Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-09-10 / 37. szám
SZURKOLÓ-LATALMOD A HOTELFOLYOSÓN Nézd, gól! VISZONZÁS.. („Dtkobraz", Prága) A. („Szpilki”, Varsó) ■■■ 1 n1 Ilii *=5* If 1 cf\Ay I lk Aj pi H ' \\ TM mm 1 fi (Wxlfi \J jl / jwJlTOliwlL rl m - Nem én horkolok, hanem a feleségem. De nagyon szeretném, ha ezt önök személyesen is megmondanák neki! („les Paris") FÜRDŐZÉS m , , ,Pourquois Pas", Brüsszeli ÁLLATVÉDELEM Olvasom a Hétfői Hírekben, hogy a VII. kerületi Tanács 500 forintra büntetette egy polgártársunkat, mert az a lakásában tartott kutyákat, macskákat bántalmazta és éheztette. Nagy tárgyalás lehetett, mert a hír azt is közli, hogy több tanút hallgattak ki az ügyben, akik vallomásukban elmondották: az ádatkínzásban a család legfiatalabb tagja, egy hároméves kisfiú is részt vett. Nem tudom, hogy ő bántalmazott-e, avagy csak éheztetett, mindenesetre vele szemben is alkalmaztak szankciókat, értesítették az illetékes gyámhatóságot. Vajon mit tesz majd a gyámhatóság? Lehet, hogy ideéri egy szóbeli dorgálással, esetleg gyámhatósági felügyelet alá helyezi a galád fiatalkorát, vagy szigorúbb eszközökhöz folyamodik: kizárja a cikkben megnevezett, ■ általam csak névtelenül szereplő hároméves ifjút a kerület összes bölcsődéjéből, és bevonja ebtartási igazolványát. Mindenesetre örülök, hogy ilyen magas színvonalú az állatvédelem és nem is használom fel az önként kínálkozó ébet: jó lenne, ha az embervédelem is elérné ezt a színvonalat. Mert arról ritkán olvasok, hogy ha valaki megverte a feleségét, megbüntették érte. Mert az ugye,, családi ügy? Bevallom őszintén, nem csak örülök, aggódom is. Nekem is van egy ebem, akit több ízben bántalmaztam, köztisztasági vétségek miatt. Micsoda szerencsém volt, hogy megúsztam. Különösen annak örülök, hogy a fiam nem került bele az újságba, pedig ő tegnap is húzogatta Seneca nevű kutyám farkát. Igaz, hogy megvertem ... Tévedés ne essék, nem a kutyát! A gyereket. Különben őt is feljelentik a gyámhatóságnál ... O.. APRÓSÁGOK Fújnak rám. A boltban, a presszóban, a fodrásznál, a hivatalokban ahol ügyeimet intézem, szóval mindenütt. Bodor füstfelhőcskéket fújnak rám, Fecskéből, Chesterfieldből, Kossuthból, Dózsaszivarból. A presszó pénztárosa, mielőtt gépbe ütné a blokkomat, nagyot szív a cigarettából, s a füstöt blokkolás közben gyengéden az arcomba fújja. A pénztárgép oldalára lerakott égő cigaretta füstjéből is szippanthatok eközben egyet-kettőt. A pultnál a kávéfőzőnő fél kézzel tolja elém a duplát, a másik kezében cigaretta füstölög, s drukkolhatok: a másfél centis hamu bele ne pottyanjon a kávémba. A fodrászom a borotva fenése közben rágyújt, s mialatt borotvál, jókat slukkol a Kossuthjából. A füstöt, természetesen, őis az arcomba ereszti. A tükör szélén parázsló csikkből is apró füstcsíkok nyújtózkodnak felém, orromat csiklandozva. A hentesnél is azon kapom magam, hogy valahonnan füst száll a szemembe ... Jobban körülnézek, s látom, hogy a kiszolgáló nagyokat húz a pult alá dugott cigarettájából, s ugyanazzal a kézzel, amelyikkel az előbb a cigit fogta, most a marhafürtőt markolássza... Én magam nem dohányzom, a légutaim szennyeződéséhez szükséges napi füstadagot így szerzem be: üzletekben, hivatalokban „potyázva.” Jól tudom, hasztalan füstölgök itt emiatt. Hiába fújom a magamét, e téren is marad minden a régiben. Hogy nekem mostanában mennyi idegen nőt kell tapogatnom, méghozzá nyilvános helyen! Felszállok a buszra vagy a villamosra, s kezelni akarom a jegyemet. Átpréselem magam a tömegen, s a közelébe férkőzöm a jegylyukasztó készüléknek. Ám nagyon ritka eset az, amikor egy picit is tömött a kocsi, hogy a lyukasztót tartó oszlophoz szorosan oda ne tapadna egy női utastársunk, testével torlaszolva el a jegykezelő készülékhez vezető utat. Ilyenkor különböző átkaroló manőverekkel próbál eljutni az ember keze a lyukasztógéphez, ám ez ritkán sikerül idegen test érintése nélkül... Engedjenek meg egy tapogatózó kérdést, kedves érintett utastársnők: maguknak jó ez? — Párbeszéd a kávéházban, a szomszédos asztalnál . — Látta az új óperenciai filmet? — Még nem. — Feltétlenül nézze meg! — Szinkronizált? — Nem. Feliratos. — És szép, szomorú legalább? — Ellenkezőleg, nagyon is derűs és vidám! — Akkor nem nézem meg. Feliratos filmekből csak a nagyon szomorúakat szeretem. Abban ugyanis sok a sötét tónusú kép, s azokon jól olvasható a felirat. Ellenben a vígjátékokban nagyon sok a napfényes felvétel, s a világos háttérbe meg a szereplők fehér ruhájába úgy beleolvad a szöveg, hogy ember legyen a talpán, aki azt kibetűzi! (radványi) KIŰZETÉS ... De tessék figyelembe venni, hogy milyen nehéz gyermekkorunk volt! ...