Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-11 / 37. szám

A PESTI ÉJSZAKÁBAN - Könyörüljetek! Elromlott az autónk, és itt sehol nem kapni villamosjegyet!... SZEZON VÉGE Ahány ország, annyiféleképpen bánnak a hippikkel. Kiderült, hogy a hidegnek és érzéketlen­nek hitt angol nép bánik a leg­­gyengédebben hippijeivel. A hip­pik, mint ismeretes, szeretnek szabad ég alatt halni, ilyen mó­­don tudnak ugyanis megmene­külni a polgári rend és a mosa­kodás rémétől. Londonban a Green Park a brit hippik legis­mertebb hálóhelye. Reggelenként a rendőrök vagy a parkőrök gyengéd érintéssel ébresztik fel a hippiket, jó reggelt kívánnak nekik, és néhány megjegyzést tesznek az időjárásról. Nem így Amszterdamban! A holland hip­pik fő hálóhelye a főváros köz­ponti tere. Reggelenként a köz­­tisztasági hivatal dolgozói jelen­nek meg, és vízfecskendővel éb­resztik fel a gyanútlanul szen­dergő hippiket. Ez nemcsak elké­pesztő brutalitás, de egyben még a mosakodásra is emlékezteti a víztől irtózó hippiket. HOGYAN KELL HIPPIKKEL BÁNNI? AZ ELSŐ HÁZI FELADAT - Ha most nem tanulod meg helyesen leírni, fiam, akkor soha az életben ... eneca egy eb. Fajtá­ját tekintve tacskó, beosztását nézve szobakutya. Pillanatnyilag a sarokban ül és nyüszít. Véges kutyaeszével kép­telen felfogni, hogy hű pajtása, a hatéves Gábor, miért verte meg, amikor egyetlen beléje sulykolt reklama ellen sem vétett Szemrehányóan néz és ab­bahagyja a töprengést. Új­­ra megállapítja, hogy az ember rendkívül kiismer­hetetlen és bonyolult, még akkor is az, ha csak hat­éves. Hogyan is jöhetne rá, hogy ezúttal egy szá­mára teljesen ismeretlen vezérigazgató miatt tépték meg. Ezt ő nem tudja, mint ahogy az a bizonyos vezérigazgató sem sejti, hogy miatta ilyen igazság­talanság esett egy kutyán. Ennek a vezérigazgató­nak az öltözködésnél el­szakadt a cipőfűzője, és ettől rendkívül ideges lett. Reggel gyanútlanul be­ment hozzá egy osztályve­zető. Pont kapóra jött: — Vegye tudomásul, hogy a jövőben nem fo­gom tűrni az ilyen felelőt­len munkát! — förmedt rá az igazgató, majd lehord­ta a sárga földig. Az osztályvezető reszke­tett a dühtől, persze csak amikor elhagyta a vezér irodáját. Visszatérve a szo­bájába, meglátta, hogy a titkárnője éppen a száját rúzsozza. — Mit gondol, mi ez? Kozmetikai szalon? — tá­madt rá és hamarosan a titkárnőről minden kide­rült, csak az nem, hogy rendes ember. Aztán be­ment a szobájába és mi­után dühét levezette, nyu­godtan nekiállt a reggeli lapok böngészésének. A titkárnőt a vőlegénye hívta telefonon. — Hogy aludtál mókus­­kám ? — búgta a szerel­mes ifjú. — Abbahagyhatnád ezt a hülye gügyögést — zen­­dített rá a szerelmes ara és öt perc alatt kiosztotta a szóhoz sem jutó vőle­gényt, aki emellett mű­vezető volt egy gyárban. A derék vőlegény éppen letette a telefont, amikor Sipeki szaki lépett hozzá, és közölte, hogy nyers­anyag híján leállnak a gé­pek. — Akkor leállnak. Mi vagyok én? A maguk daj­kája ? Hát köteles vagyok én úgy ugrálni, ahogy ma­guk fütyülnek? — harsog­ta és olyan helyre küldte Sipeki szakit, amely már kívül esik a gyár terüle­tén. Ettől meg is könnyeb­­bült és bement az irodá­jába, hogy egy szép sze­relmes levelet írjon meny­asszonyának. Sipeki az első ipari ta­nulót felpofozta. A srác tehetetlen dühé­ben rányújtotta a nyelvét a portásra. Mire a portás megtorol­hatta volna a szemtelensé­gét, a srác már messze járt, így dühében a kö­vetkező távozó munkást, egy bizonyos Kemecsei Ágostot, bevitte a kuckó­ba és tetőtől talpig meg­motozta. Szerencséje volt, mert Kemecseinek nem tetszett az ügy, így kiok­tathatta a portás jogaira és a dolgozó kötelességei­re. Kemecsei dúlt-fúlt A buszon egy férfi a lábára lépett. — Nem tud vigyázni, maga állat?! — dörögte. — Állat a maga nagyné­nikéje! — válaszolt a fér­fi, és ezt követően kölcsö­nösen kimerítették a be­csületsértés minden lehet­séges változatát. A férfi, miután leszállt az autó­buszról, keresett egy kö­zértet, ahol valamelyik eladón kitöltheti a dühét. Karbucsek Jenőné eladót érte az a megtiszteltetés, hogy a zaklatott férfi ala­posan leszidja. Az inge­rült vevő távozása után Karbucsekné három szalá­mivéget csempészett bele egy vevőnek, Babanyecz Gusztávnénak a felvágott­jába, hogy megbosszulja a rajta esett sérelmet. Ba­­banyeczné csak otthon vette észre, hogy mi tör­tént. Visszamenni már­­nem volt kedve, de nem is me­hetett volna, mert a férje, Babanyecz Gusztáv haza­tért. Éppen ezért az asz­­szonyka a férjén vezette le a dühét, és különböző megjegyzéseiket tett rá. Hamarosan önfeledt ordí­­tozás verte fel a ház csendjét. Babanyecz nyu­godt ember volt, de a megjegyzések annyira fel­ingerelték, hogy éppen egy dísztárgyat keresett, amit a falhoz vághat, amikor megérkezett a játszótérről Gábor, a hatéves fiú, ma­gával vonszolva Senecát, az egyéves ebet. — Hogy nézel ki? Mint egy disznó! Majd adok én neked! Minden héten el­­nyűsz egy nadrágot — kia­bált az atya, és máris csattant a pofon. Gábor sírva menekült és tehetetlen dühében jól elagyabugyálta Senecát, de ezt az olvasó már tudja. Lám, ha reggel nem sza­kad el az a nyavalyás ci­pőfűző, hány embernek lett volna szebb napja és egy kutyának sem kellett volna csalódnia az embe­rekben. Bizony mondom nektek, erősebb cipőfűzőket kelle­ne gyártani... * C. F.

Next