Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1970-09-17 / 38. szám

BONJEL (L&ULO^ Lajos, te már megint szivarozol! - Biztosan megengedi a bácsi, hogy te is belerúgjál néhányszor a labdába... ISKOLAORVOS MIMIÉ] - Ha jól viselem magam, elengednek öt iskolaévet? REND A LELKE MINDENNEK... M egérkezvén X. városba, egy buzgó lokálpat­rióta szegődött kísé­rőinül. — Ne menjen még a szállására... Előbb meg­mutatom magának a vá­rost — és máris terelt előre. Üres telekhez értünk. — Mi ez? — kérdeztem. — Itt egy vendéglátó­ipari kombinát­­ lesz. A földszintjén 300 személyes önkiszolgáló vendéglő lesz, az első emeleten luxusétterem lesz pálma­kerttel, a második emele­ten sztriptíz lokál lesz, minden asztalon telefon­nal, telexszel és képtáv­íróval — Az minek? — A korszerű vendég­látás normái megkövete­lik a vendégek fokozott igényeinek kiszolgálását. A devizakitermelés szem­pontjából különös jelentő­séggel bír. .. Mentünk tovább. — Ide egy háromszög­letű szállodát tervezünk, föld alatti autóparkolóval, fotocellás liftekkel, a te­tőn helikopterállomással. — Helikopterre is szá­mítanak? — Mi sohasem a pilla­natnyi igényekből indu­lunk ki. A jövő távlatait kell szem előtt tartanunk. A jövő a helikopteré ... Egy omladozó épület elé értünk, szeméthegyek tornyosultak a gyalogjá­rón. — Sok a szemét — je­gyeztem meg. Nevetett: — Nem érdemes elta­karítani ... Ezt az épüle­tet nemsokára lebontják. A helyén panoráma kör­kilátó lesz, forgatható to­ronnyal, magasövezeti faunával és flórával, ci­nemascop mozival és több­csatornás színes tévé adó­toronnyal ... — Többcsatornás? Szí­nes? Tévé? — csodálkoz­tam. —­­Ne lepődjék meg. A közönség már torkig van a mozival, unja a fekete­fehér televíziót is. A ma embere, korszerű, modern, felfokozott igények, kiber­netika, komputerek, sza­bad­idő, satöbbi. Olyan szépen ecsetelte, hogy már magam előtt láttam X. város ragyogó jövőjét. Pillantásom azon­ban egyelőre az autóbusz­végállomásra esett. Csúf, kopott épület körül ren­geteg ember. Savanyú söntésszag és kipufogógáz­hoz keveredett a levegő­ben. — Szép, ugye? — kér­dezte. — Nem túlságosan... — feleltem bizonytalanul. — Hát mit néz maga? Csak nem ezt az... izét... Ne azt nézze, ha­nem az űrhaj­ókilövő-állo­­mást, ami ezen a helyen lesz építve. Itt lesz a starthely. Bal oldalról a távolsági járatok indulnak a Jupiterre és a Saturnus­­ra, jobb oldalról a helyi járatok a Marsra és a Venusra, de azokon nem lesz kalauz, oda úgyis csak a bérletesek utaznak. — Most már látom ... — nyugtattam meg, de már fáradni kezdtem — Szeretnék megvacso­rázni és nyugovóra tér­ni... — kérleltem szelíden. — Semmi akadálya. Csak azt szerettem volna, ha jók az első benyomá­sai. Mert az első benyo­más nagyon fontos ... A kutyaól, amiben he­lyet kaptam, elég kényel­mes volt fekvésre. Feláll­ni amúgy sem akartam, ahhoz túlságosan fáradt voltam. A vendéglőben, ahová előzőleg betértem vacsorázni, szívességből adtak egy megrágott kif­lisarkot és egy kis teg­napról maradt pacalpör­költet, mert errefelé na­gyon vendégszerető népek laknak. Utána moziba mentem. A mozit tataroz­zák, mert a múlt héten leszakadt a tető. (Igaza volt kísérőmnek, hogy az emberek torkig vannak a mozival.) A buszállomás­nál — leendő űrhajóállo­más — azonban tényleg nagy volt az éjszakai élet, tökmagot árultak meg szotyolát. Megettem egy­­egy marékkal, hazamen­tem, levetkőztem. Egyet fordultam az ágyon, a rugók a vesém­be hatoltak. Aztán jóked­vem támadt, mert eszem­be jutott, hogy ennek a priccsnek a helyén balda­­chinos ágy lesz laticelbe­téttel, beépített masszíro­zó szerkezettel, mely elal­­vás előtt halkan Chopin­­etűdöket duruzsol. . Novobáczky Sándor - Ezentúl mindenki csak a beosztásának megfelelő ajtót használhatja... SZEZONVÉG

Next