Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-14 / 2. szám

ÚJÍTÁS Betérek a jól ismert pesti eszpresszóba. Besoro­lok a pénztár elé, kérek egy kávét. Három forintért azonnal megkapom, pörköl­ve, darálva, kis fehér tasakban — a szokásos kávéblokk helyett. — Jé! — buggyan ki be­lőlem az őszinte csodálko­zás. Egy pillanatra meg­­rökönyödök. Zavartan né­zek körül. Tulajdonképpen eszpresszóban vagyok vagy egy sarki KÖZÉRT-ben? A pénztárosnő szelíden kioktat: — Tessék odaadni szépen a Macának, a többit bízza rá... — Köszönöm — mond­tam hálásan. — Már éppen azon gondolkoztam, hogy hazaviszem, és magam fő­zöm meg . .. — Ó, ezt ne tegye — mosolyog a pénztárosnő, s felmutat egy táblára. Ezt olvasom: „Állva fo­gyasztás esetén előre cso­magolt dupla kávét szolgá­lunk ki. A kávé elkészíté­sét ellenőrizni lehet." Csodák csodája. Ez aztán a fejlődés! Amióta az esze­met tudom és kávét fo­gyasztok, mindig az volt a vágyam, ha én egyszer el­lenőrizhetném a kávéada­gom megfőzését! S íme, húsz év után vágyam be­teljesült. Hála néked, ven­déglátóipar ! Az örömtől szédelegve botladozom a kávéfőzőnő­höz. — Kezicsókolom — bo­­kázok tisztelettel. — Vet­tem hat gramm kávét. Ha volna szíves megfőzni ne­kem, nagyon hálás len­nék .. A kisasszony keze héja­csőrként nyúl a kis zacs­kóm után. Erőszakosan, durván ragadja ki ujjaim közül. — Kérem — dadogok a gyönyörtől aléltan —, ugye­bár megkukucskálhatom, hogyan tetszik megfőzni... Zord, érthetetlen mormo­­gás a válasz. Meresztem a nyakam, csavarom a fejem — nem látok semmit. Csiribi-csiribá, egy hú­zás, két húzás, előttem gő­zölög a forró fekete. Amolyan „áldja, vigye” mozdulattal tette elém a kisasszony. Kortyolgatom, ízlelgetem. Isten bocsássa meg, ittam már jobbat is ... Zoltai Z. András ELŐFIZETÉS Régi előfizetője vagyok a Pedagógiai Szemle és a Köznevelés című folyóiratoknak, amelyeket rendesen kézhez is kapok. 1969. dec. 20-án előfizette r.■. az Akadémiai Kiadó gon­dozásában megjelenő „M­a­­g­y­a­r Pedagógia” cí­mű folyóiratra is, amely azonban csak nem akart megérkezni. Sürgetésemre azután az Akadémiai Ki­adó 1970. IX. 24-én kelt levelében közölte velem, hogy a 36 forintot kitevő évi előfizetési díj nem ér­kezett meg a címükre. Erre én beszereztem, és november 15-én elküldtem a kiadónak a kisvárdai postahivatalnak a pénz fel­adásáról és a címzettnek való kikézbesítéséről szóló 80/1970. sz. hivatalos igazo­ltóma. Az Akadémiai Kiadó mind ez ideig nem reagált, és az előfizetett lapot még mindig nem kaptam meg. Most már kezdek egy kicsit türelmetlen lenni... Dr. Zsoldos Béla Kisvárda ÁTUTAZÓBAN Átutazóban nemrég három órát kellett eltöltenem Ta­­bon, a vasútállomásé..­, ott szerzett kellemetlen tapaszta­lataim alapján, tisztelettel megkérdezem a MÁV-ot: miért nem fűtik a tél kellős közepén az állomási helyiségeket? Miért olyan reményülettül, vigasztalanul piszkos a váró­terem Tóban? B. S.-né Budapest KÜLLÖZÉS Oldalkocsis Pannóniám egyik kerekét még június­ban elvittem a helyi Elektromos és Fémipari Javító- Szolgáltató Ktsz-be. Nincs sok munka vele, csupán a küllőket kellene átfűzni, mégsem készült el egy fél év alatt sem. Szerencse, hogy most, félidőben, nem hasz­nálom a motort. Optimista ember lévén, bízom benne, hogy a tavaszi szezonra csak megcsinálják. Remélem, nem kell újból csalatkoznom! Sziráki István Dabas HOL AZ UDVARIASSÁG MOSTANÁBAN? Vajon sérti-e az emberi méltóságot, ha egy húsz­éves ifjú udvariasan rá­segíti a kabátját arra, aki már a hetedik X-en is túl van?! Ezek a kérdések foglal­koztattak a napokban az egyik patinás belvárosi ét­termünkben. Asztalom kö­zelében fehér hajú, hetven­öt év körüli öregúr ült. A bácsi két forint borravalót nyomott az ifjú pincér (ta­lán még csak tanuló) ke­zébe, aztán bicegve elindult a fogas felé. Az ifjú unott mozdulattal igazgatta nyak­kendőjét,­­és egykedvűen a mennyezetet bámulta. Át­futott rajtam a gondolat, hogy ma már csak régi magyar filmeken és a haj­danvolt időkben játszódó színdarabokban láthatjuk, hogy a felszolgáló, esetleg a ruhatáros, felsegíti a ka­bátot a vendégre. Ha mást nem, a vendég korát illene figyelembe vennie a ven­déglátóipari alkalmazottak­nak. Ezen a problémán töprengtem, amikor észre­vettem, hogy az egyik fel­szolgáló kiragadja a téli­kabátot az idős vendég ke­zéből, és előzékenyen fel­segíti kortársára. Megnéz­tem magamnak ezt a pin­cért, benne járt már a he­tedik X-ben. Hát igen, an­nak idején ők még így ta­nulták. A jelenet láttán azt mondtam magamban: „Lesz még ebből az ifjú pincér­ből is idős vendég!” De ezt már nem vártam meg. Fizettem és elmen­tem. (Galambos) EB­ADÓ Volt hajdan egy házőrző német juhászkutyám. A ku­tyás még 1965 áprilisában elpusztult. Az erről szóló hi­vatalos állatorvosi igazolást akkor a kerületi tanácson is bemutattam, ahol azt ígérték, hogy véglegesen töröl­nek a kutyatulajdonosok lajstromáról. Ezzel szemben még abban az évben két felszólítást kaptam az ebadó befize­tésére, s ez azóta is minden évben kétszer megismétlődik. Kíváncsian várom, mikor unják meg végre? Czobor György Mátyásföld, XV. utca 38. A KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM VÁLASZA A „Ludas Matyi” 1970. november hó 12-i számá­ban megjelent, Megy a gőzös? című cikkben fog­laltakkal kapcsolatban a következőket közlöm: Az utólagos vizsgálat so­rán megállapítást nyert, hogy a cikkben foglaltak a valóságnak megfelelnek, az is bebizonyosodott, hogy a hibák jelentős része szol­gálati mulasztásokra és fe­lületességekre vezethető vissza. A mulasztást el­követő dolgozókat a buda­pesti vasútigazgatóság fele­lősségre vonta és hasonló esetek megelőzésére az in­tézkedéseket megtette. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a személyszállítás színvonalát, a vasúti köz­lekedés korszerűsítése irá­nyában tett erőfeszítéseink ellenére is számos objektív körülmény kedvezőtlenül befolyásolja. Például: a fő­vonalakon jelentős mértékű pályafelújítási és villamos­­felsővezeték-építési mun­kálatok folynak. Ezzel, sajnos, együtt járnak az ún. vágányzárak és sebesség­­korlátozások is, amelyek a megnövekedett személy- és áruszállítással összefüggő vonatforgalom lebonyolítá­sát és szabályozását ko­moly mértékben befolyá­solják. A budapesti pályaudva­rok szűk vágányhálózatán a vonatszerelvények kar­bantartása és tisztítása igen nehéz körülmények között végezhető, és elég súlyos létszámhiánnyal küzd a vasút e területen. A jövőben rendkívül ko­moly erőfeszítéseket te­szünk, hogy e kedvezőtlen körülmények megszűnje­nek. A világítás nélkül közle­kedő kocsikkal kapcsolat­ban közlöm,­­hogy az ipar által gyártott villamosszer­kezetek egy részének mű­ködése eléggé megbízha­tatlan. Az üzemképtelensé­get igen gyakran az okoz­za, hogy az elektromos be­rendezéseket felelőtlen sze­mélyek megrongálják. Az eltulajdonított alkatrészek értéke évente több millió forintot tesz ki, és gyak­ran ezek pótlása csak ter­ven felüli import igénybe­vételével eszközölhető. A menetjegyautomaták üzembe állítására vonatko­zó javaslatot a vasút kö­szönettel vette, és az erre vonatkozó tárgyalásokat a gyártó üzemmel már meg is indította. A IV. ötéves terv idősza­kában a személyszállítás színvonalának általános emelése érdekében komp­lex fejlesztési intézkedése­ket irányoztunk elő, amely­nek elsődleges célja a je­lenleg tapasztalható hiá­nyosságok fokozatos meg­szüntetése. Az utazás körülményeit bíráló cikkért ezúton mon­dok köszönetet. Gyócsi Jenő főigazgató, szakoszt.-vez.

Next