tekintettel a büntetést karóbahúzásra enyhítették, majd amikor a legfelső bíróság előtt a könyvelő kijelentette, hogy megbánta bűnét, meggyőződött arról, hogy nem vagyok kockafejű hülye, majd ünnepélyesen megígérte, hogy soha többé nem nevez kockafejű hülyének, összbüntetésül dorgálásra ítélték, és alacsonyabb beosztásba helyezték. Gyaníthatóan azért kegyelmeztek meg neki, mert válogatott asztaliteniszező, s éppen kezdődtek az összlatin bajnokságok. — Ezzel tulajdonképpen kielégült az osztó igazság, én azonban különös változásokra lettem figyelmes. Egyik gyújtó hatású beszédem során észrevettem, hogy többen mereven néznek rám. Mit néznek? — gondoltam, mért nem őrjöngenek inkább a lelkesedéstől? Aztán ilyesféle suttogásokat hallottam: „Tényleg van valami kockaszerű vonás benne!” Meg: „Nem szabályos kocka, inkább téglaalakú.” És effélék. Amikor a Nemzeti Színházban egy Caesar-tárgyú darabot játszottak, s a római diktátor így kiáltott fel: „A kocka el van vetve!”, olyan röhögés tört ki, hogy félbe kellett szakítani az előadást. A méreg egyre terjedt. Rendeletileg kellett betiltani a kockázást, a kockaköveket és a kockasajtot. Egyik vicc a másik után született, de csak suttogva tréfálkoznak, mert — úgymond — az ilyesmi kockázatos. — Rövid leszek. Egy cseppet sem csodálkoztam azon, amikor egy hajnalon felfegyverzett ifjú tisztek rontottak be hálószobámba, elém tettek egy lemondó okiratot és egész Figuriára kiterjesztett útlevelet. Az egyik tiszt így mentegetőzött: „Nem a mi hibánk, ön eszményi zsarnok volt, önfejű kegyetlen, hiú. De nevetségessé tette magát.” Beláttam, hogy igaza van. Különrepülőgépemen Lejmolába jöttem. A különrepülőgépet zálogba tettem s azóta itt élek szegényen de élettapasztalatokban gazdagon. Megtanultam, hogy aki szent és sérthetetlen, az ne sértődjék meg. Akkor még nem tudtam ezt, mert hülye voltam. Látja, van önkritikám. Kockafejű persze nem vagyok, sőt, akkor a legszebb radír férfiúnak számítottam. Magam is levontam egy tanulságot az érdekes történetből. Nem érdemes zsarnokságot vállalni. Olyan rosszmájúak az emberek! Feleki László IMPORT HUMOR ~| - Érdekes! Leltár szerint eggyel kevesebben pi vagyunk! (,,Krokodil", Moszkva) — Honnan veszi, hogy én nem viselek nyakkendőt?! _______________________________ Kulenspic’t/íd”, Berlin) — Jaj, a férjem! Úgy látszik, csak a Közel-Keletre ment, én Távol-Keletet értettem! („The New Yorker) ÖTÓRAI TER . . LE A BÜROKRÁCIÁVAL! NINCS! Orion táskarádióm 50 kiloohmos potenciométere egy évvel ezelőtt tönkrement. Azóta sem tudom ezt az alkatrészt beszerezni, bár jártam érte Pesten is, Debrecenben is. Takács Péter Tetétlen Kossuth utca 74. Tavaly szeptemberben vásároltam egy orkán-zekét, hamarosan elromlott a cipzára, és kiderült, sehol sem árusítanak ehhez a kabáthoz való hosszú cipzárt. E nélkül viszont majdnem annyit ér az egész, mint az a bizonyos nyeletlen bicska, penge nélkül Gyócza István Komló Pécsi út 42. Beteg feleségemnek az orvos — többek között — villanypárnát rendelt. Keresztül-kasul bejártam érte az egész fővárost, sehol sem kaptam. Zsembéri Ferenc Bp. Vin. József krt. 37/39