Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-25 / 52. szám
FONTOS EMBER PÁRBAJ BECSÜLETSÉRTÉSÉRT — Ugye, holnap is be tetszik jönni, Bori néni? MAI PÁSZTOROK Hálunk mindig november elején kezdődik a karácsony. A feleségem ugyanis már akkor elejt néhány szót arról, hogy közeledik a szeretet ünnepe, és nagyon kíváncsi, milyen a fantáziám, meglepem-e majd őt olyan ajándékkal, aminek örülni tudna. Így van ez nálunk immár nyolc esztendő óta, amikor az anyakönyvvezető előtt kimondtam boldogító hozzájárulásomat még boldogítóbb házasságunkhoz. Igaz lelkemre mondom, nem bántam meg. Még így is jobb életem van, mintha továbbra is agglegény maradtam volna ... Az én fantáziám a karácsonyi ajándékokat illetően semmit sem változott, de a feleségemé sem. Azon a bizonyos novemberi napon, amikor feleségem a szokásos karácsonyi előzetest az idén is lejátszotta, azt mondtam, hogy kap tőlem két brokátpaplant. Erre nyomban azt felelte: nem csalódott bennem, valóban nincs fantáziám, neki a két brokátpaplan nem karácsonyra jár tőlem, hanem bármelyik hétköznapra, mert nekem még a bőröm alatt is van pénzem. Ezt ő nem irigyli tőlem, de emlékeztet arra, hogy én csak a havi fix fizetésemet adom haza, a mellékkeresetemből és a prémiumomból csak morzsák jutnak neki. Ha nem venném észre, ő direkt hagy engem ficánkolni, hogy legyen mindig pénzem. Jó az, ha a férj nem érez semmiféle anyagi kötöttséget. Szabadnak tudja magát és úgy osztja be a megtakarított pénzét, ahogy jónak látja. Neki valami meglepetés kell karácsonyra és nem brokálpaplan, amit úgyis megveszek „Okos vagy, fiacskám, mondtam a hosszú és lélegzetelállító érvelésre, akkor tehát kapsz tőlem két Napóleon-konyakot ágyútalpon.” A feleségem erre még idegesebb lett, mint amilyen a brokátpaplanért volt. „Nem tudsz te engem igazában meglepni. Mi a fenének kellene nekem két Napóleon ágyútalpon ? Csak egy férj lehet ilyen korlátolt” — jótt meg dühösen, majd gyorsan megkérdezte, hogy mibe kerülne az én fantáziadús ajándékom. „Körülbelül ezer forintba”, vallottam be büszkén, mintegy hangsúlyozva, hogy milyen gavallér vagyok. „Nahát, akkor ideadsz ezerötszáz forintot”, mondta a feleségem kedvesen. „Én majd bevásárolom karácsonyra az ajándékodat, amivel engem meg fogsz lepni, mert terád semmit sem lehet bízni.” Megegyeztünk tehát karácsonyra az ezerötszázban, de engem nem hagyott nyugton a kíváncsiság, és megkérdeztem a feleségemet, miből gondolja, hogy nekem az év végére még maradt ennyi megtakarított pénzem? „Nem gondolom, ha nem tudom”, felelte az én kedves és derék feleségem, majd a szemem elé tartotta a noteszát. Az egyik lapon gyöngybetűvel ez volt bejegyezve : — Bejöhetnek a betlehemesek televíziót nézni? ELÉGEDETLENSÉG - Mindig ezek a sablonos megoldások . . . 1969-ben kaptam. Megismerkedésünk évfordulójára virág és csokoládé 120.— Házassági évfordulónkra lánc, borostyán függővel 150,— Születésnapomra egy színházi stóla------------------ 350,— Húsvétra két üveg kölni, Revlon púder-------------- 240,— Mikula (így nevezi a Mikulást, ilyenkor mindig kiteszi csizmáját az ablakba) csoki és kápé---------- 200,— Karácsonyra várható------------------------------------- 1500,— összesen 1969-ben 2560,— Elhűlve olvastam a precíz könyvelést. Semmit sem szólhattam: a feleségem ezek után ugyanis megközelítő pontossággal felsorolta azt is, mennyi lehetett ebben az évben a mellékkeresetem, amire ő nem tartott igényt, hogy én kedvemre tudjak ficánkolni, hogy szabadnak érezzem magam, hogy belátásom szerint osszam be megtakarított pénzemet, és így tovább. Ezután arról beszélt, hogy házasságunk elején sértően figyelmetlen voltam, még a születésnapjáról is megfeledkeztem, de most már be vagyok idomítva. Én eldadogtam, hogy sértve érzem magam, nagyon is meg lehet velem elégedve: minden barátunk tudja, hogy mintaférj vagyok, csak tőle nem kapok sem elismerést, sem dicséretet. „Egyáltalán nem vagyok veled megelégedve”, dohogott. „Te észre sem veszed, hogy én még ma is menynyit harcolok megrögzött agglegényszokásaid ellen, szüntelenül kutyakísérleteket végzek veled, de neked nincs annyi megfigyelőképességed, mint egy valamirevaló boxernak. Képtelen vagyok téged például nyolc év óta beidomítani arra, hogy az előszobában melyik a te fogasod, és melyik az enyém. Mindig az én könnyű vállfámra akasztod a te nehéz kabátodat, és én hiába akasztom vissza, te másnap megint csak ugyanúgy csinálod. Sajnos, rosszak a reflexeid ...” Erre már nem tudtam mit felelni. Karácsonyra a saját fogasomra akasztom a kabátomat. Hadd lássa a feleségem, hogy van fantáziám, és mégsem olyan rosszak a reflexeim .. . Földes György