Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-11 / 2. szám
Megmaradt bejgli Dallas Jenő rajzai Torkig vagyok a bejgliddel. — Végre valami kemény alátét. — Még mindig a megmaradt bejglit esszük? ISKOLA ELŐTT - Figyeled ezeket? Leállnak szövegelni, és úgy néz ki, mintha nem lennének túlterhelve .. . ÜNNEP UTÁN — A feleségemnek nem volt szíve megsütni. VÁLTOZNAK AZ IDŐK MI BMeM LEHET?D oktor úr, kérem, nekem nincs semmi panaszom, nem fáj sehol, én csak egy kicsit gyenge vagyok, csak egy egészen kicsit... Ne tessék félteni, nem esem le a székről, fogózkodom. Nem akarom föltartani a doktor urat, hiszen — mondom — nekem nincs semmi bajom, s láttam, milyen sokan vannak kint, akik bizonyára valóban betegek, én viszont... Engem csak a feleségem zavart ide, hogy mutassam meg magam a doktor úrnak. Ami biztos, az biztos. Kérem, doktor úr, nagyon szívesen elmondom, nem titok. Tehát... khm ... úgy kezdődött, hogy ma egy hete ültem az irodában és dolgoztam, azaz dolgoztam volna, ha nem fájdul meg a fejem, de borzasztóan. A kimutatás, amelyet készítettem, igen fontos volt, a főnököm türelmetlenül várta. Egymás után ittam hát a kávékat, de a fejem csak fájt. Akkor azt mondja Doborkáné, a kolleganőm, hogy biztos fölszaladt a vérnyomásom, ő jól ismeri ezt a tünetet. Adott is egy kis tablettát, amitől valóban jobban lettem, és... Arra ébredtem föl, hogy a főnököm áll előttem, ütemesen kopogtatja az asztalomat, és azt mondja: „Otthon szíveskedjék aludni, kedves kolléga!” Ha haragszik, akkor azt mondja: „szíveskedjék”, meg „kedves kolléga”. Bocsánatot kértem tőle, és biztosítottam, hogy a kimutatást még aznap befejezem. Jól megmosakodtam hideg vízzel, de ez nem sokat ért, ellenben Szívnek bácsi adott két kicsi pirulát, s egyszeriben olyan eleven lettem, hogy... ... hogy még éjfél után is ébren forgolódtam az ágyamban. Fölkeltem, hogy majd az erkélyen elszívok egy cigarettát, de útközben elkapott az anyósom, aki velünk lakik és nagyon éber alvó. Azt mondta, hogy inkább vegyek be egy kis altatót. Már adta is. Köszöntem szépen és lenyeltem, aztán visszafeküdtem, s vártam az álmot, de nem az álom jött, hanem én mentem... Többször is. Másnapra egészen gyenge lettem. Étvágyam sem volt. Szerencsémre Sándor kolléga, akinek odaadtam az uzsonnámat és az ebédemet, lelkes kocogó. Azt mondta, fogadjak szót neki, és majd meglátom... Két percig egészen jól bírtam az iramot, Pudor akkor rám parancsolt, hogy vegyem le a kabátomat és a kalapomat, ne törődjek avval a kis havas esővel. Igaza volt, mindjárt könnyebben ment a futás, s estére valóban jobban is éreztem magam. Csak kilenc óra felé kezdtem el prüszkölni és tíz órára ment föl a lázam harmincnyolc fölé. Elég kellemetlen volt, mivel a szomszédból nálunk voltak Muharék, mert az ő tévéjük bedöglött. Muharék látták rajtam, hogy náthám van, és Muharné tanácsolta is, hogy dugjam a fejem egy fazék forró vízbe. Igen, jól tetszik látni doktor úr, ezek valóban égési sebek az arcomon. No, és Muhar úr pedig áthozott egy liter zöldszilvánit, ami nekem akkor nagyon ízlett, pedig tulajdonképpen ki nem állhatom a bort. Másnap reggel — hála Muharéknak — már valóban nem volt lázam, csak a fejem fájt és szédültem, de azóta már jó étvágyam van. Ma is alaposan bereggeliztem, megittam egy csésze teát két babapiskótával. Csak ez a gyengeség ... Ezt nem értem. Ez mitől lehet... ? Sólyom László