Ludas Matyi, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1972-10-12 / 41. szám
A népszerűségről — úgy gondolom — minden színésznek van egy története. Nekem is. Méghozzá tanulságos. Amikor először jelentem meg a Szabadság téri palotában, a portás megkérdezte, hogy mi járatban vagyok. Mondtam, felvételre hívtak. — Kérem a személyi igazolványt! A számot kívülről tudtam, bemondtam. — Tessék megmutatni! A portás gondosan megnézte, azután kiállította a belépőt. Pár hónappal később csak a személyi számát kellett megmondanom. Sok tévészereplés után már elértem, hogy mindössze a nevem után érdeklődjek. Láttam, hogy az arcom már ismerős a fülkében ülő illetékesnek. Múlt az idő, számos színházi és tévészereplés után elérkezett a nagy pillanat, amikor a portás így foga ,ódott: — Ne tessék egy szót se szólni, ismerem már jól a művész urat, örömmel nyugtáztam a népszerűségnek ezt a magas fokát és megvártam a belépő kitöltését. Boldog mosollyal köszöntem meg, il és csak akkor nyúlt meg az arcom, mikor elolvastam a cédulát. Balázsovits Lajos I neve állt rajta. Bálint András FÜST A „Daily Mirror" beszám szol arról, hogy Londonban , a külvárosban, a használt autók piacán, egy vénséges I Ford szerénykedik potompáron, még egy tábla is van rajta: „Egy kicsit füstölök, de igyekszem leszokni róla!” ■I ŐSZI VADÁSZAT — Egy kicsikét rövidlátó vagyok, nem mondaná meg, milyen madarat lőttem? — Azt mondja: Kovácsnak hívják m int Napóleon, a gárdistái előtt, úgy vonult el a művezető a munkásnők sorfala előtt. Középtájt megállt, tarkójára tolta sapkáját, — Elég jól ment — jelentette ki elgondolkozva —, de azért teszünk még egy próbát. Elvégre holnap lesz a premier! Mindenkinek tudnia kell a mondókáját, hogy baj, fennakadás ne legyen. Tehát megint én vagyok a Tanács, vagy a Minisztérium, vagy a Népi Ellenőrzés, de egyszerű járókelőnek tettetem magam, ravaszságból. Megszólítom az utcán valamelyiküket, és keresztkérdéseket teszek fel. Mondjuk, magának, Lecsókné kartársnő, jó? A vele szemben álló töltött galambfiatalasszony elpirult, bólintott, zavartan igazgatni kezdte babos fejkendőjét. — Kezitcsókolom, hölgyem! — lépett előbbre a művezető és a legrosszabb ripacsok modorában mosolygott, hajlongott. — Elkísérhetném egy darabon? — Hagyjon nekem békét! — tiltakozott Lecsókné. — Én tisztességes, dolgozónő vagyok, feleség és anya! — Talán éppen errefelé, a kártolóüzemben koptatja a finom ujjacskáit? — kellemkedett tovább a férfi. — Azért siet, hogy a hétórás kezdésről el ne késsen? — Ilyen nálunk nincs! — felelte Lecsókné, miközben egy pillantást vetett a markában szorongatott papírdarabkára, a „puskára". — Minálunk az ésszerű, lépcsőzetes munkakezdés következtében az első műszak most már nem hétre, hanem fél nyolcra jár! Addig én csak egészségügyileg sétálgatok itten, a jó levegőn, hogy aztán majd frissen, lendületesen állhassak be a termelő munkába. Fél nyolckor! — Pompás! — állapította meg a művezető és végighordozta atyai tekintetét az egész társaságon. — Ezek szerint értjük egymást, asszonytársaik? Erre a kis összeesküvésre, erre a titkolózásra kizárólag a maguk érdekében van szükség. Arra, hogy továbbra is változatlanul hétre járjanak be, de mindenkinek fél nyolcat mondjanak! Ez kell ahhoz, hogy holnaptól úgy utazhassanak a buszon, a villamoson, a trolin, mint régen a nagyságos asszonyok. Kényelmesen, gyorsan, kellemesen. Semmi zsúfoltság, tülekedés, idegfrász. És mindezt a vállalatvezetésnek köszönhetik, ahol szerencsénkre van néhány fifikás koponya- Mert ugyebár, ha holnaptól az egész kerületben életbe lép a lépcsőzetes kezdés, ha mindenütt elmozdul a reggeli indulás a hét óráról, akkor éppen ez az időpont szabadul fel, válik a legalkalmasabbá nekünk! Másnap, a lépcsőzetes munkakezdés bevezetésének első reggelén, Lecsókné mindennek kinézett, csak töltött galambnak nem, amint sziszegve, jajgatva szállt le az autóbuszról és sántikálva, indult a gyárkapu felé. A rettentő tolongásban ugyanis rátapostak a tyúkszemére, bokán is rúgták, a veséjébe könyököltek, ráadásul a kabátjáról is lepattant két gomb, az egyik harisnyája is elszakadt. A közeli kapualjból hirtelen eléje lépett a művezető, hogy még az utcán is tegyen egy utolsó próbát. Kezitcsókolom, hölgyem! — kezdte negédesen a szerepét, de rádöbbenve beosztottja meglepően romos állapotára, ijedten váltott hangot. — Az istenért, mi történt magával?! Hát nem üres buszon érkezett?! Szegény asszonyka elsírta magát. — Üres buszon?! Talán még nagyobb volt a tömegnyomor, mint máskor! — Hm — vakarta meg a fejebúbját a művezető —, hol csúszhatott hiba a számításunkba? ... Csak egy magyarázat lehetséges. A többi üzemben is szőttek ilyen kis összeesküvéseket, ők is maradtak a hét órai kezdésnél. Mivelhogy a többi üzemben is akadnak a vezetőségben, fifikás koponyák. — Lehet — törölte le könnyeit Lecsókné —, de ez engem nem lelkesít. Sőt azt hiszem, mi sokszor isszuk meg a levét, hogy ebben az országban túl sok a fifikás koponya. Kürti András AUTOMATIZACIO ŐSZI MÉLABÚ — Ezzel az újítással egy titkárnőt takarítunk meg! Látod, ez maradt a nagy nyári szerelemből. A GAZDI KEDVENCE