Ludas Matyi, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1972-07-13 / 28. szám

A­z újságban olvastam, hogy a Vasas Szak­­szervezet társadal­mi ellenőrei az élelmiszer szakmában egy hónap alatt nyolcvankilenc helyen vé­geztek próbavásárlásokat, ötven esetben többet, hu­szonhét esetben pedig ke­vesebbet számoltak az el­adók, mint amennyit kel­lett volna. Az ellenőrzött nyolcvankilenc bolt közül tehát hetvenhétben téved­tek az eladók és csak ti­zenkét boltban mértek és számoltak pontosan. Az el­térések többsége a vásárló­kat sújtotta. Ha netán valaki ebből arra következtetne, hogy a mérési eltérések szándé­kosak voltak, akkor nagyon téved. Egyszerűen arról van szó, hogy az eladók többsége nem ért a mér­leghez és nem tud számol­ni. Ezen pedig könnyen le­het segíteni: az eladókat le kell vizsgáztatni, aki a kétszer-kettőre azt mondja, hogy öt, vagy azt mondja, hogy három, azt újból meg kell tanítani az egyszer­egyre. Feltehető, hogy a szóbanforgó eladók már el­végezték a nyolc általánost, de számolni mégsem tanul­tak meg, tehát kezdjék el ismét az első osztálynál, és talán újabb nyolc év alatt majd megtanulnak számol­ni és megállják a helyüket. Sajnos, a pontos mérésre koránt sincs ilyen okos ja­vaslatom. Az olyan eladót, aki nem tudja a számosz­lopról a súlyt leolvasni, más pályára kell irányí­tani. Esetleg át lehetne he­lyezni olyan üzletbe, ahol darabszám árusítanak, de nem mérnek. El tudom persze képzelni azt is, hogy az üzletvezető vagy a he­lyettese némi vesződséggel és kellő ellenőrzéssel meg­tanítja számolni és mérni azokat az eladókat, akik ezt az iskolában elmulasz­tották megtanulni. Segítő szándékkal és tár­gyilagosan igyekeztem ja­vaslataimat megfogalmazni és büszkén mondhatom, nem álltam be azok sorába, akik a vásárlókat megká­rosító számolási és mérési tévedésekben mindig szán­dékosságot vélnek felfe­dezni. Engem tehát ezek a té­vedések nem rendítettek meg bizodalmamban. Hosszantartó elmélkedés­re késztetett viszont egy másik újságcikk, mely sze­rint az Astoria szálló ét­termében a borjúszeletet másfél éven keresztül ser­tésfelsálból, a marhabél­színt marhahátszínből ké­szítették. Ezt mindenkép­pen el kell hinnem, mert a szakácsok — leleplezésük után — a rendőrségen jegy­zőkönyvbe diktálták bűvé­­szetük titkát. Ellene vagyok minden­féle visszaélésnek, nem di­csérem meg az Astoriát, ahol igen zseniális szaká­csok és konyhafőnökök dolgoztak, de azt el kell is­mernem, hogy azért min­den rosszban van valami jó. A szálló, a mester­sza­kácsok visszaélése révén, százegyezer forint jogtalan haszonhoz jutott. Ennyivel károsította meg a vendé­geit. Ez benne a rossz. Ami ebben a rosszban mégis jó, az két recept, amelyet a szakácsok nyilvánosságra bocsátottak. Örülök, hogy ennek alapján, a Ludas Matyit olvasó háziasszo­nyok széles táborának, to­vábbadhatom őket. Az egyik recept: „A fel­­sült megtisztítjuk a zsíros részektől, fontos, hogy a köretnek szánt mártást vajjal készítsük el. Ez tejes ízt ad a sertéshúsnak, amely aztán megtévesztően hasonlít a borjúhús izé­hez.” Ez a borjúhús, ser­tésfelsálból ! A másik recept: „Mar­­hahátszínből könnyen ké­szíthetünk marhabélszínt. A hátszínről eltávolítjuk a faggyút, a húst lehetőleg olyan formára faragjuk, mintha bélszín lenne...” Ez­­a bélszín, hátszínből! Szakemberek véleménye szerint, az említett recep­tek tökéletesek. Ne panasz­kodjék többé egyetlen há­ziasszony sem, hogy nem lehet borjúhúst vagy mar­habélszínt kapni. Vegyenek sertésfelsült és marhahát­színt. A többi csak ügyesség dolga. Földes György NYÁRI ORKÁN KETTŐS ÉN — Utálom a kutyákat, de mit csináljak, ha egyszer divat? — No, ezt az estét megúsztuk fizetés nélkül! HEGYESHALMI FOLKLÓR LEBEGTETÉS miiiiiimiMimmiimmiiiiNmiiiimiiimmiiNiiimiiimmimiiiiiiimmiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimiiimiiimimi - És akkor azt mondta az anyóka, jótett helyébe jót várj...!

Next