Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-09-17 / 38. szám
Azt hiszem, nem a legjobbkor jöttem humorügyben. — Ugyan! Bánatra — öröm... — Szerintem sem a világ az az egy pont, amit otthagytunk Dunaújvárosban. Biztos vagyok benne, akad néhány régi újpesti szurkoló, aki „kapásból” megfejti ezt a párbeszédet, többi olvasóinknak azonban némi magyarázattal tartozom. Találkozásunk időpontja szeptember 2. este (Dunaújváros— II. Dózsa 10:0), dr. Pesta László több mint négy évtizede vezetőségi tagja az újpesti csapatnak. — Ebben a tisztségében volt valami humoros élménye? — Inkább e tisztségem előtt, ugyanis a humor — mint tudjuk — magyarul nedvet jelent, én pedig bizonyos nedvnek, pontosabban víznek, még pontosabban a Dunának kellős közepén kerültem először kapcsolatba az újpestiekkel. Történt, hogy mint fiatal váci orvos, egy szép nyári napon át akartam úszni a Dunát, de mivel nem volt tréningem, félúton elfáradtam. Újpesti evezősök húztak ki és vittek a partra, miközben rendkívül érthető tőmondatokban közölték a véleményüket. Viszonzásul és hálából megfogadtam, hogy Újpest-drukker leszek. — Én azt hittem mindig, hogy ön hivatalból drukkol a csapatnak. — Bevallom férfiasan, hogy a drukkolás volt előbb. Az újpesti tisztiorvosi állást inkább a fogadalmam következtében pályáztam meg. Mondhatom, soha nem bántam meg, hogy Újpestre telepedtem. Megismertem az újpestieket, megszerettem őket, és talán meg is értettem a sajátságos beszédüket. Magának nem kell bemutatnom a földijeit, tudja, hogy kevés beszédű emberek. .Nekem — például — annak idején a Kör-kávéházban, a meccs után csak annyit mondtak: „Főorvos úr! Ebben az életben ...” Soha nem folytatták, de a hangsúly szerint tudni lehetett, hogy hangjuk örömhang, mert nyertünk; csalódás, mert döntetlen; szörnyű bánat, mert kikaptunk. — Szégyellem, de erre a kifejezésre már nem emlékeztem, a csalódást viszont pontosan kiéreztem az ön szavaiból. — Működött a tudatalattija. — Működött és működik. Most — például — az került a felszínre, hogy ön — tán viszonzásképp — nem egy újpestit „húzott ki a vízből” — Szerettem az újpestieket és a Megyeri úton ellestem a*" „technikát”. Így, a háború vége felé egész ügyesen dribliztem. A városi kórház fertőző pavilonjaiban szép számmal ápoltuk a katona- és munkaszolgálatos szökevényeket. Mindennap más áldozta ujja vérét a dysenteria (vérhas) hiteles bizonyítására. — Ez volt az a bizonyos diagnosztikai tévedés, amelyért hálás volt mindenki. — Kivéve egy valakit. Negyvenöt nyarán, a Kossuth Lajos utca és Múzeum körút sarkán állt elébem az illető. „Honnan is ismerem én magát, barátom?” — nézett a szemem közé gúnyosan és fenyegetve. Hangjában a leleplezés diadala csengett, de néhány pillanat után „azonosított”. Tekintete ekkor elhomályosodott, majd csalódottan legyintett: — „Ja! Maga vett föl a kórházba”. — Evvel sarkon fordult és faképnél hagyott. — Kegyetlen humor. — A humor elég gyakran kegyetlen. Hajdanában, mint a Barcsay utcai gimnázium negyedik osztályos tanulója, magam is szerkesztettem és írtam egy vicclapot. Nem hiszem, hogy valami kesztyűs kézzel bántam volna az „áldozataimmal”, hiszen csak munkatársaim befolyásos szüleinek köszönhettem, hogy nem csaptak ki. — Most már értem, honnan ered az ön eredendő humora. — Lehet, hogy innen ered, de alaposan megcsendesedett. Ma már nem vagdalkozom tűhegyes poénekkel, mint annak idején a suliban, hanem ... Inkább magamban mosolygok. A minap is megfogott egy jóakaratú „választóm” és azt mondja: „Nem értem, miért tetszett olyan bágyadtnak lenni a TV-fórumban. Én bizony nem hagytam volna, hogy egy orvosnő nyilvánosan kioktasson.” — Csak hallgattam és mosolyogtam. Ő csak nézett, nézett, majd a homlokára csapott: „Értem már! Így volt megrendezve.” Próbáltam cáfolni, de egyre gyanúsabb lettem. Mit tehettem? Mosolyogtam újra. Vagy nem mosolyogni való, ha nem hiszik el rólam, hogy tudok én öntevékenyen is bágyadt lenni? Sólyom László MEGLEPŐ ESET „ÉRTÉKES PÉNZ” Az Associated Press hírügynökség corki jelentése szerint egy német turista egy 10 000 márkás bankjegyet váltott be egy előkelő áruházban. Kapott érte 1090 ír fontot, ami 2640 dollárnak felel meg. Később kiderült, hogy a 10 000 márkás bankjegy 1922-ből, a német infláció időszakából származik, s természetesen egy lyukas pennyt sem ér. Hinni kell a pénzben, és máris van értéke .. . Vajon mit adnának Írországban egy tízmilliárd pengős bankjegyért? VÁLÓSPERES ÜGYVÉDNÉL — Nem kell minden apró-cseprő veszekedés után rögtön válásra gondolni . . . A/eQfyeNtér HoufcoMfyinkA * * N em véletlen, hogy annyi film külső felvételei készültek ebben a környezetben. Itt pottyant a vízbe Nemecsek Ernő, itt jártak-keltek a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, a Bors szereplői. A látogató úgy érzi, hogy a kert fái és tárgyai is ellesték, eltanulták a színészi mesterséget. A Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti 42 holdas botanikus kertje olyan, mint egy romantikus színjáték túlméretezett díszlete: műromok, műtavakban műszigetek, műsziklákon művízesés. Láthatunk itt olyan gyertyánt, amelyik, szokásától eltérően, a földig lógatja ágait. Bizonyára a Szomorúfűz szerepét alakítja. Másutt az egyébként zömök, terebélyes koronájú mocsári tölgy játszik jegenyét: karcsú, sudár, égnek szökő. Arrább egy hihetetlenül vaskos nyárfa tetszeleg a sokszázados ősfa szerepében, pedig a szakemberek szerint alig 70 éves suhanc az illető. Aztán itt a zenélő malom! Valójában sohasem zenélt, csak amióta eljátszotta a Zenélő malom című film címszerepét (még a felszabadulás előtt), akkor ragadt rá remoshatatlanul ez a név. Valamikor, tisztéhez híven, őrölt is, de ma már nem csinálja. Hja, ha valaki egyszer belekóstolt a művészetbe! * * * De játszik itt az egész kert. Egy darabka párás, ködös Angliát, a száraz, meleg, esetlen alföldi sivó homokon. Sőt, egy darabka (sajnos, csak parányi darabka!) trópust is eljátszik: a szűkös, szegényes üvegházban, a banánérlelő melegben pálmák pompáznak, liánok kúsznak, orchideák nyílnak. A mediterrán és más mérsékelten meleg tájak növényei: a citrom, a narancs, a gránátalma, a babér, a paliszanderfa és társaik, most a szabadban tanyáznak, de télire az üvegházba szorulnak. — A szó legszorosabb értelmében szorulunk, uram! — mondotta lapunk számára adott nyilatkozatában az újzélandi kender. — A nagyon zsúfolt társbérletet valamennyi növénytársam megsínyli, a kibe hurcolás sem tesz jót nekünk, higgye el. Pálmaház kellene ide és korszerű üvegházak! A babérfa egyetértően, helyeslően bólintott rá. A botanikus kert alapjául szolgáló parkot Vigyázó Sándor építtette, és végrendeletében az Akadémiára testálta. Az Akadémia csak nagyon későn, 1952-ben jutott hozzá jogos örökségéhez. Azóta a romantikus környezetben nagyon is realisztikus tevékenység folyik: a botanikai kutató (SÉTA A VÁCRÁTÓTI BOTANIKUS KERTBEN) munka egyik fellegvára lett Vácrátót. A kert egyik híressége a fejlődéstörténeti rendszertani gyűjtemény, amely térképszerűen kiterítve mutatja a virágos növények sógor-komasági viszonyait, sok millió éves törzsfejlődését. Olyan ez, mint egy nyitott, nagy méretű tankönyv. Gyakran sereglenek ide az ország minden tájáról kis és nagy diákok, hogy olvassanak, tanuljanak belőle. Ezek a tudományi kirándulások bizonyára szép emlékként maradnak meg a diákokban, s az esetleges apróbb kellemetlenségeket hamar elfelejtik. Hogy milyen kellemetlenségek érhetik itt őket? Például az, hogy eső elől sehol sem találnak védelmet, nincs olyan fedett terület, ahol esőben meg lehetne húzódni. Vagy az, hogy egy pohárka üdítő italt sem tudnak meginni, mert a büfé csak vasárnap „üzemel”. Érdekes és élvezetes program vasárnapra vagy szabad szombatra a pestieknek egy vácrátóti kirándulás. Mennek is oda sokan Pestről, de még többen mennének, ha az AKÖV megoldaná a közlekedési problémákat. Legalább hét végén indíthatnának közvetlen járatokat Pestről. Mert, jelenleg, sajnos, a negyvenegynéhány kilométeres távolságot olyan hosszú idő alatt lehet megtenni vasúton és autóbuszon, hogy közben — állítólag — egy szputnyik kétszer is megkerüli a földet... Radványi Barna