Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-11 / 37. szám
a fiamnak motorkerékpárt vásároltam a spórolt pénzemből. Amikor anyám megtudta, a szívéhez kapott, és azt kiáltotta felém: — Gyilkos! A feleségem elsápadt a hír hallatára, és kijelentette, hogy őrült vagyok. Örült vagyok, hogy megengedtem a fiamnak a motorvásárlást. — Megölted a fiadat! — mondta a nővérem. A sógorom nem szólt semmit, csak gyászos képet vágott, és megszorította a kezem. — Gyilkos! — mondta az anyám. — Örült! — mondta a feleségem. Én nem szóltam semmit, csak nevettem. Nevettem rajtuk. Később feltűnt, hogy milyen furcsán nevetek. Amikor egyedül voltam, a tükör elé álltam, és nevettem, ellenőrizni akartam, hogy valóban furcsán nevetek-e? Megállapítottam, hogy teljesen normálisan nevetek. Sajnos, a feleségem rajtakapott, hogy a tükör előtt állva nevetgélek, és attól a perctől kezdve gyanakodva nézett rám. — «Motort vettél a fiadnak? — kérdezte egy barátom. — Ez őrület! Kész gyilkosság! Érted ? Kész gyilkosság! — Túlzásba viszed a dolgot — mondtam a barátomnak, aztán sietve elbúcsúztam tőle. Nem volt semmi dolgom, de valami belső nyugtalanság űzött, kergetett. Talán a lekiismeret-furdalés. Valaki látott az utcán, és mint később a feleségemnek elmesélte: megijedt tőlem. Lehajtott fejjel sompolyogtam a fal mellett, és valamit motyogtam magamban. — Gyilkos! — mondta az anyám. — Nem olvasod az újságok baleseti krónikáit?! — Őrültség! — mondták a kollégák. — Őrültség motort venni! Akkor már éreztem, hogy valami baj van velem. Álmatlanság kínzott és étvágytalan voltam, és ha motorkerékpár-zajt hallottam, ideges rángások futottak végig az arcomon. — Mi bajod? — kérdezte a feleségem. — Az utóbbi időben olyan különösen viselkedsz! Egy este beszedtem három Tardylt, hogy aludni tudjak. El is aludtam, de szörnyű álmom volt. Azt álmodtam, hogy fekete álarcban, fekete köpenyben lófrálok az utcán, éjnek évadján. Egyszer csak egy fiatal lány kerül az utamba. Én elére lépek, és fenyegető hangon azt mondom: — Szép kisasszony, veszek magának egy motort! A lány rémülten hátrál, és visítozik: — Nem! Nem kell! — De miért nem?! — kiáltok rá. — Fogadjon el tőlem egy motorkerékpárt. Hány köbcentiset óhajt?! — Nekem nem kell! Nem kell! — sikoltja a lány, és futásnak ered. Másnap olvasom az újságban, hogy egy őrült gyilkos ólálkodik a pesti éjszakában, és az a trükkje, hogy motorkerékpárokat kínál fel védtelen nőknek, így akarja eltenni őket láb alól. Mielőtt a rendőrség kézre kerítene, verítékben fürödve felébredek. — Mit álmodtál? — kérdezte a feleségem. — Már vagy fél órája azt üvöltöd: „Ártatlan vagyok!” Reggel fáradtan, elgyötörten ébredtem, még borotválkozni sem volt kedvem. Borostás arccal mentem dolgozni. A hivatalban figyelmeztettek: elfelejtettem inget venni. Zavartan dadogtam: mindennek az az átkozott motorkerékpár az oka. Munkaidő után elmentem a motorkerékpár-gyárba, és kerestem azt a pszichológust, aki a szüleikkel foglalkozik, azokkal a szülőkkel, akiknek a gyereke motorkerékpárt vásárolt. Azt mondták, ilyen nincs náluk. Miért nincs? Miért? Szegény szüleikkel senki sem törődik. Pedig milyen jólesne, ha a motorkerékpár-gyár mondana nekik néhány vigasztaló szót, ha a főmérnöknek kiönthetnék a lelküket, ha kibeszélhetnék magukból a problémáikat. A fal mellett osonva mentem hazafelé. S azt mondogattam magamban: „Nem vagyok őrült! Nem őrültem meg, amikor motort vettem... Nem őrültem meg.. Valaki nekem jött, és még azt sem mondta, hogy pardon. Dühösen megfordultam és azt sziszegtem feléje: „Na várj csak, majd veszek neked egy motorkerékpárt!” Hirtelen motorzúgást hallottam. Felkaptam a fejem. A fiam motorozott el mellettem, a hátsó ülésen egy csinibabával. Jókedvűen integettek, és valamit kiabáltak is, de nem értettem. Nagyon gyorsan mentek, de én mégis előbb értem haza. A fiamnak ugyanis 125 köbcentis motorja van, nekem viszont 250 köbcentis lelkiismeret-furdalásom ... Mikes György A SZTÁR - Jatt - Csaik gót stílusúkapuban hajlandó védeni! BAJOR TURISTAÚT MODERN GRAFIKAI KIÁLLÍTÁSON