Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1970-09-17 / 38. szám

LOVASBEMUTATÓ A PANELÉPÍTKEZÉS ELŐNYE (A berlini ,,Eulenspiegel"-ből) A lakóbizottság intézkedik. BOSSZÚSÁG - Úgy látszik, sosem lesz vége ennek a turistaszezonnak . . (A londoni „Punch”-ből) TERMÉSZETBARÁT AUTÓSOK ÖRÖME Beküldött rajzokra és kéziratokra csak akkor válaszolunk, ha azokat figyelemre méltónak ta­láljuk. A válasz nélkül hagyott küldemények megőrzésére nem vállalkozunk. VÉGSŐ MEGOLDÁS autóe anekDota KínCSOBOL Pierre-Alexis Portson du Terrail, a múlt században Franciaország legfelkapottabb folytatásos „krimi” írója, aki­nek végeérhetetlen Rocam­­bore-regényeit évtizedeken át falta a közönség — testi-lelki jóbarátságban volt Jean Francois Millet festőművész­szel.­­ Egy este, amikor a regény­író betért törzskávéházába, a Café Le Peletier-be, Millet már türelmetlenül várta. — Apám rendkívül izgatott — kezdte a festő. — Te a teg­napi regényfolytatásban a bá­rónőt válságos helyzetben hagytad. A rablók csapdába csalták és életveszélybe ke­rült. Apám szeretné tudni, hogy a bárónő meg fog-e hal­ni. — Már meghalt — közölte zord hangon Ponson du Ter­rail. — Appiani, a korzikai, markolatig döfte szivébe a tőrt... És ha meghalt — foly­tatta aztán szelíden —, mit izgat az benneteket? Millet felcsattant: — Tegnap fogadtam apám­mal. ő azt állította, hogy a bárónőt megölik, én amellett voltam, hogy meg fog mene­külni. Ez a te gyilkosságod nekem húsz aranyamba kerül! — Teringettél! — ugrott fel az író. — Most tíz óra. Azonnal kocsiba. A nyomdába vágtatunk, talán valami cso­dálatos véletlen beiktatásával még megmenthetem a báró­nőt. Te fizeted a kocsit és ka­pok tőled tíz aranyat. Te még így is jól jártál, én pedig él­vezhetem a baráti önfeláldo­zás gyönyörűségét... — Fenséges dolog, ha va­laki kizárólag intellektuális te­vékenységnek szentelheti ma­gát! — susogta elragadtatott hangon egy előkelő hölgy a kitűnő francia költő-író-festő, Jean Cocteau fülébe, miköz­ben szemei elbűvölve, meg­­igézve csüggöttek a művészen. — Az ön számára az egész vi­lág egy nagy laboratórium, s az ön szellemi képességei esz­közök, amikkel feltárja a mindenség titkait. Ó, árulja el nekem — fejezte be ömlengé­sét a széplelkű dáma —, mi volt a legsúlyosabb probléma, amellyel magasztos hivatásá­nak teljesítése közben szem­betalálkozott? Cocteau elmélyülten tűnő­dött, aztán kijelentette: — Legsúlyosabb és szinte megoldhatatlan problémám, hogy hogyan lehetne egyidő­­ben ebédelni és vacsorázni! Békés István gyűjtése

Next