Ludas Matyi, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1972-07-13 / 28. szám
Az újságban olvastam, hogy a Vasas Szakszervezet társadalmi ellenőrei az élelmiszer szakmában egy hónap alatt nyolcvankilenc helyen végeztek próbavásárlásokat, ötven esetben többet, huszonhét esetben pedig kevesebbet számoltak az eladók, mint amennyit kellett volna. Az ellenőrzött nyolcvankilenc bolt közül tehát hetvenhétben tévedtek az eladók és csak tizenkét boltban mértek és számoltak pontosan. Az eltérések többsége a vásárlókat sújtotta. Ha netán valaki ebből arra következtetne, hogy a mérési eltérések szándékosak voltak, akkor nagyon téved. Egyszerűen arról van szó, hogy az eladók többsége nem ért a mérleghez és nem tud számolni. Ezen pedig könnyen lehet segíteni: az eladókat le kell vizsgáztatni, aki a kétszer-kettőre azt mondja, hogy öt, vagy azt mondja, hogy három, azt újból meg kell tanítani az egyszeregyre. Feltehető, hogy a szóbanforgó eladók már elvégezték a nyolc általánost, de számolni mégsem tanultak meg, tehát kezdjék el ismét az első osztálynál, és talán újabb nyolc év alatt majd megtanulnak számolni és megállják a helyüket. Sajnos, a pontos mérésre koránt sincs ilyen okos javaslatom. Az olyan eladót, aki nem tudja a számoszlopról a súlyt leolvasni, más pályára kell irányítani. Esetleg át lehetne helyezni olyan üzletbe, ahol darabszám árusítanak, de nem mérnek. El tudom persze képzelni azt is, hogy az üzletvezető vagy a helyettese némi vesződséggel és kellő ellenőrzéssel megtanítja számolni és mérni azokat az eladókat, akik ezt az iskolában elmulasztották megtanulni. Segítő szándékkal és tárgyilagosan igyekeztem javaslataimat megfogalmazni és büszkén mondhatom, nem álltam be azok sorába, akik a vásárlókat megkárosító számolási és mérési tévedésekben mindig szándékosságot vélnek felfedezni. Engem tehát ezek a tévedések nem rendítettek meg bizodalmamban. Hosszantartó elmélkedésre késztetett viszont egy másik újságcikk, mely szerint az Astoria szálló éttermében a borjúszeletet másfél éven keresztül sertésfelsálból, a marhabélszínt marhahátszínből készítették. Ezt mindenképpen el kell hinnem, mert a szakácsok — leleplezésük után — a rendőrségen jegyzőkönyvbe diktálták bűvészetük titkát. Ellene vagyok mindenféle visszaélésnek, nem dicsérem meg az Astoriát, ahol igen zseniális szakácsok és konyhafőnökök dolgoztak, de azt el kell ismernem, hogy azért minden rosszban van valami jó. A szálló, a mesterszakácsok visszaélése révén, százegyezer forint jogtalan haszonhoz jutott. Ennyivel károsította meg a vendégeit. Ez benne a rossz. Ami ebben a rosszban mégis jó, az két recept, amelyet a szakácsok nyilvánosságra bocsátottak. Örülök, hogy ennek alapján, a Ludas Matyit olvasó háziasszonyok széles táborának, továbbadhatom őket. Az egyik recept: „A felsült megtisztítjuk a zsíros részektől, fontos, hogy a köretnek szánt mártást vajjal készítsük el. Ez tejes ízt ad a sertéshúsnak, amely aztán megtévesztően hasonlít a borjúhús izéhez.” Ez a borjúhús, sertésfelsálból ! A másik recept: „Marhahátszínből könnyen készíthetünk marhabélszínt. A hátszínről eltávolítjuk a faggyút, a húst lehetőleg olyan formára faragjuk, mintha bélszín lenne...” Eza bélszín, hátszínből! Szakemberek véleménye szerint, az említett receptek tökéletesek. Ne panaszkodjék többé egyetlen háziasszony sem, hogy nem lehet borjúhúst vagy marhabélszínt kapni. Vegyenek sertésfelsült és marhahátszínt. A többi csak ügyesség dolga. Földes György NYÁRI ORKÁN KETTŐS ÉN — Utálom a kutyákat, de mit csináljak, ha egyszer divat? — No, ezt az estét megúsztuk fizetés nélkül! HEGYESHALMI FOLKLÓR LEBEGTETÉS miiiiiimiMimmiimmiiiiNmiiiimiiimmiiNiiimiiimmimiiiiiiimmiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimiiimiiimimi - És akkor azt mondta az anyóka, jótett helyébe jót várj...!