Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-01-22 / 4. szám
A dolgok nem olyanok, amilyenek — mondta a barátom, akiről már most elárulom, hogy ön- és közveszélyes idealista. — A dolgok olyanok, amilyeneknek te akarod látni. — Azt már hallottam, hogy a világ olyan, amilyennek látjuk. A legtöbb absztrakt festő ezzel védekezik. De ez merőben új! — mondtam egy kicsit gúnyosan, illően egy materialista humoristához. — Márpedig így van. Minden csak viszonyítás kérdése. — Milyen a közlekedés? — tette fel a szónoki kérdést. — Pocsék. De nem azért, mert így látom, vagy mert így akarom látni. Objektíve pocsék ... — Mert nem tudsz viszonyítani. De ha, mondjuk, a postakocsihoz, vagy a lóvasúthoz hasonlítod, akkor remek. Csodálatos! Gyors, nem ráz, olcsó, mit akarsz még? — Ezt most nem sorolom el — válaszoltam, hogy lezárjam a vitát. De a barátom újra kérdezett: — Milyen a pesti kenyér? Azt hiszi a kis naiv, hogy bedőlök neki. Tudok én viszonyítani. — Kitűnő. Legalábbis a te elméleted szerint az! Ugyanis ha az 1944-es, jegyre kapható, kukoricás, sületlen bodaghoz viszonyítom, akkor ennél jobb már nem is lehet! — Igen, csakhogy most próbáld meg ugyanezt a kenyeret a megvalósult szocializmus kenyeréhez hasonlítani. Amikor tökéletes lesz a technológia, amikor kitűnő szakemberek, öntudatos pékek szívüket-lelküket adják bele, hogy asztalodra jó péksütemény kerüljön. Akkor is kitűnő? — Ilyen kenyeret még nem ettem — tértem ki a válasz elől. — Nem bízol abban, hogy utódaink jó kenyeret kapnak majd? — De bízom — vágtam rá, hogy ne vádolhasson pesszimizmussal. — Na látod! Ez a két példa is elég arra, hogy megtanuld: a világ olyan, amilyennek látni akarod. Milyen például a házasságod? — Inkább a tiedről beszéljünk — kértem. — Rendben. A feleségem éppen tegnap mondta, hogy unott, fáradt és unalmas vagyok, nincs már bennem semmi fiatalos hevület. Erre én azonnal viszonyítottam. Azt mondtam neki: „Most ötvenéves vagyok, szívem. Gondolj arra, hogy húsz év múlva hetven leszek és legfeljebb azt kívánom tőled, hogy rakj egy termofort a derekamra. Nos, ahhoz képest a mi szerelmünk forró katlan .. — És elhitte? — Mi mást tehetett? Annál is inkább, mert támadásba lendültem és elhidegüléssel vádoltam. Amikor tiltakozott, emlékeztettem arra az időre, midőn éjnek évadján kiosont a kertkapuba, hogy egy pillanatra láthasson. Mostanában pedig, ha tízig nem jövök haza, lefekszik és egy cédulára írja: „Vacsora nincs, egyél ott, ahol eddig voltál...” — Ez jó. Ezt a viszonyítgatási játékot megtanulom — mondtam, mert okos ember egy ilyen ostoba fajankótól is tanulhat. Azóta mást sem teszek, csak viszonyítok. Például: A magyar futball sokkal rosszabb, mint volt például 1954-ben és ez nagyon elkeserít, de feldob az a tudat, hogy még mindig jobb, mint amilyen jövőre lesz. Ha dühös vagyok, hogy a lencse drága, megvigasztalom magam, hogy az aranyhoz viszonyítva fillérekért kótyavetyélik el, pedig az arany füstölt csülökkel, nem is jó étel, viszont lencséből egészen mutatós karkötőt és nyakláncot lehet készíteni. Amikor — kapacitás híján — nem szállították ki a tüzelőt, azzal vigasztaltam magam és sorstársaimat, hogy gondoljanak arra az időre, amikor az ókorban minden dolgozónak személyesen kellett az erdőn kivágni a tüzelőjét. Amióta megtanultam viszonyítani, boldog vagyok. Ha már nagyon unom a boldogságot, és szükségem van egy kis dekadens pesszimizmusra, arra gondolok, hogy ötven év múlva mindenkinek lesz autója, az űrbe járunk nyaralni és az ötödik emeleten is folyni fog a víz. Ekkor feltámad bennem a lázadó, berontok a főnökömhöz és a mostani fizetésemet a negyedik évezred dolgozójának javadalmazásához viszonyítom. Ilyenkor a főnök az 1930-as évek válságidőszakához hasonlítja a béremet és kirúg. Sebaj. Ezelőtt ötszáz évvel még a botbüntetés járta ... Ősz Ferenc DRÁMA — Biztos lemaradt valami vetélkedőn! HOLDUTAZÁS ELŐTT ! - Fiacskám, próbálj odafenn egy jó bejárónőt szerezni!... FEJLŐDIK A FALU SZENVEDÉLYEK RABJAI Vendégeknek hidegtál Import piperecikkeket vacsorát ad ... használ... Harisnyanadrágot akar venni ...