Ludas Matyi, 1975 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1975-11-06 / 45. szám

ki sosem volt eldobni való hely, mindig lehetett benne halat enni, jó bort inni, vízparton vagy hegyen sütkérezni, de amióta „idejött az atom”, itt a világ közepe. Az istenadta nép természetesen téved, ami­kor ezt mondja, mert­ az atom, pontosabban az uránoxid, még nem jött ide, majd csak négy év múlva szállítják, ha elkészül az első erőmű. Az embereket ilyen apróság nem za­varja. Pakson már minden „atomos”. Az épít­kezésen dolgozókat atomosnak nevezik. Ato­mos a mérnök és atomos az árokásó. A Kis­hegyen épülő lakótelepet is atomvárosnak ke­resztelték el, így most igen sajátságos helyzet alakult ki: bár a község még csak álmodik a várossá nyilvánításról, máris van benne egy város. Persze mint város. Egy atomnyi. A borzasztó nagy építkezés hatása a köz­ségben sokféle. Jó, hogy most mindig lehet kapni húst, jó, hogy lerombolták a legron­dább kocsmát és ezen a környéken modern lakótelepet építenek fel, meg az is jó, hogy könnyebben férjhez mennek a paksi lányok, ugyanis az itt dolgozó katonák szemében olyan kedvesek, mint a cukor. Sokat elvisznek a fiúk a leszerelés után. Vagy lehorgonyoz­nak a lányok szoknyájánál és Pakson élnek majd, amíg csak száguldozni tud a neutron az erőművek fűtőanyagában. Ha minden jól megy, ez az idő eltart kétezerhúszig. A múltkor beszélgettem egy Balaton-vidéki katonafiúval, azt mondta, van egy komoly nője Pakson, és meg is mutatta a fényképét, láthattam, milyen határozottan öleli a­ lány nyakát. A helyzet valóban komolynak lát­szik. Na most. Nem jó például, hogy a községi tanácsnál nincs elnökhelyettesi beosztás, és nem is engedélyeznek ilyen státuszt, annak ellenére, hogy az elnök, Oláh Mihály nyakig van ügyekkel a sok tárgyalás és egyéb fej­lesztési munka miatt. Az ok az elutasításra: Paks nem város, csak nagyközség, itt elég az elnök is. Nem jó, nem jó minden este a kapuba ki­állni, főleg a mellékutcákon, mivelhogy a jár­dán kerékpároznak, sőt motoroznak, kövesút hiányában, és esetleg rágördülnek az ember­lánya lábfejére. Aki albérletet keres, ne Paksra jöjjön. A korábban atomnyi árak molekulányira duz­zadtak. Jártam egy öregasszonynál, világcsú­csot állított fel: 700 forintért adná ki a föl­des és teljesen üres szoba-konyháját. Nincs a penészes rezidenciában semmi az égvilá­gon, csak egy sereg szárnyas hangja. Pakson mindig zajlott az élet. Már a ró­mai légiósok felfedezték, hogy milyen pom­pás dombok magasodnak itt a Duna mellett, fölmásztak a legnagyobbikra és nem is jöttek le, amíg a birodalom meg nem bukott. A tö­rökök pedig a bor áldozatai lettek. Átuta­zóban beszívtak egy-két pofa kadarkát, az­tán képtelenek voltak tovább menni, évtize­dekig vedeltek, palánk mögé bújva. Hiába, a paksi lösz nem lőtét terem. Valószínűleg Mária Terézia az egyetlen ne­vezetes és hivatlan vendég, aki keveset idő­zött a községben, a kaszinónak titulált tere­bélyes épületben szállt meg. Talán az von­zotta a hölgyet, milyen jó nagy a ház, lehe­tett benne nyújtózkodni. Napjainkban a hely­reállítását nyújtják a Béke szállóvá vedlett kaszinónak, a vakolata egészen jól levedlett már, öt-hat év óta düledezik, tilos a közelébe menni. De lebontani sem szabad, mert mű­emlék. A másik építészet remeklés a múltból egy temető. Egy pincesor két présháza között van. Nem a kapuban rakták ki a „FELTÁMA­­DUNK”-at, hanem ott díszeleg a présházak elejénél, hatalmas rozsdás betűivel. Persze, aki bekap egy pohár bort a napi gondok után, biztos feltámad a temető mellett. Ha meg sokat iszik, akkor is eléri a feltámadás szent pillanata — másnap reggel. Az atomvárosban épített szép presszó meg­nyitásáig a halászcsárda volt a legjobb szóra­kozóhely. Persze lehet, hogy még most is az. Sárközi Dezső és társai nagy hangulatkeltők. A harmonikás-zongorista Dezső eldicsekedett: miniszterhelyettestől püspökig mindenféle vendégük akad. De most baj van. Valaki el­lopta a bőgőt. Hetek óta keresik. A Dezső nem az a fajta ember, aki kétségbeesik. Aján­lotta kollégájának, hegedűt fogjon a kezébe és cincogjon. Majd azt mondják a vendégek­nek, kimosták a bőgőt és összement. Hosszú idő óta a legötletesebb kirakat a községben egy fodrászaté. Női fejek látha­tók fényképen, különböző frizurákkal ékesít­ve, s közöttük a csábító szöveg: „Rántani való csirke állandóan vehető.” Az atomosok megjelenésével mozgalmasabb a világ. Miniszterek jönnek Paksra. A Tele­vízió visszaszámlál 1980-ig, oly buzgalommal, mintha ő indítaná majd az erőművet, de már első adásnál bedöglött az idehozott három ka­merából kettő. Épül a község kenyérgyára és a népek előre félnek, hogy rossz kenyeret fog sütni. Deszkát és téglát fújtak meg a vasút­állomáson. A főutca járdáját feltörték teljes hosszúságában, kábelfektetés miatt, és csak két hónap múlva temették be az árkot. Szerintem ezek a városiasodás markáns bi­zonyítékai.­ Gemenci József GYÁVASÁG SPORT­KÓRHÁZBAN VÍZIÓ — Előbb te mérd le magad, te félek! — Kovács II. lerúgott.

Next