Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-14 / 2. szám
Az 5-ös autóbusz zsúfoltságában, fél lábon állva beszéltük meg találkozásunkat, kaptam szíves meghívását, ő nem soká állt, egy középkorú férfi, amint észrevette, sietve átadta neki a helyét. A kísérő szöveg így hangzott: „A művésznő kényelmesebben fog utazni, nekünk pedig több helyünk lesz.” — Megírhatom ezt a kissé csípős „bemondást” ? — Engem nem csípett. Megszoktam, hogy az emberek szeretnek viccelődni velünk, komikus színészekkel. Kipróbálják, vajon a színpadon kívül is értjük-e a tréfát. Én értem. — A tréfán kívül pedig még azt is megérti a hasonló esetekből, hogy menynyire népszerű. — Látja, én ezt sem szégyellem. — Ezt tréfán kívül mondja? — Igen. Sajnos akadnak — szerencsére nem sokan —, akik azt hangoztatják, hogy az igazi művész sosem népszerű. — Ezt elsősorban — gondolom — az „igazi művészek” mondják és ... — ... és azok, akik olyan nagyon értenek az igazi művészethez. Talán már közhely — azt hiszem, ebben a humorügy-sorozatban is szó volt róla —, hogy nevettetni legalább olyan művészet, mint megrendíteni. Nem beszélek a megkönnyeztetésről, mert az talán a legkönnyebb. — Ez a vallomás a maga szájából hiteles, hiszen jól emlékszem néhány drámai szerepére. Például az Ármány és szerelem Millernéje ma is előttem van. — Jó a memóriája, hiszen annak már... Hűha! lassan húsz éve. No de hagyjuk a sóhajtozást, inkább folytatom a „vallomást”. Akkor, a nyárba nyúló színházi évad végén Millernével párhuzamosan játszottam a margitszigeti színpadon valami zenés komédiában (a címére már nem emlékszem) egy ápolónőt. Esküszöm, nagyobb drukkban léptem a közönség elé abban a bolondozásban, mint a schilleri tragédiában. Éppen ott, a művészi drukkon kívül, egy alkalommal privát izgalmam is volt. Valami hibás egyeztetés miatt öszszeesett a két előadás. Rémlik, hogy én a ludas lehettem, mert nem mertem szólni a szigeti színpad igazgatójának, inkább megkértem kolléganőmet, Litkey Irént, hogy ugorjon be helyettem a Szigeten, a zenés színdarab első felvonásában, a másodikra már odaérek. Partnereimet beavattam a kegyes csalásba, és fogalmaztam egy mondatot, amely megmagyarázta a közönségnek, hogy én egy másik ápolónő vagyok, mint akit eddig látott. A darab cselekményét ez nem zavarta. Az előadás simán lement, s csak utána hallottam, hogy szegény igazgatónk majdnem beleőrült. Szokása ellenére ugyanis bekukkantott az első felvonás alatt, és meglepetten látta, hogy jelentős mértékben más vagyok, mint amilyennek ismert. Rohant hátra a kulisszák mögé, hogy megtudja, mi történt. Közben én megérkeztem, tehát a cinkosaim nyugodtan adták az ártatlant. Az igazgató visszament a nézőtérre, s hogy akkorra már én ápolónősködtem a gyorsan pergő előadás második felvonásában, azt hitte, a hiba az ő készülékében van. — Magát nem tréfálták meg soha az ennyire egy időben játszott és annyira ellentétes műfajú szerepek? — Engem nem, de a Nemzeti Színház szervezőit egyszer nagyon is. Divatban volt a hatvanas évek elején, hogy brigádműsorokkal jártuk az üzemeket, így toboroztuk a bérletezőket. Én mint a Nemzeti tagja vettem részt ebben az akcióban. Nem dicsekvésképpen mondom, de sokan a kedvemért váltottak bérletet... a Fővárosi Operettszínházba. — Nyilván énekszámmal, humoros jelenetben lépett föl. — Igen, és akkor egyébként is mint vendég nagy sikerrel játszottam a Vők iskolája című operettben. — A közönség tehát logikusan reagált. — A közönség mindig logikusan reagál. Történt a Zeneakadémián egy esztrádműsorban, hogy miközben Lorán Lenkével táncot lejtettünk, kiugrott a térdem, és hanyatt vágódtam. Fergeteges kacagás követte produkciómat, mert azt hitték, hogy ez is a jelenethez tartozik. Alig egy rövid perc után azonban, amikor észrevették, hogy hiába próbálok lábra állni, hirtelen halálos csend lett. Betámogattak a színfalak mögé, s folytatták a műsort. A nézők azonban nem engedték. Előbb tudni akarták, mi történt velem. Hasztalan nyugtatgatta őket a konferanszié, hogy nincs semmi komolyabb bajom, addig nem hitték el, amíg nem sántikáltam elő, s nem győződtek meg róla a saját szemükkel. Sólyom László PESTI UDVARLÁS ESZMÉNYI TÖLTŐÁLLOMÁS — Pista, ha maga ilyen nagy hóhányó, miért nem jelentkezik a Köztisztasági Hivatalnál? EXPANDER - Nem vehetjük meg, fiacskám. Ennyi helyünk nincs az új, modern lakásunkban! JANUÁR