Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1971-08-12 / 32. szám
vtr tetten lévén, folyton arról ábrándozom, hogy eljön az igazi, aki gyermekeim anyja lesz. Nemrég ismét felébredt bennem a reménység egy Vénuszt megszégyenítő szépség látványa révén. A másodperc tört része alatt beleszerettem a leányzóba, de mivel dologidőben történt az ismerkedés, a hölgy csak azt mondta: „Tudja, mit? Este 6-kor legyen a Rábában!” Délelőtt 10 órakor ismerkedtünk meg, de gondolatban már akkor a Rábában voltam. Boldogságom mámorában hirtelen nem is gondoltam arra, hogy Győrött hány Rába nevű valami létezik. Nyilván nem győri kislány lehet! Négykor letettem a tollat és hazarohantam átöltözni. Fehér ing, lila nyakkendő, virágcsokor, és már indultam a Rába felé. Mármint a presszó felé. Félórai izgatott üldögélés után eszembe jutott, hátha a Rába Hotelben vár rám a fekete csoda, életem napsugara, leendő gyermekeim leendő anyja. Átrohantam a hotelbe. De háromnegyed hatnál ott sem bírtam tovább. Elvágtattam a Rába borozóba, hátha ott vár rám álmaim tündére, majd onnan a Rába Művelődési Központba siettem, ahol éppen az ateizmusról tartott előadási ISI®ól „ESTE 6-KOR LEGYEN A RÁBÁBAN!” valaki. Mit tudhatom, leendő nejem hátha ateista, és ezen az előadáson kerülünk össze véglegesen. Éppen hat óra volt, de a fekete szépségnek nyomát sem láttam. Hattól hétig a következő helyeken jártam még: Rába utca, Rába-bolt, Rába-gyár, Rába sportpálya, Rába-mozi, Rába horgásztelep. Mindhiába! Hét óra előtt öt perccel a Rába-hidakon rohangáltam, mint egy őrült, de Vénuszomat egyiken sem láttam. Pedig világosan hallottam magamban az édesen búgó hangot: „Este 6-kor legyen a Rábában!” összeszedtem maradék szellemi kapacitásomat, de már csak a Rába folyó jutott eszembe. — Hát persze tt csaptam homlokomra, hiszen az összes többi intézmény erről kapta nevét. Hogy milyen okos az a kislány, és én milyen hülye vagyok! Elegáns csukafejessel a folyóba vágtam magam a leforgalmasabb partszakaszról. Igaz, már hét óra múlt öt perccel, de ott voltam, a Rábában. De nem jött. Melyik Rábában várt rám? Környei Tibor WESTERN MEGKÉRDEZTÜK ,szo Mi az abszolút karrier? Barát József: - Ha valakinek a szobortalapzatát évről évre bővítik. Endrődi István: — Kifúrt a gazember!. Dallos Jenő: - Ekkora íróasztal. Mészáros András: Erdei Sándor - Ha valaki egyszerű munkakörből is ellenőrizni tudja az egész vállalatot. Tálics Imre: — Aki előtt minden ajtó nyitva áll! - Ha valaki egyszerű egyetemi tani bál lángossütővé küzdi fel magát... - Lám, a főnök megint feltört. Eddig csak párnázott ajtaja volt, most párnázott szobája is lesz... !" Várnai György: Brenner György: - Ha valakit az életrajzírója mindenhová elkísér... Fülöp György: * A nagymama, mint nagjjaink minden nagy mamája, szorgos nézője a televízió minden műsorának. Ha mégis valamelyik műsort előnyben részesíti, akkor ez a sportolás. Nagymama kivétel nélkül minden sportműsort megnéz, végigizgul és kommentál. Kommentárjai, utólagos megjegyzései eleinte meghökkentettek. Ökölvívás volt aznap a tévében. — Láttam ezeket a bokszotókat, fiam — újságolta izgatottan. — Szegény fiúk... — Miért szegények, nagyanyó? — Hát, hogy azok mekkorákat kapnak! Van szívük olyan nagyokat ütni egymás fejére, hasára... Én úgy sajnáltam őket... — De drága nagymama, nem muszáj nekik. Ha nem tetszik, abbahagyhatják ... — A szívem szakadt meg értük... — szipogta és törölgetni kezdett valamit a szeme alatt. Nemsokára jött a vívás. — Láttam azokat a vívókat, fiam — lelkendezett másnap. — Szegény édesanyák ... — Miféle édesanyák? — Hát a vívófiúk meglányok édesanyjai! Végig kell nézniök, hogyan szurkálják össze a gyerekeiket ... — De kedves nagyanyóka, azok a szúrások nem fájnak ... — Ilyet már ne mondj... Akkorákat sikoltoznak szegények a fájdalomtól, hogy a hideg szaladgál az ember hátán ... Szerencsétlenek ... Hát még amit a súlyemelés után mondott! — Ilyet még, fiam, nem láttam, ilyet el sem tudtam volna képzelni... — sopánkodott nagyanyó. — Képzeld csak el: kétszáz kilót kell felemelni annak a szerencsétlen fiatalembernek ... — Miért kell? Egyáltalán nem kell. Passzióból csinálja. Sportból. — Azt hiszed, vén bolond vagyok? ... Tán nem láttam a szenvedő arcukat, a velőtrázó kiáltásaikat? Azokat a dögnehéz vasakat emeltetni ilyen fiatal gyerekekkel ... A mi falunkban a malmos szigorú ember volt, de még az sem engedte, hogy a molnárlegény fél mázsánál súlyosabb zsákot vigyen a vállán ... Azután végigsajnálta a nagymama a futballistákat, akik szegények folyton lehuppannak a földre, az úszókat, akik megfáznak a hideg vízben, a futókat, akik kiszaladják a tüdejüket, pedig nem is kergetik őket, a magasugrókat, akik a hátukra esnek, a tornászokat, akik elszédülnek, a görnyedő kenusokat, a gebedő kajakosokat, a hajlongó evezősöket, a tekergőző kosárlabdásokat, a fulladozó vízilabdásokat. — Édes fiam, szólj a szerelőknek, sürgősen jöjjenek ki — fordult hozzám a minap. — Gondold el, elromlott a készülékem, és holnap sportközvetítés lesz. Borzasztóan sajnálnám, ha nem tudnám borzasztóan sajnálni a fiúkat... Novobáczky Sándor