Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-11 / 2. szám

Meg­maradt bejgli Dallas Jenő rajzai Torkig vagyok a bejgliddel. — Végre valami kemény alátét. — Még mindig a megmaradt bejglit esszük? ISKOLA ELŐTT - Figyeled ezeket? Leállnak szövegelni, és úgy néz ki, mintha nem lennének túlterhelve .. . ÜNNEP UTÁN — A feleségem­nek nem volt szíve megsütni. VÁLTOZNAK AZ IDŐK MI BMeM LEHET?D­ oktor úr, kérem, ne­kem nincs semmi panaszom, nem fáj sehol, én csak egy kicsit gyenge vagyok, csak egy egészen kicsit... Ne tessék félteni, nem esem le a székről, fogózkodom. Nem akarom föltartani a doktor urat, hiszen — mon­dom — nekem nincs sem­mi bajom, s láttam, milyen sokan vannak kint, akik bizonyára valóban betegek, én viszont... Engem csak a feleségem zavart ide, hogy mutassam meg magam a doktor úrnak. Ami biztos, az biztos. Kérem, doktor úr, nagyon szívesen elmondom, nem ti­tok. Tehát... khm ... úgy kezdődött, hogy ma egy he­te ültem az irodában és dolgoztam, azaz dolgoztam volna, ha nem fájdul meg a fejem, de borzasztóan. A kimutatás, amelyet ké­szítettem, igen fontos volt, a főnököm türelmetlenül várta. Egymás után ittam hát a kávékat, de a fejem csak fájt. Akkor azt mond­ja Doborkáné, a kollega­nőm, hogy biztos fölszaladt a vérnyomásom, ő jól is­meri ezt a tünetet. Adott is egy kis tablettát, amitől valóban jobban lettem, és... Arra ébredtem föl, hogy a főnököm áll előttem, üte­mesen kopogtatja az aszta­lomat, és azt mondja: „Ott­hon szíveskedjék aludni, kedves kolléga!” Ha harag­szik, akkor azt mondja: „szíveskedjék”, meg „ked­ves kolléga”. Bocsánatot kértem tőle, és biztosítottam, hogy a ki­mutatást még aznap befe­jezem. Jól megmosakod­tam hideg vízzel, de ez nem sokat ért, ellenben Szívnek bácsi adott két ki­csi pirulát, s egyszeriben olyan eleven lettem, hogy... ... hogy még éjfél után is ébren forgolódtam az ágyamban. Fölkeltem, hogy majd az erkélyen elszívok egy cigarettát, de útközben elkapott az anyósom, aki velünk lakik és nagyon éber alvó. Azt mondta, hogy inkább vegyek be egy kis altatót. Már adta is. Kö­szöntem szépen és lenyel­tem, aztán visszafeküdtem, s vártam az álmot, de nem az álom jött, hanem én mentem... Többször is. Másnapra egészen gyenge lettem. Étvágyam sem volt. Szerencsémre Sándor kol­léga, akinek odaadtam az uzsonnámat és az ebéde­met, lelkes kocogó. Azt mondta, fogadjak szót ne­ki, és majd meglátom... Két percig egészen jól bírtam az iramot, Pudor akkor rám parancsolt, hogy vegyem le a kabátomat és a kalapomat, ne törődjek avval a kis havas esővel. Igaza volt, mindjárt könnyebben ment a futás, s estére valóban jobban is éreztem magam. Csak ki­lenc óra felé kezdtem el prüszkölni és tíz órára ment föl a lázam harmincnyolc fölé. Elég kellemetlen volt, mi­vel a szomszédból nálunk voltak Muharék, mert az ő tévéjük bedöglött. Muha­rék látták rajtam, hogy náthám van, és Muharné tanácsolta is, hogy dugjam a fejem egy fazék forró vízbe. Igen, jól tetszik lát­ni doktor úr, ezek valóban égési sebek az arcomon. No, és Muhar úr pedig át­hozott egy liter zöldszilvá­­nit, ami nekem akkor na­gyon ízlett, pedig tulajdon­képpen ki nem állhatom a bort. Másnap reggel — hála Muharéknak — már való­ban nem volt lázam, csak a fejem fájt és szédültem, de azóta már jó étvágyam van. Ma is alaposan bereg­geliztem, megittam egy csésze teát két babapiskó­tával. Csak ez a gyengeség ... Ezt nem értem. Ez mitől lehet... ? Sólyom László

Next