Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-14 / 24. szám
ű, de kellemetlen! A ma reggeli lapban olvastam egy hírt, miszerint Prács Béla sikkasztási ügyét tárgyalja a bíróság. Bélával valamikor együtt kerültük az iskolát. S mit tesz a véletlen? Itt, ebben az elhagyatott mellékutcában, elegáns galambszürke ruhájában, fején hófehér szalmakalappal, szembe jön velem Prács Béla. Talán még nem vett észre. Meneküljünk! Ruganyos, párduc lépteimmel máris ott termek az utca másik oldalán. Rémülten látom, hogy ő is irányt változtat, s egyenesen felém tart. Berohanok egy telefonfülkébe, s reszkető ujjakkal tárcsázok. Béla bedörömböl: — Nem dobtál be tantuszt. Kibotorkálok a fülkéből. Derűs mosolyt erőltetek magamra. Béla úgy látszik, egyelőre szabadlábon védekezik. A tapintat úgy kívánja, ne említsem, hogy tudok a sikkasztási ügyről. Vidáman rákiáltok: — Szevasz, öregfiú! Amint látod, egy kicsit szórakozott vagyok. Büszke, acélos tekintettel, keményen a szemembe néz: — Igen. Szervusz. Egyik lábamról a másikra állok. Remegő kézzel meggyújtok egy cigarettát a filteres végénél. Valamit már mondanom kellene. Kínos ez a csend. Zavartan motyogok. — Hogy van a család? Béla továbbra is farkasszemet néz velem: — Köszönöm, megvannak. Megint csönd. Hosszú, kínos csönd. Melegem van. Szellő sem rebben. A fejem búbjáról lassan megindul lefelé egy verejtékcsepp: — Mi van a régiekkel? — dadogom. Béla továbbra is mereven bámul rám. Szinte hipnotizál. Hűvösen ejti a szavakat: — Már rég találkoztam a régiekkel. Elszánt mozdulattal elfordítom a fejem és óriási érdeklődéssel tanulmányozom egy Háztartási bolt kirakatát. Béla most szigorúan rámkiált: — Mit hallottál rólam? Rettenetes zavarban vagyok. Erre mit felelhetek? — Semmi különöset nem hallottam. Látom, jól vagy. Egy kis pocakot eresztettél. De azért még biztosan tetszel a lányoknak. Mindig nagy kópé voltál! Tréfásan hátbavágom. Béla ridegen mered rám. — Ne ütögesd a hátam és ne beszélj mellé. Újságot nem olvasol? — Hehe. Dehogynem. A Tündérujjak régi évfolyamait. A kézimunka a hobbym. Megragadja a gallérom és keményen maga felé fordít: — A ma reggeli lapok megírták, hogy sikkasztottam. Olvastad? Érzem, hogy céklavörös leszek. — Olvastam, de biztosan valami tévedés. Teljes képtelenség, hogy te ... — Miért volna képtelenség? Igenis sikkasztottam. Nem is néhány forintról van szó. Idegesen közbevágok: — Te tudod. Megbocsátasz, de most mennem kell... Gúnyosan mosolyog: — Elmennél, mi? Elszaladnál a felelősség elől? Érzed, hogy bűnös vagy, mi? Lassan zsibbadni kezd a tarkóm körül: — Én? — Igaz, hogy sikkasztottam, de ezért te vagy a felelős! Milyen ember az olyan, aki látja, hogy a barátja kétnaponként vadonatúj öltönyben sétál a Váci utcában és nem kérdi meg: mondd csak öregem, miből telik neked kétnaponként új ruhára? A kétezer forintos havi fizetésedből?! Eleget láttál engem az éjszakai szórakozóhelyeken is, ahol én voltam a császár. Ha már a fizetőpincér sem kérdezte meg, milyen pénzből egyenlítem ki a pezsgőszámlát, mert nem jöttél oda te az asztalomhoz, hogy: „Állj meg, a vesztedbe rohansz!” Kutyakötelességed lett volna, hogy a lejtőn elkapd a galléromat! No, szervusz, most hazamegyek és lefekszem, mert holnap korán kezdődik a főtárgyalás. Nem akarok álmosan válaszolni a keresztkérdésekre. Még csak annyit mondok, mélységesen szégyellheted magad! — dörtént rám szigororúan Prács Béla, aztán gőgös, büszke tekintettel, egyenes derékkal elmasírozik. Én pedig görnyedt háttal, mardosó bűntudattal botorkálok hazafelé ... Galambos Szilveszter 1 HEGKERP&n Hogyan kér a demográfiai J ÉK tüzolófoHRT: ülhetnénk ki hullámvölgyből ? - Ráoh - Rendeletet hoznék, hogy mindig ikreket szüljenek a nők! - Nem ismerik a rendelkezést, hogy gyermektelen házaspárok kötelesek este nyolckor elzárni a televíziót? - A gólya hozza a lakáskulcsot, a többit pedig bízza rá az illetékesekre. - Ne menj be, szívem! Már most felvették a gyereket a bölcsődébe, a napközibe, a szakközépiskolába és az egyetemre! — Nagycsaládos házaspár A harmadik gyerek után soron kívül adnám a kocsit. Sajdik Ferenc ú rnak mikrobuszt juttatnék. Szaporítanám a propaganda-előadásokat. — Mint egykor régen, huszárezrednek kellene állomásoznia minden városban. - Hatástalan antibébi-tablettákat gyártanék. c » » » I 5 » » » * » § i i » » » » IX ikönyökölök az ablakon és nézem az utca forgatagát. Nekem ez olyan, mint másoknak a tévénézés. Az ablak az én televízióm, mely annyiban különbözik az igazi tévétől, hogy jobb és változatosabb a műsora, és olcsóbb az előfizetési díja. Emellett sohasem romlik el és a redőny lehúzásával könnyedén kikapcsolható. Reggel, amikor felkelek, megnézem az „Egy perc meteorológia” című műsort, amely mindig pontos és megbízható. Amíg a rádió például azt mondja, hogy az ország keleti felében eső, a nyugatin pedig napsütés várható és én töprenghetek, hogy melyik feléhez tartozom, addig az ablakon kitekintve rögtön megállapíthatom: az ég tiszta, a levegő párás. Ha élénk szélmozgás van, azt a nők szoknyájából, vagy a kalapjuk után szaladó férfiakból észlelem. Ezután rendszerint divatbemutató következik. A munkába siető manökenek bemutatják, hogy milyen ruhakölteményeket visel a dolgozó nő. Kitűnőek a gyermekműsorok. Az utca közepén focizó gyerekek változatos programot adnak, időnként egy betört ablak drámai konfliktusával színesedik a műsor. Ezután következik a piaci jelentés. Az aszszonyok szatyrából látom, hogy milyen volt a felhozatal és beszélgetésükből az árakról is tájékozódom. Ha az utcai műsor unalmas, akkor kis kamaradarabokban is gyönyörködhetek, a szemben levő ablakokban. Itt éjszakai műsorokat is közvetítenek, délelőtt. Számos program még 18 éven felülieknek sem ajánlott. Ezekben a műsorokban gyakori a sztriptízis, aminek az az érdekessége, hogy teljes műfaji tisztaságában mutatják be. Egy nő bejön, levetkőzik, aztán felöltözik és vége. Nem csinálnak a mondanivaló köré másfél órás, unalmas modern drámát, mint az igazi televízióban. Kora délután kezdődik a naponta megismétlődő szépségverseny. A mezőny óriási, a vetélkedő izgalmas, különösen azért, mert ennek a versenynek én vagyok a zsűrije, minden megkötés nélkül osztogathatom a díjakat és helyezéseket. Rendkívül izgalmasak a közlekedési műsorok. Naponta rendeznek koccanásos baleseteket. Ilyenkor az autósok kiugranak a kocsiból és egymásnak rohannak. Dialógusaik életszagúak, néha ugyan triviálisak, mint egy mai színműé, de mindig realisták. Az alkoholellenes propagandaműsorokat a sarkon levő kocsmában rendezik. Innen tántorognak ki a szereplők a színre. Néha kacagtató burleszket, máskor elidegenítő jeleneteket játszanak. Időnként megjelennek a képben a feleségek is, ekkor lesz csak igazán izgalmas a műsor, nemcsak nekem, a nézőnek, hanem a főszereplőnek is. A szemben levő ház egyik ablakában a Szabó családhoz hasonló folytatásos családregényt láthatok. A férj most a harmadik feleségénél tart, felvonulnak az anyósok, a gyerekek, minden nap történik valami új és izgalmas. Legutóbb egy fiatal lány szerepelt az egyik folytatásban, de váratlanul hazajött a harmadik feleség. Esküszöm, hogy ez a rész izgalmasabb volt, mint a Hosszú forró nyár. A fiatal lány átélte a szerepét, talán csak a feleség volt harsányabb a kelleténél. A híradóműsorok rendkívül frissek, aktuálisak és mindig arról beszélnek, ami az utca emberét is érdekli. Itt ugyan sohasem érkezik repülőn senki, mert a díszletbe repülőtér nem fér bele, csak egy buszmegálló. A kiválóságok ezen érkeznek és távoznak. Itt fogadja estéről estére vőlegényét a szemben levő üzlet kiszolgálónője. A fiú ruganyosan ugrik le a lépcsőről és ugyanúgy csókolózik, mint a politikusok. Az ablakokban megjelennek a tudósítók és körkapcsolásos műsorban számolnak be arról, hogy mi történt a nap folyamán a házban. A hírszolgálat olyan friss, hogy például én előbb tudtam meg a házfelügyelő házasságtörését, mint ahogy az megtörtént. Este, az utcán, szép szerelmes darabokat játszanak. A kora esti órákban olyanokat, amit a gyerek is láthat, később egyre borsosabb történetek kerülnek bemutatásra. Majdnem minden este van egy kis vadnyugati történet is. Óriási verekedések, recseg a csont, folyik a vér. A jelenetek csak annyiban különböznek a tévében megszokott krimiktől, hogy itt nem mindig jön a sheriff igazságot szolgáltatni. Én annak idején azért vettem televíziót, mert úgy hirdették, hogy a tévéablak a világra. Most rájöttem, hogy az igazi ablak mégiscsak az ablak, az én többcsatornás, színes, háromdimenziós tévéablakom. ősz Ferenc : Az én televízióm