Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-05-14 / 20. szám
GÉPI PERZSA REZERVÁTUM NŐSOL A KRITIKUS TOVÁBBTANULÁS — Igen,,de a teljesség igénye nélkül . .. — Tudja, annyit pereskedem a szomszédokkal, hogy nem árt letennem a jogi doktorátust. — Tudod, hogy miről kéne írnod? — kérdezi barátom, J. — Miről? — A kakaóról. — Nagyon érdekes. Éspedig? — Kérlek, nekem olyan a természetem, hogy nagyon szeretem a kakaót, de cukor nélkül, keserűen. Eddig még nem sikerült olyan cukrászdát, presszót vagy kávéházat találnom a honban, ahol ez a kérésem teljesíthető lett volna. A kakaót előre megfőzik mindenütt, de cukorral együtt. A tejeskávét nem. A teát sem. Miért nem lehet a cukrot a kakaóhoz is mellékelni? Nem volna kulturáltabb eljárás? — Nem vállalkozom rá, pajtás. Javaslatod a technika mai színvonalán nem megoldható. Fiatal lány és alig valamivel idősebb ifjú csókolózik az autóbuszon, önfeledten. Mindennapos látvány immár, az utazó nagyközönség meg sem lepődik rajta. Az ellenőr azonban — lelketlen ember! — tőlük is számon kéri a jegyet vagy bérletet. A szerelmes fiatalok magukhoz térnek a szerelem kábulatából, s töredelmesen bevallják, hogy sem jegyük, sem bérletük. Már készül is a nyugta a kétszer 25 forintról. Változnak az idők. Nagyapáink korában is csókolóztak a fiatalok, de már csak akkor, ha jegyesek voltak. A rádióból unos-untalan arról értesülök, hogy citromízű banán nincs a banánján és hogy nem is kell senkinek ilyen találmány. Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a szélesebb értelemben vett nagyközönség véleményének figyelembevétele nélkül bárki is fölöslegesnek minősítheti a citromízű banánt. Egészen bizonyosan nem én vagyok az egyetlen, aki a banánt kissé íztelennek és nyögvenyelősnek tartja. Ha a banánnak citromíze lenne, üdítő voltánál fogva pótolhatatlan csemegét jelentene. Hogy nincs citromízű banán, abba beletörődöm. De, hogy mért kell a gyümölcskertészek újító kedvét már eleve elvenni, az nem megy a fejembe. Amikor e sorokat rovom, éppen kezdetét veszi a magyar nyelv hete. Ebből az alkalomból legyen szabad újólag rámutatnom arra, hogy a „megmozdulás” szó milyen karriert futott be. Túlmenőleg Albert vagy Göröcs megmozdulásain, jelent ez a szó tüntetést, felvonulást, békemenetet, zendülést, lázadást, csoportosulást, forrongást — hála a külpolitikai hírek szövegezőinek. A napokban egy hírmagyarázó már a sztrájkot is megmozdulásnak nevezte. Ez már a teteje mindennek. Ha valami, hát a sztrájk éppenhogy meg-nem-mozdulás. És még egy nyelvi sirám. Véget érvén a tél (nagy keservesen), nem búsulok reggelente azon a nyelvi torzszülöttön, hogy „Az utakon síkosság.” Helyette ugyancsak a Meteorológiai Intézet a változó mennyiségű felhőzettel szomorít. Miért nem elég a változó felhőzet? Nem természetes, hogy a változó felhőzet színre, alakra, mennyiségre egyaránt változik? Miért kell ilyen körülményesen fogalmaznia annak, akit naponta milliók hallgatnak? " Ismerősöm, a külkereskedelmi üzletkötő meséli: — Megbeszéltem a feleségemmel, hogy utam harmadik állomásáról, Párizsból felhívom telefonon. A szálloda telefonközpontjának megadtam a pesti számot, s aztán türelmesen várni kezdtem, hogy csengjen a készülék. Néha 5 perc kell ehhez, néha másfél óra. Amikor már vagy negyven perce vártam, elhatároztam, hogy megsürgetem a kapcsolást, olykor használ az ilyesmi. Hát amint a fülemhez emelem a kagylót, mit hallok? Egy női hang magyarul azt mondja: „A nyavalya törje ki, már megint beázott a kábel!” Vidáman kurjantom a kagylóba: — Na végre! Hazai hangok! — Bocsánat, uram, én a párizsi központ vagyok! — szólalt meg külföldre szakadt hazánk lánya, aki a párizsi telefonközpontban teljesít szolgálatot, de ízes anyanyelvét még nem felejtette el. Érdekes probléma foglalkoztat. Köztudott, hogy két villamosjegy autóbusz használatára jogosít. Nyilvánvaló, hogy aki az autóbuszon felmutatja a villamosbérletét, plusz lyukaszt egy villamosjegyet, annak is rendben van a szénája. A probléma: utazhatok-e autóbuszon a villamosbérletemmel, ha kétszer mutatom fel? (1.) o Szefzo