Ludas Matyi, 1976 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1976-09-30 / 40. szám
PORTYÁZÓ MAGYAROK - És ti, idén melyik országban kaptatok gyomormérgezést? - „Mi ország ez, mi nép, melyhez jövünk?” (Madách) KISVÁROS ·Éjjel egy óra. A kocsi ott alszik féllábbal a járdán. Új kocsi, ZK-s Arca rózsás, bőre sima, sehol egy ránc, májfolt, vagy horpadás. Pár szépségtapasz, legfeljebb, matrica, stráf, virág, elöl lepke, hátul puma. Kell az, mert az ilyen elöllepke-hátul-puma fűrészek még hatvanas átlag mellett is száz kilométert tesznek meg óránként. Belül bigyók, kis csontváz, kockajáték, műanyag csokréta, bólogató kutya. Olyan a kocsi, mint egy duzzadó bakfis, aki rozzant vén lipitylottynak álcázza magát, de ez most mellékes. Hanem oda méltóztassék figyelni, a randa sarki csellóból e percben támít elő Brunhuber úr, az ügyeletes alkoholista. Lecsetlik két lépcsőn, átbógnizik a járdán, s hogy kerge svungját fékezze, rákönyököl a kocsi tetejére. És akkor fütyülni kezd az éjszaka. Megszólal a kocsi. Vészjelző-berendezés. Brunhuber úr vigyorogni kezd. — Halihó — rikoltja. — Jöjjetek, mert csodát ten az úr. A drága kis madárkák rég elnyugodtak a fészkükön, de helyettük, ime, az autó két harsány dalocskára, hogy felkiáltsa a szendergőket. Ébredjetek, kutyafülűek, mert mély ez az éjszaka, az édes anyukája ne sirassa. — Egy pillanatra — szólal meg egy kimért hang a harmadik emeletről. — Ha lenne olyan kedves, és odébb telepítené könyökét a kocsim tetejéről, módfelett lekötelezne. Lipánkai úr. Brokát köpenyben, melynek mintázata a pávamadár farktollait igyekszik utánozni, habos selyemsállal és a tetejébe ápoltan. — Kukucs, nyuszi —mondja Brunhuber úr. — Elit leprád van. És milyen szépen danol! Tudod, mit teszek én most, nyuszi? Visszacsűrök a lebujba, lebocsátok egy nagyfröccsöt, aztán máris muzsikálunk tovább, oké? Na, puszi! — És kevesebbet kéne inni ! — szól utána Lipánkai úr annyira nevelő célzattal, hogy émelyegni kell bele. Az embernek olyan érzése támad, hogy Lipánkai úr lesben állt a függöny mögött, direkt várta az ügyeletes alkoholistát, s a kocsit is csak azért vette, hogy éjszakának évadján felülről jövő bírálatban részesíthesse az egész világot. A szemközti ház ablakaiban hálóinges alakok álldogálnak, holott a hőség rég nem fonnyaszt datolyát. Ezek a hálóingesek nem vásárolnak ZK-s kocsikat, s a sarki csehót se látogatják. Csak aludni szeretnének, tehát teljesen érdektelenek. Brunhuber úr most újra előzúdul, Bevet egy rittbergert a járdán, majd egy mohó kisgyermek mosolyával böki oldalba a ZK-t. A sziréna kurjongatni kezd, mint egy szüreti mulatság. — Johahahuuu — nyerít örömében az ügyeletes alkoholista. — Ki az ágyból, lustaságok. Hagyjátok el nyomasztó álmaitok koporsóját, s tegyetek úgy, mintha élnétek. Mert szól már Gábriel trombitája, közel a feltámadás, és csuda mély ez az éjszaka, hogy az édes anyukája ne sirassa. — Bravó — mondja a harmadikról , Lipánkai úr. — Tapsolok. Magyar virtus. Jelzem, Párizsban sose láttam ilyet. Jokohamában sem. Ezért nem jutunk mi, kérem, ötről a hatra. Nos, mély hálára késztetne, ha odébb hurcolná a szervezetét. Szégyelljük bevallani: ha Lipánkai úr ocsmány becsületsértéseket üvöltözne, ha azok a frissen manikűrözött kezei kétes edényeket öntöznének Brunhuber úr nyakába, egy percig se tépnénk tovább a szánkat. Bölcs mosollyal állnánk tovább, istenkém, emberek vagyunk. De mit tehetünk, ha egyszer nem vagyunk emberek?! — Türelem, nyuszi — mondja az ügyeletes részeg. — Tedd magad takarékra. Csak ledobok még egy nagyfröccsöt, és máris folytathatjuk a zimzlrit, oké? A szemközti házban éppen véget ér a hálóingesek lakógyűlése. Szernád, a tüzes leszázalékolt beront a határozattal Nofberhez, aki százhúsz kiló, és ezért egyenletes lélek. — Lajoska! — zihálja Szernád. — Vegye fel az ünneplőjét, és ne tartson semmitől. Minden felelősség a miénk. Amit maga csinál, az nem közbotrányokozás, hanem a közösség óhajának harcos továbbgondolása. Lajoska, maga most átsétál és lekever két mennydörgős pofont annak a gazember ... — ... Brunhubernak — bólint nyugodtan Lajoska, és az ökle kalapács. Szernád csodálkozik; ez a lehetőség eszébe sem jutott. — Dehogyis Brunhubernak — kiáltja. — Lipánkainak, maga szerencsétlen! Peterdi Pál — Ez a leghasznosabb szobrunk, ünnepeken zászlót, karácsonykor fenyőfát tart. . . - Van építési engedélye? Az ember tragédiája LXXV.