Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-25 / 52. szám

FONTOS EMBER PÁRBAJ BECSÜLETSÉRTÉSÉRT — Ugye, holnap is be tetszik jönni, Bori néni? MAI PÁSZTOROK H­álunk mindig novem­ber elején kezdődik a karácsony. A fele­ségem ugyanis már akkor elejt néhány szót arról, hogy közeledik a szeretet ünnepe, és nagyon kíván­csi, milyen a fantáziám, meglepem-e majd őt olyan ajándékkal, aminek örülni tudna. Így van ez nálunk immár nyolc esztendő óta, amikor az anyakönyvveze­tő előtt kimondtam boldo­gító hozzájárulásomat még boldogítóbb házasságunk­hoz. Igaz lelkemre mon­dom, nem bántam meg. Még így is jobb életem van, mintha továbbra is agglegény maradtam vol­na ... Az én fantáziám a ka­rácsonyi ajándékokat ille­tően semmit sem változott, de a feleségemé sem. Azon a bizonyos novemberi na­pon, amikor feleségem a szokásos karácsonyi előze­test az idén is lejátszotta, azt mondtam, hogy kap tő­lem két brokátpaplant. Er­re nyomban azt felelte: nem csalódott bennem, va­lóban nincs fantáziám, ne­ki a két brokátpaplan nem karácsonyra jár tőlem, ha­nem bármelyik hétköznap­ra, mert nekem még a bő­röm alatt is van pénzem. Ezt ő nem irigyli tőlem, de emlékeztet arra, hogy én csak a havi fix fizetésemet adom haza, a mellékkerese­temből és a prémiumomból csak morzsák jutnak neki. Ha nem venném észre,­ ő direkt hagy engem ficán­kolni, hogy legyen mindig pénzem. Jó az, ha a férj nem érez semmiféle anya­gi kötöttséget. Szabadnak tudja magát és úgy osztja be a megtakarított pénzét, ahogy jónak látja. Neki va­lami meglepetés kell kará­csonyra és nem brokálpap­­lan, amit úgyis megveszek „Okos vagy, fiacskám, mondtam a hosszú és léleg­zetelállító érvelésre, akkor tehát kapsz tőlem két Na­póleon-konyakot ágyútal­pon.” A feleségem erre még idegesebb lett, mint ami­lyen a brokátpaplanért volt. „Nem tudsz te engem igazában meglepni. Mi a fenének kellene nekem két Napóleon ágy­útalpon ? Csak egy férj lehet ilyen korlátolt” — jótt meg dü­hösen, majd gyorsan meg­kérdezte, hogy mibe kerül­ne az én fantáziadús aján­dékom. „Körülbelül ezer forintba”, vallottam be büszkén, mintegy hangsú­lyozva, hogy milyen gaval­lér vagyok. „Nahát, akkor ideadsz ezerötszáz forin­tot”, mondta a feleségem kedvesen. „Én majd be­vásárolom karácsonyra az ajándékodat, amivel engem meg fogsz lepni, mert te­rád semmit sem lehet bíz­ni.” Megegyeztünk tehát ka­rácsonyra az ezerötszáz­ban, de engem nem hagyott nyugton a kíváncsiság, és megkérdeztem a felesége­met, miből gondolja, hogy nekem az év végére még maradt ennyi megtakarított pénzem? „Nem gondolom, ha nem tudom”, felelte az én ked­ves és derék feleségem, majd a szemem elé tartotta a noteszát. Az egyik lapon gyöngybetűvel ez volt be­jegyezve : — Bejöhetnek a betlehemesek televíziót nézni? ELÉGEDETLENSÉG - Mindig ezek a sablonos megoldások . . . 1969-ben kaptam. Megismerkedésünk évfordulójára virág és csokoládé 120.— Házassági évfordulónkra lánc, borostyán függővel 150,— Születésnapomra egy színházi stóla------------------ 350,— Húsvétra két üveg kölni, Revlon púder-------------- 240,— Mikula (így nevezi a Mikulást, ilyenkor mindig ki­teszi csizmáját az ablakba) csoki és kápé---------- 200,— Karácsonyra várható------------------------------------- 1500,— összesen 1969-ben 2560,— Elhűlve olvastam a pre­cíz könyvelést. Semmit sem szólhattam: a feleségem ezek után ugyanis megköze­lítő pontossággal felsorolta azt is, mennyi lehetett eb­ben az évben a mellékke­resetem, amire ő nem tar­tott igényt, hogy én ked­vemre tudjak ficánkolni, hogy szabadnak érezzem magam, hogy belátásom szerint osszam be megtaka­rított pénzemet, és így to­vább. Ezután arról beszélt, hogy házasságunk elején sértően figyelmetlen vol­tam, még a születésnapjá­ról is megfeledkeztem, de most már be vagyok ido­mítva. Én eldadogtam, hogy sértve érzem magam, nagyon is meg lehet velem elégedve: minden barátunk tudja, hogy mintaférj va­gyok, csak tőle nem kapok sem elismerést, sem dicsé­retet. „Egyáltalán nem vagyok veled megelégedve”, doho­gott. „Te észre sem veszed, hogy én még ma is meny­nyit harcolok megrögzött agglegényszokásaid ellen, szüntelenül kutyakísérlete­ket végzek veled, de neked nincs annyi megfigyelőké­pességed, mint egy valami­revaló boxernak. Képtelen vagyok téged például nyolc év óta beidomítani arra, hogy az előszobában me­lyik a te fogasod, és me­lyik az enyém. Mindig az én könnyű vállfámra akasztod a te nehéz kabá­todat, és én hiába akasztom vissza, te másnap megint csak ugyanúgy csinálod. Sajnos, rosszak a ref­lexeid ...” Erre már nem tudtam mit felelni. Karácsonyra a saját fogasomra akasztom a kabátomat. Hadd lássa a feleségem, hogy van fantá­ziám, és mégsem olyan rosszak a reflexeim .. . Földes György

Next